Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről
A Nincs online folyóirat mindig is fontosnak tartotta, hogy olyan projekteknek adjon helyet, amely a fiatal kortárs irodalom feltérképezését tűzi ki céljaként, főleg ha egy olyan témában teszi ezt mint a metafizikai érdeklődés, az isteni, a transzcendens és az emberen túli kérdéseinek feldolgozásával. Ezért is örülünk, hogy Kertai Csenger minket keresett meg az alábbi projekttel, amiben kortársait kérdezi, egy többrészes ankét formájában.
Nincs online szerkesztőség
A fiatal irodalmi közegben érzékelek egy metafizikai érzékenységet, ami különböző formákban mutatkozik meg. Ennek kapcsán – a teljesség igénye nélkül – kérdeztem meg néhány fiatal szerzőt, hogy mit gondolnak a „metafizikai irodalom” mibenlétéről. A kérdések elég általánosak, mert azt gondolom, hogy nem tudományos igénnyel, hanem sokkal inkább olvasói tapasztalat eredményeképp fogalmazódtak meg bennem. Mégis, a válaszokban felfedezhető több közös pont, és talán körvonalazódni is kezd, hogy hol helyezi el ez a generáció azokat a terhelt fogalmakat mint a hit, a szorongás vagy az isten.
Köszönöm a Nincs Folyóiratnak, hogy platformot adtak ennek a kis projektnek!
Kertai Csenger
1. Milyen típusú metafizikai érdeklődést érzékelsz a fiatal kortárs irodalomban?
Kiss Dávid: Az elmúlt években mintha újból divatja lenne az ilyen témájú irodalomnak, vége az „erről már nem írunk”, „ezt már annyian megírták előtted” féle tilalmak időszaka. Ráadásul úgy látom, nem csak klasszikus (keresztyén) istenkereső szövegek születnek, hanem gyakran más vallásokból, keleti filozófiákból, de elvont metafizikai, spirituális témákból is merítenek a szerzők, gyakran kombinálva is azokat.
Sebők György: Általánosan csak egy látens érdeklődést, bár nekem már maga az alkotói hajlam is egyfajta metafizikai érzékenységnek tűnik. Kicsit konkrétabban: a klasszikus mítoszokra való építkezésben és a magánmitológiák, álmok megírásában, illetve mágikus-realisztikus narratívákban látom gyakrabban tükröződni, de számomra ide tartozik a transzgenerációs örökségek megírása is. Ritkább esetben pedig felsejlik a keresztény hagyományból hozott költői eszközökben, szimbólumokban.
Bödecs László: Személyre szabott magánmitológiákat építenek. A mitologikus utalásokat elsősorban saját rendszerré szabják át, olykor gyökértelenítik azokat, mindössze utalnak rá, de a róla alkotott ismereteket átfordítják. Továbbá jellemző, hogy eklektikusan, sokféle metafizikai utalás fér meg egymás mellett.
2. Mik az elsődleges kihívások és jellemzők egy transzcendens beszédmód kidolgozásában?
Kiss Dávid: Ahogy más témák esetében, a transzcendens beszédmódnál is a hitelességet tartom a legfontosabb kihívásnak. Ez alatt egyaránt értem a szerző saját hangjának hitelességét, hogy a szöveg ne felvett pózból szülessen, ne legyen izzadságszagú, erőltetett (hacsak nem ennek bemutatása a cél), illetve a tartalmi, megmunkálásbéli hitelességet, hogy a leírt gondolatok legalább szövegen belül legyenek koherensek, tükrözzenek valamiféle jártasságot, a téma ismeretét, értését (és érzését). Egy másik, jelentős veszélyforrás a stílus, a regiszter, a témával sokszor együtt járó archaikusság és pátosz, illetve a kortárs elemek, a ma érvényes üzenet egyvelegének megkomponálása.
