Szilágyi Borka

Rendes ember

– Elnézést, megtenné, hogy kicsit összébb zárja a lábait? – kérte a metróülésen kuporgó nő. – Nem férek el.

– Bocsesz, nem láttalak – vette őt szemügyre a férfi, lábait addigi, jól megérdemelt helyükön hagyva. – Mi a neved? Itt laksz valahol? Még sose láttalak. Hova mész? Egy ilyen klassz nőnek igazán nem kéne egyedül utaznia. Na, miért nem mosolyogsz? Pedig jól állna. Volt egy csajom, akinek iszonyú szexi mosolya volt, lefogadnám hogy a tied is van olyan. Az a nő… átkozott szuka. Persze én dobtam ki, állandóan rágta a fülemet, hisztizett nekem minden szarságról. Még hogy agresszió… Hülye picsa! – mordult fel, kezeivel hevesen gesztikulált. – A nők szart se tudnak semmiről. Persze nem te, dehogy, hát ilyen jó nő azért mégis… neked megvan a magadhoz való eszed, tudod, hol van a helyed, nem igaz? Azér’ mindennek megvan a normális rendje, beszélhetnek azok a barmok egyenjogúságról, van azé’, ami mégiscsak alap, ha nők lennének taxisofőrök, hát képzelheted, milyenek lennének az utak – röhögte el magát, a nő egy üléssel arrébb ült. – Én istenbizony tisztelem ám a nőket, senki nem mondhatja, hogy nem bánok velük rendesen, úriember vagyok, kérdezz meg bárkit – közelebb hajolt, a nő karjához ért, az felállt, és a kocsi másik vége felé indult, a férfi követte. – Szóval én igazán… tényleg rendes ember vagyok, de ami sok az sok, ugye érted? Egy férfinak azért mégsem kell mindent eltűrnie, főleg nem, hogy a saját házában ugráltassák meg csicskáztassák amikor egész nap keményen dolgozott és vitte haza a pénzt… Na, ne bújj el annyira… Lazíts már kicsit. Hö, mondtál valamit? Mindegy, a lényeg az, hogy már az ősember sem szedegetett bogyókat, egyszerűen nincs benne a dns-ünkben, ahogy a tiétekben sincs a vadászat, vagy a sport, szóval érted. A régi időkben tudta ám mindenki, hogy kinek hol a helye, most meg ezek a liberális barmok… hát mondd meg, hová lesz így a világ, nem? Áh, egyből láttam, hogy okos nőcske vagy, csak rád kell nézni. Mi az, meg se köszönöd? Ez egy dicséret volt, nem hallottad? Vagy manapság már nem divat a köszönöm? – Egyre közelebb lépett, ahogy a nő hátrált, az görcsösen markolta válltáskája pántját. – Én egy igazán rendes ember vagyok, meg még meg is dicsérlek, csak megérdemlek valamit cserébe, nem? Na. A volt csajom is állandóan ezt csinálta, rohadt idegesítő, pedig én béketűrő ember vagyok ugye, de ami sok, az sok, meg azér’ nem árt néha, ha odacsap az ember, tudja mindenki, hogy hol van a helye. Nem tűröm én itt a hazudozást meg félrekefélést, egy nő legyen boldog azzal, amije van, mit akar még? Rendes dolgozó ember vagyok, nem is iszom sokat, csak párszor egy héten, van házam, kocsim, és megdolgoztam érte! Az építészetben dolgozom, persze te nem tudod, az mit jelent… na nem baj, majd elmagyarázom, van idő. Ott tartottam, hogy egy nő legyen elégedett. A férfi, az teljesen más téma, a férfiaknak jár egy kis kikapcsolódás, ugye picinyem? – Végigsimította a nő haját cigarettaszagú kezével, és közé meg az ajtó közé állt. – Nekünk igényeink vannak, nem tehetünk róla, ilyen ösztönökkel születünk, nem lehet vele mit csinálni, nem is értem, mit lehet