top of page

Ankét a fiatal irodalom metafizikai érdeklődéséről


A Nincs online folyóirat mindig is fontosnak tartotta, hogy olyan projekteknek adjon helyet, amely a fiatal kortárs irodalom feltérképezését tűzi ki céljaként, főleg ha egy olyan témában teszi ezt mint a metafizikai érdeklődés, az isteni, a transzcendens és az emberen túli kérdéseinek feldolgozásával. Ezért is örülünk, hogy Kertai Csenger minket keresett meg az alábbi projekttel, amiben kortársait kérdezi, egy többrészes ankét formájában.


Nincs online szerkesztőség



A fiatal irodalmi közegben érzékelek egy metafizikai érzékenységet, ami különböző formákban mutatkozik meg. Ennek kapcsán – a teljesség igénye nélkül – kérdeztem meg néhány fiatal szerzőt, hogy mit gondolnak a „metafizikai irodalom” mibenlétéről. A kérdések elég általánosak, mert azt gondolom, hogy nem tudományos igénnyel, hanem sokkal inkább olvasói tapasztalat eredményeképp fogalmazódtak meg bennem. Mégis, a válaszokban felfedezhető több közös pont, és talán körvonalazódni is kezd, hogy hol helyezi el ez a generáció azokat a terhelt fogalmakat mint a hit, a szorongás vagy az isten.


Köszönöm a Nincs Folyóiratnak, hogy platformot adtak ennek a kis projektnek!


Kertai Csenger

 

1. Milyen típusú metafizikai érdeklődést érzékelsz a fiatal kortárs irodalomban?


Bodor Emese: Inkább a majdani irodalomtörténészekre hagynám ezt a kérdést, feltéve, hogy lesznek.


Puskás Dániel: Az utóbbi évek verseskötetei közül Kali Ágnes Ópiája, Katona Ágota Kezdetben, mégis viharja, Makáry Sebestyén Deltája, Urbán Bálint Oscurója, Kormányos Ákos Paravánja jut eszembe most hirtelen.

Van olyan, akinél a vallás megjelenik témaként, például itt említeném Bödecs Lászlót és Makáry Sebestyént. Bibliai, ószövetségi történetet dolgozott fel Bodor Emese, például a Zsoltárok reprodukcióra című versében Jáhelét és Siseráét, ahol külön izgalmas a női szempont megjelenítése, mely bizonyos szempontból akár Carol Ann Duffy A világ felesége című verseskötetének koncepciójával is rokonítható, igaz, Bodor Emesénél nem az irónia dominál. A görög mitológia és a mitikus nézőpont kapcsán Kovács Edward versei izgalmasak.

Talán Petri, Pilinszky, Kemény István, Győrffy Ákos, Oravecz Imre, Kántor Péter, vagy a Telep Csoport hatása érezhető inkább. Makáry Sebestyénnél és Kiss Dávidnál izgalmas a földrajzi, földtörténeti korokhoz kapcsolódó nézőpont, elmélkedés, ami Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyvéhez is kapcsolható. Kormányos Ákosnál a Paravánban érdekes a baudelaire-i provokáció hangja, illetve a Gottfried Benn-féle orvosi nyelv beemelése.


2. Mik az elsődleges kihívások és jellemzők egy transzcendens beszédmód kidolgozásában?


Bodor Emese: Mindenképp izgalmas belső feszültség, hogy a hittapasztalat egy ponton túl nem megírható. Sem a szépirodalom, sem a liturgia nyelve nem képesek áttörni ezt a gátat. Istenről talán csak hallgatni lehet hitelesen: ugyanabban az értelemben tabu, mint dédapád pártkönyve vagy a szexuális érés. Simone Weil fogalmazta ezt meg a legszebben: „Isten csak hiányként lehet jelen a teremtésben”[1]. Akkor hat ránk a legerősebben, amikor elfogynak a szavak.


Puskás Dániel: Nekem a zsoltárok, Rilkétől Az áhítat könyve (Das Stunden-buch) és a Duinói elégiák, Martin Bubertől a Haszid történetek, Baka Istvántól a Tájkép fohásszal és Borbély Szilárd Halotti pompája.


3. Szerinted hogyan reflektál a kor/ mai irodalmi közeg a metafizikai érdeklődésre?


Bodor Emese: Nagymamám általában úgy, hogy „tetszik, de nem értem”.


Puskás Dániel: Az ökoköltészet és az antropocén, poszthumán művészet kapcsán érezhető a reakció arra a félelemre, hogy már egyáltalán nincs olyan stabil lábakon az az elképzelés, hogy még évszázadok múlva is élnek a bolygónkon emberek. A klímaváltozástól, klímakatasztrófától vagy az emberiség eltűnésétől való félelem bizonyos szempontból akár párhuzamba állítható a középkor memento mori (gondolj a halálra) vagy a salamoni vanitatum vanitas (hiúságok hiúsága) gondolatával, de az esetleges vég fenyegetése bizonyos mértékig összegzésre is sarkall. Ötletes megoldás, ahogyan Gál Hunor a kartonfless című könyvében a versek közé valós idejű világstatisztikai adatokat ékel be (például a születésekre, halálozásokra, fogyasztásokra, energiafelhasználásra vonatkozó számadatokat), azaz folyamatosan kizökkenti és szembesíti az olvasót a világban lévő történésekkel, mely, mint a harangszó, rendszeresen figyelmeztet az idő múlására és az idő helyes felhasználásának felelősségére.


