Bocsik Balázs

Omlásveszély

Babáim tönkrement kőtörő gépeket

vizsgálnak.

Azt mondják, minden emlék

bánya, hogy ha kimerülnek, elnevezik

róluk a városrészt, ott majd

nem lesz jövő, hogy majd dologtalan

unokák tenyerelnek egymáson,

így lesz egy helyből környék.

Babáim szerint rám emlékezni nem

könnyű. Azt mondják,

a tárnáimban omlásveszély fenyeget. Hogy

szűkös a levegő. És én a rólam szóló

emlékeimben sose járok.

Babáim fenyegetőleg körbezárják a tönkrement

kőtörő gépeket.

Babáim szerint a rólam szóló emlékekben

már a harmadik generáció munkanélküli.

Rosszhírű környékek, már ők sem szívesen

járnak oda. Babáim szerint nem kielégítő, ha

azt mondom, már a légkörbe került minden,

amit elhordtak onnan, hogy vissza nincsen,

és senkinek nem áll érdekében, hogy oda

visszamenjek radikális fogalmakkal, jó

ötletekkel.

Babáim úgy vélik, a külszíni fejtés nem

szerelem. Hogy a jövő emberei már széllel

és vízzel szeretnek. Hogy az ő babáiknak

nem kell félni, hogy elfogy, hogy tönkremegy.

Babáim figyelmeztetnek, a rólam

szóló emlékeket komposztálni nem lehet.

Hogy nincs esélyük. Hogy milyen szép fa lennék.

Babáim a tönkrement kőtörő gépekről megállapítják,

tönkrementek, és nem fogják megjavítani őket.

Maradjak csak magam alatt, mert senki nem hiszi el,

hogy zokogás ráz, mikor a tüdőmben lévő finom por

miatt zihálok.

Bocsik Balázs (Szeged, 1997) költő, egyetemi hallgató, főleg Budapesten él, kevésbé Szegeden és Újszentivánon. 2016 óta publikál, verseit számos hazai folyóirat közölte.