top of page

Herbert Fruzsina

Sajtos stangli


Esküszöm, engem félrevezettek. Csak akkor lepleződött le számomra a dolog, mikor megláttam a nevem a bonclevélen, és a ZS hirtelen idegennek tűnt. Elgondolkoztam, talán elírták, hogy mégis inkább SZ-nek kéne lennie, Fruszina, ahogy a német e-mailekben állt az elmúlt harminc év során, rendívül konzekvensen. De alatta, a nevem alatt, észrevettem, hogy a halál oka nem is egy bizonyos esemény, egy nyilvánvaló és jól elhatárolható halál-ok, hanem egy többlépcsős, nyilakkal illusztrált folyamat a ráktól a tüdőödémán keresztül a hirtelen szívmegállásig, ami jobban hasonlít az Európai Tanács döntéshozatali mechanizmusára egy powerpoint prezentáció oldalán, mint arra a valósághű folyamatra, ahogy a lelkem (mármint a Fruzsináé, mert most nem pepecselek valami átlátszó lírai énnel) elhagyja a hasam, átkúszik a bordáim között, majd egyesével felküzdi magát légcsövem redőin, hogy végleg elhagyja ezt a jól bevált gazdatestet. Jól kiszolgált – mondanám, ha tévé lennék, vagy porszívó, esetleg tehén, de úgy alakult, hogy ezek közül egyik sem lettem, hanem inkább egy százhatvan centis, mitugrász nőszemély, aki az idő múlásával nem puffadt, csak aszott, és végül hosszú küszködés után, a halál negyedik fázisában szabad utat adott lelkének. A kis töpörödött testű mazsola, Fruzsina néni. Esküszöm, előlem elhallgattak valamit. Nem direkt, mert azzal nem gyanúsítanám az egész társaságot, azokat, akik Népköztársaságnak hívják az Andrássy utat, sokkal inkább részükről is félreértés lehetett. Ahogy részemről is végsősoron csak félreértés volt, hogy elhittem, Manyi néni foltos keze azért püffedt, mert elkapta a robotgép, miközben a sajtos stangli tésztáját dagasztotta Az évek során konzekvensen azt sugallták felém, hogyha reggel felkelek, és nagy nehezen kikászálódom az ágyból, majd a szobámból más falak közé vonszolom magam, először egy kisebb, majd egy nagyobbacska téglaépületbe, ami később betonból van és egyetem, akkor minden egyes nap fontos lépést teszek a Nagy Cél érdekében. Annak a nagy célnak, ami egyelőre még nincs, de valamikor majd vele együtt létrejön egy nagy és Fontos Valami, ami én leszek. És ebben a nagy és fontos valamiben meghatározó lesz, hogy minden ködös, nyirkos, őszi reggelen felszedjem a lustálkodni vágyó valagam és kitessékeljem magam a kacskaringós folyosóra, majd letessékeljem magam a kacskaringós csigalépcsőn, és befáradjak egy fontos, téglából vagy betonból készült épületbe és onnantól legalább nyolc órán keresztül többé-kevésbé nyitva tartsam a szemem, és magamba szívjam az ilyen-olyan, mindent meghatározó tudást. És ezek után, a megmozdult hátsó felemnek és a beszívott tudásnak hála, még nagyobb épületbe kerülök, ami már se nem téglából, se nem betonból van, hanem mintha csak ablakokból állna, mint egy átlátszó, hatalmas jégkocka, aminek fontos és meggyőző intézménynevét elegáns réztáblára nyomták. Meg egy kis papírra, ami hosszúkás és kemény, az áll rajta, hogy Fruzsina (zsével, ellenőriztem) és minden alkalommal örömömre szolgál, amikor ezt a nevet egy nagy és átlátszó, jégkocka alakú intézménnyel hozzák összefüggésbe. Mikor a papírlapra nézek, és utána a réztáblára, olyankor megveregetem a vállam és általános iskolás tanárnőmre gondolok, akinek olyan frappáns mondatai voltak, hogy „Hol jártál, amikor az észt osztogatták?” – ami annyira tetszett, hogy nem csak megjegyeztem, de le is írtam az emlékkönyvembe, hogy majd én is mondhassam valamikor, valakinek. De erre sajnos nem került sor az eltelt évtizedek során, mert nem ezzel voltam elfoglalva, hanem vártam azt a nagy és fontos valamit. Ami aztán nem jött, és már ráncosodni kezdtem, mire rájöttem, hogy a Manyi néni kezét sem a dagasztó, hanem az öregség puffasztotta fel, a sajtos stangli tésztájához pedig az egésznek nincs semmi köze.