4. Hogyan lehet ma relevánsan beszélni Istenről?


Bodor Emese: Azzal kell kezdeni, amit ismerünk: az emberekkel. Artemisia Gentileschi Mária Magdolna eksztázisa[2] c. festménye a kedvenc iskolapéldám. Ez a kép intim, érzékeny és személyes. Semmi külső jel nem utal arra, hogy megszentelt pillanatot látunk, mégis egyértelmű. Gentileschi az eufória, a felszabadulás tapasztalatán keresztül ábrázolja Istent, közvetlen közelről – még nem találtam verset, ami képes lett volna ugyanerre.


Puskás Dániel: Az egy jó kérdés, hogy lehet-e Istenről bármit mondani. Pont a megfoghatatlansága érdekes, hogy nehéz leírni az emberi keretek között, a nyelvi eszközök által. Ez a misztérium, a rejtőzködés az izgalmas, hogy egyszerre jelen is van az általa teremtett világban, de mégse látjuk. Ahogy Eszter könyvében sem szerepel Isten neve, de mégis jelen van a történetben. A görög mitológiában például Szemelé látta Zeuszt teljes isteni voltában, Aktaión pedig véletlenül meglátta a meztelenül fürdőző Artemiszt, mindkettőjük halállal bűnhődött. Ez amiatt is érdekes, hogy egyikük sem nem bírta továbbadni ezt a tapasztalatát, feltéve, ha erre képesek lettek volna.

Persze, az megint egy bonyolult kérdés, hogy van-e Isten vagy nincs, mert a vallás egy feltételezésen alapul, és a döntésünkkel vállalnunk kell azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tényleg úgy van minden attól, ahogy mi hiszünk benne. Szerintem a kételkedés, a kiábrándulás, a kétségbeesés megörökítése is egy nagyon fontos mozzanat. A világháborúk borzalmai utáni költészetből fontos számomra Celan Tenebrae és Zelk Zoltán Dorosici alkony, 1943[3] című verse, de ide tartoznak még akár Ted Hughes Varjú című kötetének versei.

Szimpatikus a Kántor Péter verseiben Istennel szemben lévő bizalmas, kedélyes hang, mintha egy ismerősről, régi barátról beszélne, például az És ha mégis vagy a Mit kell tudnia Istennek? című verseiben, vagy a Szép Ernő Magányos éjszakai csavargásban lévő hang. Vagy Tolnai Ottótól Az azúr talpú Krisztus.

Nem tudom, hogyan lehet relevánsan beszélni Istenről. A könyvemben (A vakok zsoltára) lévő evangéliumi ciklusnál, amikor lehetett, igyekeztem kerülni Jézus alakjának ábrázolását, főleg az E/1-es megjelenítést, mert ebbe jóformán csak belebukni lehet, legalábbis nagyon nehéz jól kijönni belőle és elkerülni a pátoszt. A Csak néhány darab hiányzott esetén is a rejtőzködő Isten alakját használtam, akiről nem igazán tudni meg semmi konkrétumot a versben, bár ez egy korai szövegem a kötetben, és technikailag nem igazán kidolgozott. Jobb híján, szerintem ma is kihagyással, körülírással próbálnék beszélni, ha beszélnék, de elég nehéz szerintem érdemi módon nyúlni ehhez a témához, úgy, hogy ne legyen pátoszos, archaikus, modoros, és ne kerüljünk meg fontos kérdéseket. Az irónia, humor talán könnyebben járható út.


5. Vallásos, transzcendens, metafizikai, istenes költészet. Melyik a fontos számodra ezek közül, és miért?


Bodor Emese: Kizárólag az érdekel, ami az intézményes kereteken kívül marad. Hitről írni részben politikai aktus: lehetőséget ad bebizonyítani, hogy van érvényes beszédmód a kötelező hittanórák purgatóriumán túl is. Nem hiszem, hogy az istenhit megzabolázható volna, a költészetnek pedig akár missziója is lehet visszafoglalni a Bibliát a rákényszerített narratíváktól.


Puskás Dániel: A vallásos témájú költészetből Győrffy Ákos Havazás Amiens-ben verse jut eszembe fontos versként. A vallásos költészet terminus kapcsán kicsit zavart, hogy a kötetemben lévő bibliai témájú szövegek alapján volt olyan vélemény, ami a vallásos költészet közé sorolta, ami azért szerintem nem olyan egyértelmű kérdés. Egyrészt igaz, mert a valláshoz kapcsolódó történeteket dolgozok fel, másrészt pedig nem teljesen pontos, mert bizonyos esetekben a hitre való képtelenségről vagy a kételkedésről, elbizonytalanodásról, a teljes újrakezdés nehézségéről szólnak, illetve nem csak a vallás felől lehet őket olvasni. Persze, végsősoron ezek a valláshoz kapcsolódó kérdések is. Én részben szerepversekként, eltávolításként használtam a bibliai és mitológiai problémákat.

