Böszörményi Márton

Polip vagy pacal

Levette a polcról a konzervet, de nem tette a kosarába, csak állt, és a címkét bámulta. Egy rajzolt polip. Lila és mosolyog. Kicsit ijesztő, ugye? Alacsony nő állt mellette. Ötven körüli, kontyba fogott vörös haj, világoskék blúz, fekete miniszoknya. Tessék? Ijesztő, mondta a nő. Mármint, a polipok nem mosolyognak. Aha. Tényleg. Visszatette a polcra a konzervet. A nő közelebb hajolt. Én jobban szeretem a pacalt, súgta, aztán elnevette magát. Ne haragudjon, nem akartam letámadni. A nő nem mozdult. Elrohant mellettük egy fiú. Twixet akarok, üvöltötte, majd eltűnt a sor végén. Hol vannak a szülei? A nő felnevetett. Fura volt a hangja, mintha nedves papír lenne a torkában. Szerintem próbálja ki a pacalt. Jó szaftos. A nő kacsintott, aztán elsétált.

Bepakolta a szatyrokat az autóba, aztán beült, és percekig nézegette magát a visszapillantóban. Sötét karikák húzódtak a szeme alatt. Tegnap is ilyen volt. Nem borotválkozott, és a haja is zsíros. A nő megérintette a kezét a konzerves polc előtt. Odahajolt hozzá. A fülébe súgott. A polip szeme sárga volt, vicsora fenyegető. Az a fiú a nő gyereke volt. Twixet akart. Megdörzsölte az arcát. Beindította a motort.

Sikerült mindent megvenned, kérdezte a felesége, miközben a konyhában pakolták ki a szatyrokat. Igen. Igen, azt hiszem. Nem nézted a listád? De, persze. Minden megvan a listáról. Akkor jó, mondta a felesége, és berakta a hűtőbe a tojásokat. Az egyik szatyorban volt egy sör. Üveges, a címkéjén egy halott csecsemő. Kivette, és megmutatta a feleségének. Ez borzasztó, mondta az asszony, és a szája elé tette a kezét. Ki talál ki ilyesmit? És te miért vetted meg? Nem tudom. Nem emlékszem. A nő megfogta a kezét, és becsúsztatta a blúza alá. A melle feszes volt, a bimbója kemény. A fiú pár méterre állt tőlük, vigyorogva nézte őket. Meg akarod inni, vagy mi? Nem. Vagyis de. Ha már megvettem. Kivette a sörnyitót az evőeszközös fiókból. Na jó, akkor menj a nappaliba, én ezt nem akarom látni, mondta a felesége, és folytatta a pakolást.

Bekapcsolta a tévét, és leült a kanapéra. A sör édes volt. Túl édes. A tévében egy akciófilmet adtak. Nem szerette az akciófilmeket, de nem kapcsolta el. Öltönyös fickók verekedtek egy háztetőn. Nem esett jól az édes sör. A nő a szájába dugta az ujját. Az keserű volt. Ilyen a pacalom íze, suttogta a nő. Megkóstolod? Jó szaftos. Na, milyen? A felesége belépett a nappaliba, de nem ült le mellé. Nem jó. Édes. Undorító az a kép, mondta a felesége. Ki csinál ilyet? Hol készült? Megnézte a címkét. Import. Auschwitzban gyártották. Mi? Micsoda? A felesége leült mellé a kanapéra, kivette a kezéből az üveget. Basszus. Ez nagyon durva. A tévében az egyik öltönyös fickó lezuhant a tetőről. A másik felvette a napszemüvegét, és belenézett a kamerába.

A felesége halat készített vacsorára. Lenyelte az utolsó falatot, megtörölte a száját, aztán ivott egy korty vizet. Szénsavmentes. Ma találkoztam azzal a fura barátoddal, mondta a felesége, közben a telefonját nyomkodta. Melyikkel? Szakállas és olyan göndör, kócos haja van. Marci. Igen, mondta az asszony, a Marci. És? Ja, semmi. Csak kérdezte, hogy mi van velünk. Mondta, hogy majd hívd fel. Oké. Majd felhívom. Ivott még a vízből. Nem maradt egy kis borunk? A felesége ránézett. Inni szeretnél? Igen. Igen, szeretnék egy kis bort. Az asszony megvonta a vállát. Azt hiszem, a hűtőben van egy bontott rozé. Noémival ittunk belőle. Oké. Kinyitotta a hűtőt, kivette a bort. Félig volt. Töltött belőle a poharába. Bemegyek a nappaliba, jó? Oké, persze, mondta a felesége, és a telefonját nyomkodta.

