Vida Kamilla

Az utolsó nap

Ott ébredtünk aznap reggel Imrével

(kézen fogva, mint ötéves korunkban)

a Testnevelési Főiskola hideg kövén.

Nem emlékeztünk semmire,

egyedül voltunk, meg néhány vérnyom,

de nem olyan sok, hogy nagyon megijedjünk.

Szájpadlásom rojtozta a másnaposság.

Tudtuk, hogyha kilépünk az ajtón,

három dolog történhet.

Vagy neki lesz igaza,

vagy nekem,

vagy egyikünknek sem.

Tudtuk, hogy kicsit nagyobb a matematikai esélye annak,

hogy nincs az életnek értelme, mint annak, hogy van.

Tudtuk, hogy kicsit nagyobb a matematikai esélye annak,

hogy nemzethalál, mint bármi más.

De ha netán nyerünk, nagyot nyerünk.

Az orgazmust szokás úgy késleltetni,

ahogyan ott babráltunk az idővel az aulában,

aztán Imre felkiáltott, Iván, menjünk ki cigizni,

mondtam, jó, feltápászkodtam,

anyánk jutott eszembe,

anyánk és apánk,

akik haláluk pillanatában is azt hitték, hogy

szerintünk mindent elrontottak.

Imre,

én szeretlek téged,

mondtam, és megöleltem, az orra alatt vérfoltok,

mindig orrba térdeltem, ha verekedtünk,

előző este is ez történhetett.

Imre,

én szeretlek téged,

és ez akkor is így lesz,

ha tévedtél,

ha tévedtem,

és akkor is, ha mindketten tévedtünk.

Én is szeretlek, Iván,

mondta, amit azelőtt sose mondott.

Nyitotta a lengőajtót, rágyújtottunk,

és néztük Magyarországot a napfelkeltében,

és hogy végül mi történt:

nem megfogalmazható a költészet eszközeivel.

De szeretem Imrét,

és ezen soha semmi nem fog változtatni,

az se, hogyha a szeretet

valójában értelmetlen dolog.

Vida Kamilla (1997, Pécs) költő, újságíró. Konstruktív bizalmatlansági indítvány című verseskötete 2021-ben jelent meg a Magvető gondozásában. A Partizán vezető szerkesztője, a Vétó Ruff Bálinttal műsorvezetője.

Fotó: Pazsitka Ákos