Vida Kamilla

Imre és Iván

Végül két fiút szültem,

Ivánt és Imrét, az új Magyarország hírnökeit.

Iván anyás volt, Imre apás.

Péntek este csirkepaprikást főztem a családi recept szerint,

Iván elment hazulról, Imre a szobájában gubbasztott:

nem volt éhes, csak kiváltképp szemtelen.

Kirontott, összevesztünk, felborította a lábast,

az egész konyha vörösben úszott,

az apjuk is végre felnézett a jegyzeteiből.

Most ez a slágertéma: ‘hányszor hallgattunk,

mikor nem szabadott volna, miért asszisztáltunk

némán sötét rendszerekhez, miért nevettünk

Greta Thunbergen és mondtuk azt, hogy Gáza messze van?

És ha már így alakult: miért szültünk gyereket ebbe a mocsok világba?

Hogy őrájuk hivatkozva még többet kussolhassunk?’

Nem válaszoltam, összeszedtem a csirkelábakat,

tudtam, hogy igaza van, készültem az elszámoltatásra –

ahogy rám nézett, azt az Alkotmánybíróság sem tudná megsemmisíteni.

Iván is hazajött, ő is rázendített: ‘miért nincs kaja,

szar volt az önképzőkör, és le kéne már adni a jelentkezést Oxfordba,

anya ne sírj már annyit, szeretlek,

hát minden szülő szar szülő végülis, nem vagy te olyan különleges.

Magyarország egy hógolyó, lehet bármilyen hideg a kezed,

ha megpróbálod megfogni, elolvad benne egy idő után:

nem te vagy a hibás – 

igen ez költészet Imre, bazdmeg, ha tudnál olvasni –’

hergelte az új Magyarország egyik hírnökét,

a másik hírnöke.

Hát most mit mondjak erre, mind így fogunk járni, készüljetek:

semmi nem lesz elfelejtve,

minden fel lesz jegyezve, 

de

soha, semmi nem lesz elrendezve.

Rosszul emlékeztem

Legkorábbi versemet 2014-ben írtam, Tiszta volt a címe,

arról szólt, hogyan lett vége az első szerelmemmel.

Kegyetlen és ki tudja már mennyire igaz vádak gyászidőszakban:

elveszett szüzesség, megszerzett sérelmek,

akikről gondoskodnom kellett, táplálni, ruházni őket.

 Éljenek tovább.

Mesélték, hogy néha színészek mondják a felvételin,

szavalják, hogy mekkora szar ember voltál,

hogy igazából nem is szerettelek.

12 éve nem találkoztunk, átvágunk a gyerekszobákon

terhes nők és lelkes apák között,

aztán az étteremben görgetjük a svéd húsgolyót,

elsőre ideális helynek tűnt a bocsánatkéréshez.

Nem találom az egykori nyelvet, mert nincsen:

az árulók elméjéből Isten kitörli a szavakat.

Felidézek egy banális történetet,

ahogy sokszor eszembe jutsz,

egy sült krumplira harapva mondod, hogy

ez biztosan nem így volt.

Zavartan visszakérdezek: tényleg?

A szégyenérzet bárcsak örökké tartana,

egy kimondhatatlan nevű ruhásszekrénybe akarok bújni,

ahonnan a hátsó ajtó a Tisztítótűzbe vezet,

és ott lenni egész nyáron és égni és égni és égni –

Egy másik történet:

Bóly és Monyoród között az 57-es számú úton

van egy kis lejtő, ha gyorsan hajtunk, akkor

émelyeg a gyomrom – ott gondoltam egyszer ‘12-ben,

hogy ha kellene, vidáman meghalnék érted,

és a legjobb volna – persze – tűzben.

Soha előtte nem ismertem azt az érzést,

ami átjárt, mikor átléptük a sebességhatárt.

(Adassék, hogy ezutóbbi igazi emlék legyen.)

Egy felnőtt testben ülve szégyellem

az egykori kamasz zsarnokságát.

Nem haragszol, mert nincs jelentősége,

lehetett volna máshogy, de nem lett.

Valljuk be: kevesen vannak, akik nem basszák el.

Nem égtem máglyán érted sosem.

Már nem egymást szeretjük,

már nem is az a neved, mint mikor megismertelek.

De valami csak igaz kettőnk történetéből,

ott voltunk azokon az utcákon,

pályaudvarokon, koncerteken.

Öleltük, féltettük, szerettük egymást.

Gyerekek voltunk, 

ez nem felmentés,

de így volt. 

Hittünk mindenben,

amiben hinni érdemes.

Köszönöm, hogy nem haragszol, amiért vakondként

túrtam szét az emlékeket, azért, hogy egy szöveg

szerkezetileg koherens legyen.

Meggyaláztam az első szerelmet az első versért.

Már nem érdekel, hogy ki mit gondol a művészet szabadságáról:

az ilyesmi nem éri meg.

Nem azért, hogy Rátóti Zoltán ne maradjon tévedésben

a szerző kamaszkori romantikus életével kapcsolatban,

de ha ezt a verset szavalja el egy színész a felvételin,

talán örülni fogok.

Mert bűnben foganni ilyen.

Ilyen visszaélni a költészet hatalmával.

Vida Kamilla (1997, Pécs) költő, újságíró. Konstruktív bizalmatlansági indítvány című verseskötete 2021-ben jelent meg a Magvető gondozásában. A Partizán vezető szerkesztője, a Vétó Ruff Bálinttal műsorvezetője.

Fotó: Pazsitka Ákos