Az istenes költészetből emlékezetes szövegként Orbán Ottó Melyben Balassi módján fohászkodik és a Hallod-e te sötét árnyék, illetve Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét említeném.

Mostanában talán a metafizikus része érdekel jobban a költészetnek. Nagyon szeretem a cseh Vladimír Holan és Miroslav Holub, a lengyel Zbigniew Herbert és Czesław Miłosz, a szlovén Aleš Debeljak verseit. Seamus Heaney verseit is nagyon szeretem. A kortárs magyar költészetből Győrffy Ákost, Oravecz Imrét, Gál Ferencet, Kemény Istvánt, Takács Zsuzsát említeném, Tőzsér Árpád Érintések című kötetét, továbbá Szijj Ferenc Ritka események című legutóbbi verseskötetét.

Kezdettől fogva nagyon érdekel az éjszaka motívuma, hogy „Miért az éjszaka / piszkálja fel a költészetet?”, ahogy Petri Reggel című versében írja. Valamiért nagyon vonz ez a hagyomány, Novalistól a Himnuszok az éjszakához, illetve az álmatlanság motívuma, ahogy Kafka az Éjszaka című elbeszélésében a nem alvót az őrszemhez hasonlítja, azaz a virrasztás mint társadalmi felelősség jelenik meg. Az éjszaka kedvez az elvonulásnak, kevesebb inger, kevesebb zaj, jobban lehet koncentrálni. Persze, egy nagyvárosban ez sem mindig van teljesen így.


6. Milyen hagyományokra támaszkodsz és mik a kortárs inspirációid? / Számodra melyik a legfontosabb aspektusa a transzcendenciának?


Bodor Emese: A Biblia kimeríthetetlen inspirációforrás. A legizgalmasabb benne, hogy több évszázadnyi kulturális hordalékot hoz magával: Salomé táncának például Oscar Wilde 1891-es színdarabjától az 1982-es Szárnyas fejvadászig fellelhetőek interpretációi, ami elég széles mozgásteret ad egy versnek. Mészöly Miklós Saulusa és José Saramago Káinja voltak még fontos olvasmányaim, ahogy T. S. Eliot és Anne Carson lírája is.


Puskás Dániel: Kezdő egyetemistaként Kemény István Élőbeszédje volt rám nagy hatással, majd Baka István Tájkép fohásszalja, Kántor Pétertől az Eugène Boudin, strandfestő és a Jég-öröm című verse. A mostani kortárs hatások közül Tőzsér Árpád Félnóta című verseskötetének A gyöngykapu kitárva… című ciklusát és a szlovák Michal Habaj Michal Habaj című verseskötetét említeném, illetve Kabai Lóránt hajnali védettségét. Ennek a beszédmódnak az ember világban lévő helyének, és saját helyünk, keresése érdekes számomra.


7. Számodra melyik a legfontosabb aspektusa a transzcendenciának? / Milyen következményekkel jár a határ megszüntetése az Istenről beszélő szubjektum és az Isten között?


Bodor Emese: Talán pont a leírhatatlansága. / Unitáriusnak kereszteltek & érzem a helyzet iróniáját, szóval most passzolok.


Puskás Dániel: Már gyerekkoromban is furcsa volt, hogy Istenhez tegezve szokás beszélni, míg a felnőttekkel többnyire magázódni illik. Furcsa, és egyben rémisztő is, az Istennel ennyire közelinek tűnő kapcsolat. A határ valamilyen fokú megszüntetésére szükség van, hogy létre jöhessen a kommunikáció legalább az ember részéről. Persze, ennél felmerül a kérdés, hogy Istent igazítjuk-e az emberhez, vagy az embert az Istenhez, vagy egy köztes határvonalon történik meg a párbeszéd.



[1] https://theanarchistlibrary.org/library/simone-weil-gravity-and-grace [2] https://en.wikipedia.org/wiki/Mary_Magdalene_in_Ecstasy [3] A vers többnyire Dorisici alkony, 1943 címmel szerepel a gyűjteményes kiadásokban, a település neve azonban helyesen Dorosic. A Nappali menedékhely című prózai gyűjteményes kötetében szerepel a Dorosici tűz című írása. A kérdéshez lásd az Eső folyóirat jegyzetét: https://www.esolap.hu/archive/84/2064.html. PD








Bodor Emese: 2004-ben született Budapesten, verset és publicisztikát ír.

Puskás Dániel: 1990-ben született Hatvanban. Költő, műfordító. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett 2014-ben magyar szakon és összehasonlító irodalomtudomány szakirányon, ugyanitt volt PhD-hallgató. 2011-ben publikált először. 2017-ben jelent meg első kötete A vakok zsoltára címmel, a FISZ gondozásában.

 

Kertai Csenger: 1995-ben született, költő, szerkesztő. Legutóbbi kötetet 2021-ben jelent meg Hogy nekem jó legyen címmel, a Napkút Kiadó gondozásában.


0 comments

Comentários


hélóóó.png
bottom of page