Sebők György: Aki tapasztalatokról akar beszámolni, annak a leírhatatlanság a legfőbb akadály – ami persze nem csak a transzcendenciával összefüggésben visszatérő problémája az irodalomnak. A legmélyebb emberi tapasztalatainkat gyakorlatilag lehetetlen megírni, ezért csak közelítő próbálkozásokat tehetünk a rendelkezésünkre álló eszközök révén. Ahogy a szerelemről vagy a fenségesről, transzcendens és immanens Isten-élményekről is nehéz számot adni, mert ha azt mondom, „békesség” vagy „megnyugvás”, máris dimenzióját vesztette a tapasztalat. Egy olyan érzékszervvel válhatunk fogékonnyá rá, ami nem rendelkezik nyelvi készlettel.
Bödecs László: Alapvetően az, hogy a hitbéliség vagy meghatódottság az istenkapcsolat felfedezésén túl eredeti módon tudjon megjelenni, ne csupán a szokványos nyelvi panelek jöjjenek elő a szövegben, változatlan formában. Ehhez fontos, hogy az adott mitológiák személyesen megéltek legyenek, és legyen róluk valós tudása az illetőknek. Érdemes tájékozódni a teológiában, mielőtt valaki egomán módon teszi csupán magáévá az anyagot. A transzcendenshez való viszonyban a személyes megéltségen túl a közösségi megélhetőség is fontos. Talán még fontosabb. A jungi kollektív tudattalan működése az egyik legrejtélyesebb része a transzcendens kapcsolatoknak.
3. Szerinted hogyan reflektál a kor/ mai irodalmi közeg a metafizikai érdeklődésre?
Kiss Dávid: Közhelyes, de attól még igaz, hogy a modern életvitel, a robbanásszerű technológiai fejlődés elszemélytelenedéshez vezet, óriási társadalmi átalakulások zajlanak, de a kütyük, az MI, vagy az olyan globális kihívások, mint a klímaváltozás és a COVID az egyének és a kisebb közösségek életét is alapvetően szabják át. Nem csoda, ha az érdeklődés újra és újra valami magasabb rendű, valami a pillanatnyi gondjainknál és létünknél örökebb felé fordul. Ezek a témák pedig megjelennek az irodalomban is, néha meglepettséget, néha értetlenséget szülnek, de egyre inkább jelen vannak.
Sebők György: Nem tudok „a kor” vagy a „mai irodalmi közeg” reflexiójáról írni, ugyanis ezt egy-egy absztrakció megszemélyesítésének érzem, és nem adnának valós képet a metafizikával való kapcsolatunkról. Azt elmondhatom, hogy előítéleteim vannak, és ezért idáig elzárkóztam előle, hogy irodalmi közegen belül írjak vagy beszéljek az Istennel való kapcsolatomról. Előítéletem az, hogy ez ma tabu. Ugyanakkor sorra érnek meglepetések, visszajelzések, hogy igenis lehet releváns a megfelelő perspektívából. Attól függ, milyen közegben mozog az ember. Számomra az individuális reflexió, és a párbeszéd a fontos.
Bödecs László: Szerintem nem központi téma az irodalom fősodrában. Bár láthattuk még a Magvető szerkesztője (Turi Tímea) is imaciklust írt legutóbbi kötetébe. Azt hiszem, hogy személyes, de békén hagyott dolognak éljük meg. Kevés a párbeszéd róla, kicsit olyan, mint az alsógatya, a legközelebb viseljük a testünkhöz, mégis elfedjük, és nem igazán beszélünk róla.
4. Hogyan lehet ma relevánsan beszélni Istenről?
Kiss Dávid: Ugyanúgy, mint bármikor eddig is a történelem során. Mi változott? Az emberi szellem és lélek ugyanolyan. Ami más, az a környezet, a technológia, a nyelv és a kultúra. És folyton tágulnak a dimenzióink is, előbb csak egy egyénre, egy családra, majd egy törzsre, egy népre, később már az egész emberiségre és a teremtett földi világra láttunk rá, ismertük a jelent, valamit a múltból, és próbáltuk megfejteni, mi vár ránk a jövőben. Az új távlatok évmilliárdokban mérhetők előre és hátra az időben, térben pedig már nemhogy a galaxis, hanem az egész univerzum, sőt talán más univerzumok felé visz a képzelet és a megismerés. Minden mögött, ami épp túlmutat az aktuális korlátainkon, ugyanúgy az Istent (vagy nevezzük bárhogy) sejtjük, mint eddig bármikor.