Egy dokumentumfilm ment a tévében. Olyan emberekről szólt, akik kitalált lényekre vadásznak. Ivott a borból. A nő kosarában volt egy üveg vörösbor. A harisnyája el volt szakadva. Kóstold meg a pacalomat, mondta a nő, és szájon csókolta. Ledugta a nyelvét a torkán. Fuldoklott, Mindketten fuldokoltak. Csorgott a nyál az állukon. A fiú Twixet evett, és hangosan nevetett. A nő nyelve olyan volt, mint egy polip csápja. Letette a poharat az asztalra, és felemelte a telefonját. Tárcsázott. Sokáig kellett várnia, de végül felvették. Halló, szólt bele egy férfi a vonal másik végén. Szia, Marci, én vagyok. A nejem azt mondta, hogy ma találkoztatok. Halló! Ki az? Ki beszél? Én vagyok! A nejem azt mondta, hogy ma találkoztatok. Ja, igen! Bocsi, nem ismertem meg a hangod. Mintha még soha nem hallottam volna telefonban, mondta Marci, és nevetett. Te, figyelj, tudom, hogy hülyeség, de át tudnál most jönni? Hűha, öreg, mondta Marci, most nem annyira jó az időzítés. Éppen egy novellán dolgozom. Ja, persze, megértem. Semmi gond, hülyeség volt. Nem! Igazad van, rég találkoztunk. Csak most nem a legalkalmasabb. Megértem. Semmi gond. De kitalálhatunk valamit! Beszéljünk meg egy időpontot! Nekem a hétvége jó lehet, mondta Marci, és valóban lelkesnek tűnt a hangja. Oké. Lehet. Akkor majd még hívlak. Bontotta a vonalat, és letette a telefont az asztalra. Felemelte a poharat, és kortyolt a borból. Pár hete már a hűtőben állt, de nem volt rossza az íze. Kivel beszéltél, kérdezte a felesége, mikor belépett a nappaliba. Senkivel. Finom ez a bor.

Nem kell hozzá más, csak egy éles kés, hogy a nőből, akit szeretünk kivágjunk egy aprócska darabot, amit aztán eltehetünk a pénztárcánkba. Sokat segít, ha beavatjuk tervünkbe, mielőtt nekilátnánk a műveletnek, de az italába csempészett altató is megteszi. Az első bemetszés. Megcsörrent a telefonja. Marci elnyomta a cigijét, elmentette írását a szövegszerkesztőben, aztán a kijelzőre nézett. Bassza meg, motyogta, aztán felvette a telefont. Szia! Mi a helyzet? Azt hiszem, hallotta a vonal túlsó feléről a férfi zaklatott hangját, azt hiszem, valami nagyon rosszat csináltam. Marci a vállával a füléhez szorította a készüléket, közben tekert magának egy új cigit. Mi történt? Találkoztam egy nővel a boltban. Lebeszélt egy polipkonzervről. Igen? Aztán, mondta a férfi, és egyre hevesebben lihegett, azt mondta, hogy kóstoljam meg a pacalját. Marci rágyújtott. Mit tettél? A nejem. Én csak borozni akartam. Ó, bassza meg, nyögte Marci, és kinyomta a telefont.

De van egy határ. Egy bizonyos szinten túl már nem szabad beleártanunk magunkat szereplőink életébe. Mert az visszaüt. Kell az egyensúly, különben az életünk annyira eggyé válik a fikcióval, hogy már senki nem fogja tudni kibogozni. Marci lehajtotta a fejét. Kibogozni? Felnézett a monitorra, és kitörölte az utolsó szót. Szétválasztani? Beleszívott a cigibe, aztán ivott egy kortyot a söréből. Van egyáltalán ennek a mondatnak értelme? Csöngettek. Bassza meg, suttogta Marci, és elnyomta a cigijét.

A fürdőszobában állt, és a kezét bámulta. Véresek voltak az ujjai. Belenézett a tükörbe. Ott állt mögötte a nő, meztelenül, vörös haja a vállára omlott. Mit tettem? Fel kéne hívnod a barátodat, mondta a nő, és nevetett. Olyan volt a hangja, mint az ázott papír. Karikák mélyülnek a szeme alatt. A keze véres. A nő közelebb lépett hozzá, átölelte, egyik keze lejjebb csúszott a testén, megmarkolta a farkát. Polip vagy pacal, bassza meg, sziszegte a nő. Polip vagy pacal. Hátradőlt a székében, elnyomta a cigit, aztán lecsukta a laptopot.

Dunaújvárosban született, jelenleg Budapesten él feleségével és kisfiával. Első regénye, a Meixner Józsefné apoteózisa 2020-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.