DelphoiX


Mikor kidugom a lábamat a paplan alól, még nem tűnik fel semmi szokatlan. Szombat van, így nem csörög a vekker, magamtól ébredek. A paplannak alvás szaga van, a felső szomszéd már megkezdte reggeli köhécselését és szorgosan tologatja a nappalijában a bútorokat. A nap, mint mindig, ma is csak vékony résben süt be redőny rései között. Lassan ablakot kellene pucolnom, jegyzem fel magamban az első teendőt, pedig ezen a napon végre tényleg csak pihenni szeretnék, kifeküdni a rétre az uszodában és kihasználni az első igazán meleg tavaszi szombatot. Persze csak miután leborotváltam a hónaljam. A telefonom után tapogatok a párnák és takarók alatt, hogy megnézzem, mégis hány fokot mondanak. Az arcom elé emelem a kijelzőt, és próbálok nem túl morcosan nézni, hogy felismerjen. Rögtön felismer és megjelenik alvó kutyám a kijelzőn, utána pedig, szinte magától, meg is nyílik az időjárás app. Arra gondolok talán tegnap nyitva hagytam, vagy véletlenül az ujjam elkalandozott. Huszonkét fokot mondanak, úgy döntök a strandtörölköző mellé beteszek egy vékony pulóvert. A fürdőszobába indulok a borotvámért, de közben megtorpanok, mert úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna valamit. Automatikusan a pizsamám zsebébe nyúlok a mobilomért, mintha ránézve eszembe juthatna mi is az. A telefon megint gond nélkül felismer, és már meg is nyit valamilyen közösségi appot, hogy melyiket, azt nem látom, de nem is érdekes, mert a kijelzőmet máris egy reklám tölti be, egy fiatal nő ablakot pucol széles mosollyal és szőrös hónaljal. „Használja ki az első tavaszi napsugarakat, tisztítson ablakot, mielőtt úszni megy” és már pörög is tovább a kijelzőn a kép, megjelenik egy műanyagflaskás ablakmosófolyadék és közvetlenül utána egy borotvahab. Érdekes, gondolom, de további elmélkedésem félbeszakítja egy csengetés. Mire az ajtóhoz érek, nincs már ott senki, lábtörlőmön egy ablakmosó folyadék és egy borotvahab hever. Benézek az ajtó mögé, le az első emeletre, senki. A telefonom közben pittyeg, számlámról már le is vett egy kisebb összeget az Amazon. A konyhába támolygok, felteszek egy kávét, és miközben kotyog, felhívom Annát, hogy elmeséljem, milyen furcsa ez a reggel. A kávésbögre után nyúlok, és a telefonom, előzékenyen már tárcsázza is a három Anna közül a megfelelőt. Anna ásítozva szól a telefonba és egyáltalán nem tűnik meglepettnek. Azt mondja, csak idő kérdése volt, hogy mostanra összegyűlt annyi adat, ami áthágott valamilyen híres matematikus által kiszámított kritikus pontot, innentől mindenki gondolatai és vágyai majdnem százszázalékos valószínűséggel előrejelezhetők. Egész pontosan 98,7 százalékossal, mondja Anna, tegnap hallgatott erről egy podcastet. A szakértők szerint így, hogy minden közösségi oldal, internetes portál és kereső aláírta az új szupranacionális megegyezést a Globális Döntés-és Jövőhatékonysági Célokról, nem csak az elmúlt évek hanyatló gazdaságát képesek felélénkíteni, de az egyes személyeket is mentesítik az alól az időigényes feladat alól, hogy kitalálják mire vágynak, vagy mi mellett döntenek. A fogkrémtől a párkapcsolatokig, idézte Anna a gazdasági szakértőt. Ezáltal értékes időt spórolnak meg, amit eddig vásárlás vagy pénzkeresés helyett tűnődéssel töltöttek. „A lehetőségek bősége rossz hatással volt a gazdaságra.” Ahogy a telefonom meghallotta ezt az idézetet, le is tette Annát és megnyitotta azt a podcastet a Spotify-on, amire beszélgetésünk után valószínűleg egyébként is rákerestem volna. Így el sem kell búcsúznom, mintha az algoritmus azt is tudná, hogy ezt a részét úgysem szeretem a beszélgetéseknek. A bevezető zene alatt gyorsan végigpörgetem a híreket. Holnapra esőt mondanak, Elon Musk Párizsban találkozik Hszi Csin-Pinggel, szerdára tömegkaramból várható az M7-esen, 2028 április 2-án lesz az utolsó magyarországi tanártüntetés, olvastam a főcímeket. Az utolsó meg is nyílik, és felugrik egy kis, piros értesítő buborék, hogy figyelem, a jövőbeli eseményekhez vezető ok-okozati összefüggések baloldali válogatását olvassa. Amennyiben a nemzeti-konzervatív válogatásra kíváncsi, pislogjon kettőt. Választását automatikusan tároljuk. Na ennyi még megmaradt a nemzetközi adatvédelemből, gondolom miközben elindul a podcast: „Új korszak kezdődik: DelphoiX – most megtudod, milyenek lesznek ezentúl a mindennapjaid”.








Herbert Fruzsina: 1989-ben született Budapesten. Politológia és filozófia szakon végzett Németországban. Jelenleg Bécsben él, egy szociális alapítványnál, valamint egy gazdasági kutatóintézetnél projektmenedzser. 2022 óta publikál, eddig a Kalligramban, az Apokrifben, a Helikonban, valamint az Új Forrás, a Jelenkor, a KULTer és a Bárka online felületén jelentek meg írásai.

0 comments

Recent Posts

See All

Comments


hélóóó.png
bottom of page