Sebők György: El kell engedni a dogmatikus, merev, „szoborszerű”, antropomorf Isten képét. Istent szubjektív tapasztalatokon keresztül lehet megírni, amennyire meg lehet írni, a világon, az embereken, az életünk jelenségein keresztül kell újra fölfedezni, azt, hogy történetesen ő maga az élet. Istent végtelen módon lehet definiálni, mert a világ végtelen számú forma és jelenség, amelyek közül mind Istent rejti maga mögött. Ez szabadság is, de alkotóként kétségbeejtő is, hiszen egy fekete lyukba bámul az ember.
Bödecs László: Erre már válaszoltam.
5. Vallásos, transzcendens, metafizikai, istenes költészet. Melyik a fontos számodra ezek közül, és miért?
Kiss Dávid: Mindhárom kategóriába tartozhatnak szövegeim, vannak, amelyekben kifejezetten a keresztyén kultúrkör hagyományaiból, vagy épp azokkal szemben építkezem, de sokszor csak definiálatlanul próbálok megjeleníteni a fizikai léten túl felsejlő, számunkra megfoghatatlan, de mégis elérni vágyott dimenziókat.
Sebők György: Délelőttönként azt akartam válaszolni, hogy mindegy, mert mind ugyanazt takarja, míg esténként azon forogtam, melyik lenne a legpontosabb kifejezés ezek közül. Mindkét lehetőségben érzek igazságot, számomra egyetlen Istenvalóság van, tehát mind a négy kifejezés erre hivatkozik. A többi szemantikai kérdés. Jelenlegi alkotói- és élethelyzetemben, ahol próbálok „emberléptékűbb” fogalmakban gondolkodni Istent illetően, talán az „istenes költészetet” választanám, míg az első kötetem alakulása alatt talán a „transzcendens költészetre” esett volna a választásom.
Bödecs László: Ezek szerintem inkább szinonímák.
6. Milyen hagyományokra támaszkodsz és mik a kortárs inspirációid?
Kiss Dávid: Leginkább a saját, zsidó–keresztyén (azon belül is a református) hagyományainkra, de érdekelnek más vallások, filozófiák is. Különösen megfognak a mesék, legendák, mítoszok, amelyek az emlékezetünk és kultúránk legmélyebb rétegeiben is jelen vannak. A transzcendens számomra a vágyott, de soha meg nem ismerhető tudást, a megérteni akart, de emberi ésszel fel nem fogható igazságokat jelenti. Olyan erőket, amelyek vonzanak, de amelyeket félünk is. Ahol az ember véget ér, ott kezdődik a transzcendens. De vajon, ha egyszer öntudatra ébred, transzcendens lehet-e a mesterséges intelligencia is?
Sebők György: Jellemzően József Attila és Weöres Sándor jelentik a klasszikus irodalmi inspirációkat, illetve a klasszikus egyházzene egyes darabjai, például Mozart Requiemje vagy Rahmanyinov Éjszakai virrasztása, vagy az örök szerelem, a reneszánsz vokális muzsika. Ezeken kívül a gótikus katedrálisoktól a református templomokig a szakrális építészet, legutóbb a Sagrada Família taglózott le csupán képről (!), így remélem, egyszer személyesen is ellátogathatok oda. Kortárs inspirációm leginkább az életem, nagyon szeretem a természetet, de Arvo Pärt vallásos zenéje, Richard Rohr ferences vagy Thomas Keating trappista szerzetes könyvei tartoznak a konkrétabb példák közé. A klasszikus zene adta legmélyebb vallásos élményeimet, nem csak az egyházi zene. Azt gondolom, hogy általában a transzcendens élmények egyik legnagyobb közvetítője. Valószínűleg ezért lettem zenész. Az eksztázisra való képességünk fontos, de az örömön túl a szeretetre való képességünket neveznem a transzcendencia legfontosabb aspektusának. Mostanában ez foglalkoztat, mint a szorongásból és elválasztottságból való gyógyulás egy lehetséges útja.
