A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill

Pinczési Botond reflexiója

Manczur Máté - Nekrológ

Sirályok szállnak fel, mikor

közéjük sétálsz, hogy elérj

a vízig. Integetsz nekem,

megindulok. Kövek vágnak

a talpam húsába. Nyomot

hagyok puhán az iszapban.

Hullámok dobálnak felém.

Te kiabálsz,

szinte már az öböl másik

oldaláról. Kapaszkodnék

a szavakba, de szétmarja,

őket a sós oldat, mire

eljutnak hozzám. Cafatok.

Egész aprónak látszol ott,

ahol állsz.

Egyre inkább fázom, igaz

derékig sem állok vízben.

Úgy jövök vissza, hogy nincsen

semmi a kezemben.

Lábnyomainkat elmosta

az óceán. Összeforrtak

a sebeim is. Már nem fáj.

Többször itt nem találkozunk.

***

Sosem tanultam meg úszni,

hiába volt medence az

iskola alagsorában.

Csak lebegtem az aljzaton,

csempével határolt terek,

oxigénhiányok és mély

levegővételek között.

A Nekrológ cím a versben megszólított másvalaki jelen nem levése felől értelmezi a szöveget. Innen közelítve az „Integetsz nekem, / megindulok” versmondat első része a lírai én emlékképe, míg a megindulás aktusa a kimondás jelenében történik meg. Vagyis a megszólított helyett, már csak egy emlékhez tud szólni a lírai én, amely törést a „nekem” és a „megindulok” közötti sortörés és a másik meg nem szólalása is inszcenírozza.

Nagyjából ebben, tehát a beszédpozíciók színrevitelében ragadható meg a vers legnagyobb tétje és erőssége, azonban akad bőven hiányérzet a mérleg másik nyelvén. Ugyanis e versnyelv éppen a nyelvvel nem kezd semmit, a hagyományos gyász-metaforák („Te kiabálsz, / szinte már az öböl másik / oldaláról.” és „Összeforrtak / a sebeim is.”) egy tengerparton képződnek meg és válnak újból giccses semmitmondó frázisokká. Hasonló a problémám a verset kettészelő három csillaggal is. Szerintem szervesülni tudna csillagok nélkül a szövegben ez az utolsó néhány sor, mert kellően jelzi az időváltást („Sosem tanultam meg úszni, / hiába volt medence…”), azonban ebben a formában egy kifejtetlen utolsó versszak marad, amelyben az úszás nyújthatná az újbóli találkozás tapasztalatát, amennyiben a lírai én tudna úszni. A feltételes mód azonban szükséges, mert erre inkább következtettem, mintsem kiolvastam a sorokból.

A Nekrológ jelenlegi formájában egy nem kellően kitalált versépítkezéssel, nyelv és metaforakezeléssel dolgozik, azonban jól használja az E/2-es megszólítást, tehát mindössze egy „szép” szöveg tud maradni.

Pinczési Botond tanárszakos hallgató. Egyre kevésbé érdeklik új dolgok. Így maradt neki a költészet, a hermeneutika, illetve, hogy harmadik személyben írjon magáról. Ez általában kritika, vers és recenzió formájában történik meg vele, de színházcsinálással is foglalkozik.Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.