annyit hisztizni rajta, ha nem akarod, miért nem hagyod ott és mész arrébb? Ebből azért mindenki ért, nem? Na. Rám se nézel? Hozzád beszélek. Asszed, mer’ ilyen jó nő vagy, jobb vagy másoknál? Na azért mondom. Senkinek nem fogsz tetszeni ha ilyen morcos leszel, és igazán kár lenne… Nem baj, majd segítek. Hány pasival voltál eddig? Nem olyannak nézel ki, mint aki kurválkodik jobbra-balra… van pasid? Nem baj, édes, én sokkal jobban vigyázok majd rád, mutasd meg, megbeszélem vele – összezárt öklét vigyorogva maga elé tartotta, és közelebb hajolt, szájából savanyú alkohol- és hagymaszag áradt. – Fogadjunk, olyan kis aszott kisköcsög, nem tudja az, mi a jó neked, szivi, olyannal kéne legyél, aki úgy van veled, mint egy istennővel. Legyen már benned valami női büszkeség, látod mennyire jó üzlet lenne énrám lecserélni azt a kis barmot, na. Azér’ az se baj, ha csak néhány estére – vigyorgott, és követte a nőt, aki kioldalazott az ajtók felé. – Persze később bánhatod majd, hogy nem tűnt fel, milyen rendes, tisztességes egy pasas vagyok, pénzem az nincs, igaz, de majd aztán ha meglesz a vállalkozásom, és porsével fogok furikázni, akkor bezzeg sajnálod majd! Te meg az összes volt csajom, de akkor már késő lesz, mert sokkal jobb nők fognak isteníteni, bizony. Titeket csak a pénz érdekel, ennyi erővel mind beállhattok prostinak vagy pornósztárnak, sokkal jobban járnátok, mint így, hogy csak kihasználjátok az embert, aki tesz is valamit az asztalra… Ékszereket akartok meg bundákat meg nyaralást meg tökömtudja, hát nem elég egy tisztességes, rendes ember magatok mellé? Mit kell állandóan hisztériázni meg követelőzni, úgy tenni mintha valami fejőstehenek lennénk, hát tudjátok meg, nekünk is vannak érzéseink, oda kéne figyelni, na. Persze titeket nem érdekelnek mások érzései, tesztek rá magasról, titeket csak a pénz érdekel meg az ékszerek, és nem foglalkoztok a férfi szívével. Nem félek ám beismerni, összetörték párszor a szívem, de annál jobb vagyok, hogy ez elvegye a kedvem, egy férfi azért mégsem pityereghet meg sajnáltathatja magát, milyen buziság már. Amúgy nincs bajom a buzikkal, nehogy azt hidd, csak ne vegyem észre őket, mit kell úgy pattogni meg tüntetgetni, én se mászok mások arcába arról, hogy kikkel akarok kefélni, na – megvakarta borostás állát, és egy elsétáló diáklány után füttyentett. – Érted, ugye? Nem bírom a hisztit hallgatni, ti nők annyit tudtok fecsegni, hogy lerohad a fülem bele, sose hagyjátok békén az embert. Persze nem rólad van szó, szivi, látni rajtad, te más vagy, mint a többi csaj, te meghallgatod, amit mondok. Minket egymásnak teremtettek, hallod? Tudtam, amikor először megláttalak… na mi van, hova mész? Máris leszállsz? Én csak majd később… hé, várjál már, ne rohanj, a számoddal mi lesz?!

Szilágyi Borka vagyok, író, az ELTE másodéves, esztétika szakos hallgatója, általában a nevetésemről vagyok felismerhető. Azóta írok, mióta megtanultam, elsősorban kisprózát, tízéves koromból megmaradt néhány igen drámai vers is a fiókomban, azóta sem írtam semmi hozzájuk foghatót. Nem szeretek bemutatkozásokat írni, mert mindig egy kisebb önismereti krízis a végük. Köszönöm a figyelmet.