Bödecs László: A zsoltárokkal mostanában sokat foglalkozom. Nádasdy Ádám vagy Győrffy Ákos kötetei, egyes Kemény István versek vagy Térey életműve, sokszor hiteles metafizikai költészetet szólaltatnak meg. Azt hiszem azonban minden jó költőnél jelen van a metafizikai irányultság, a költészet alapvető jellegéből ítélve úgy gondolom, nem lehet jó költő, aki nem birkózik Istennel.
7. Milyen következményekkel jár a határ megszüntetése az Istenről beszélő szubjektum és az Isten között?
Kiss Dávid: Az előző válaszom végétől indulnék el, hogy erre választ adjak. Ha az ember „mérhetetlen gőgjében” eljut oda, hogy képes megalkotni egy emberen túli, emberen túlmutató, és így akár végül ember nélküli világot, vajon a szingularitás-pillanat elmossa-e végül a határt Isten és ember közt? Azok, akik ezt elérik, még ténylegesen mi leszünk-e, vagy abban a szent pillanatban már nem is mi, hanem az általunk kreált tudat maga éri el ezt a szintet, ezzel rögtön meg is haladva saját alkotóját? Nem vagyok benne biztos, hogy akarjuk ezt, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy hamarosan megtörténhet. A bennem megbúvó eretnek sci-fi rajongó rögtön fel is teszi a következő kérdést: mi van, ha már mi magunk is pont így lettünk egyszer „más” (vagy „mások”) által megteremtve?
Sebők György: Isten egy bizonyos mértékben emberivé válik és a beszélő valamilyen mértékben istenivé. Mondhatjuk, hogy ez krisztusi perspektíva. Ugyanakkor drámai helyzet elé állítja a szerzőt, hiszen ennek a határnak teljesen el kell tűnnie, mielőtt az individuum próbál Isten helyébe lépni. Paradox helyzet ez, ugyanakkor, hiszen minden Isten. A fontos különbség talán az, hogy a profán mélyén is Isten lapul, ám felfedezésével a profán megszentelődik – többé tehát nem lehet profán.
Bödecs László: Ahogy már utaltam rá egy individualista világképet jelenít meg csupán, a közösségi létezés, a közösségi megélés, tehát az Istenszeretet másik fontos pillére elveszik. Az egyik legfontosabb felismerés, hogy Isten nem én vagyok, hogy bennem, velem, körülöttem van, de nem én vagyok.
Kiss Dávid: Költő, 1988-ban született Sopronban, 2022-ben jelent meg első kötete a Medvék bolygója címmel a Napkút Kiadó gondozásában. Sebők György: 1992-ben született Debrecenben. Zenész, költő, terapeuta. Az éggel egyenlővé című kötete 2022-ben jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Bödecs László: Költő, 1988-ban született Szombathelyen, legutóbbi kötete 2022-ben jelent meg a Napkút Kiadónál Kánaánhoz közelebb címen.
Kertai Csenger: 1995-ben született, költő, szerkesztő. Legutóbbi kötete 2021-ben jelent meg Hogy nekem jó legyen címmel, a Napkút Kiadó gondozásában.
Az előző részek itt olvashatóak: 1 (Bodor Emese - Puskás Dániel): Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről - 1. rész /Bodor - Puskás/ (nincs.online)
2 (Vados Anna - Locker Dávid): Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről - 2. rész /Vados - Locker/ (nincs.online)
3 (Masri Mona Aicha - Makáry Sebestyén): Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről - 3. rész /Masri - Makáry/ (nincs.online)
4 (Izsó Zita - Kellerwessel Klaus): Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről - 4. rész /Izsó - Kellerwessel/ (nincs.online)
Comments