Zsigmond Soma

Ismétlődő formák

I

Szemében magamat

Földön, pázsiton, eget. 

Szememben égbolt: 

kívülről magamat.

Hatalmas zöld mező – évszak, 

nem férünk el benne többen.

Kiterít a tér, mindenhol én,      

mozdulatlan levegő.

Hűvös föld ömlik a talaj 

merev izmaira. 

Csendes örvény hív, 

felejt, kényszerít köldökénél.

Eget rá, omlik:

szemében magamat.

II

Ismétlődő formák 

Málló vakolat.

Darabokban úszó szűk-szűk utcák,

térre nyílik: feszít. 

Száraz szemcsatorna: könnyít magán,

elereszt. 

Korláton, csúszdán napfény. 

Izmok, betonlapok. Felemészt.

Gyöngyöző veríték ékszercsillan.

Megtölt, beterít. Elmosódó sikátorok.

Aranyosan dereng a test. 

Figyelem – pillanat hiánya.

III

Ébrenlét

Éles fény, bevág, könnyű, 

rajzol fehér falra:

egyenes vonalat. 

Szálló por táncol,

elfedi a csendet. 

IV

Perem

Sötétkék vászon előtt fekete ágak:

nem vetnek árnyékot a fák.

Lassan zuhan a szürkület –

betakar az indigó.

Beissza testem - mélykéken álmodom - 

végigfolyik az idegek csatornáin.

V

Restancia

Autóbusz, üres, hajnal.

Kemény blokkházak falai:

bennrekedt levegő.

VI

A huszonkilences busznak.

Utcák párával burkolva,

nyirkos ablak –

nem törik fény,

nem figyelem.

Híg kövek, macskakövek,

feketedik.

Ködben táj:

vonalak, körök,

négyzetek – olvad, 

cseppfolyós beton.

VII

Fenn

Rajzol körém a reggel: paneleket,

ki-be helyettesíthető formákat.

Feszített testükön árnyékok tűnnek fel.

Lógat felülről a Nap, marionnete, 

megtart, nem ereszt.

VIII

Sol

Zeniten a korong, koronás fő –

vonszol maga után - 

nem hajol, nem hajolhat.

Nem pihenhet.

IX 

Napnyugta

Nyugszik. Vörösen, sárgán.

Rám néz. Nem tekint.

Nem ölel.  

Nem vág be a fény.

Nem üldöz, nem keres.

Nem kereshet.

X

Ismételhető formák

Betonon, járólapon, felhőt.

Szememben fényszennyezés:

milliárdok, miket nem.

Elfogytak a mezők,

az évszakok – hasad.

Okkerbe váltó, 

szakadni vágyó, 

sárga vakolat az ég.

Omlik rám, elfed:

kívülről magamat.