A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Tóth Ramóna Mirtill reflexiója

Király Csenge Katica - A játéknak nincs vége

hommage au Kosztolányi

Nő vagyok, sűrű zsákutcákkal alszom,

lennél-e most kicsit szilánk?

a kocka másik oldalára dőlés

sem érezhető, föntre zár a szánk,

mégsem látom a saját orromat.

Ha nincsen fény, kancsal vagyok.

Hintáztatnál gyáva tárgyakat velem,

ha kérném? Öntenél arcomra pörköltszószt,

amíg könnyezve prüszkölök, lehet-e téged

vízbe dobni és a holtpont után fogni a tarkód

a víz alatt? Tejet kenni a szádra és

fölboncolni egy madarat? Kutyák elől elfutni,

az elmegyógyintézetből ellopni cuccokat?

Tudsz-e szerelmes lenni a tanáraidba

visszavonhatatlanul, engeded, hogy

benzin nélkül induljunk útnak és bécsi metrókon

aludjunk. Lehet-e tőled makogva elnézést kérni a semmiért?

Szülőszobába hányni, skype-on temetni, kedd este inni?

Lehetne veled tragédiákon nevetni, kopott ózdi

matracokon négy kávé után vallani,

Ady-köteteket gyújtogatni, meztelenül vizelni,

véletlenül válni áldottá, törött kancsókon veszekedni

a lomtalanításon ülő nénikkel? És minden letépett bélyeggel

kevesebb levelet írni, egyszer használatos nejlon miatt

ferdén pislogni, lenézni a fákat.

Idegen sátorban találni rád, ahol nem keresni a szádat.

És megírni a világ legrosszabb verseit, amiket

jóknak hittünk? Mondd, ha lennék heg, lennél szilánk?

Mint az Aiolosz nevű repülőnek a szélzsák,

mert nekünk sosem volt nevünk.

A vers rögzíti az önmaga belső tereibe való behatolást. Ez az aktus feltűnő már a szöveg kezdetén. Míg a zsákutca a kiút nélküli, lezárt tér képét adja, a szilánk, amely a test határainak agresszív megtörését szolgálja, a behatolás eszköze. Így egy már alapból problematikus feszességet bont le a vers sorról sorra, a felsorolás agresszív képeivel. A behatolás, vagy a teljesség illúziójának a megtörése – melyre a szilánk kapcsán szinte már túl explicit a reflexió – a szöveg „megszentségtelenítésének” aktusa, mely során olyan szférák kerülnek felszámolásra, mint a test lezártsága („fölboncolni egy madarat”), a heterotípiák („az elmegyógyintézetből ellopni cuccokat”) vagy az emberi rítusok („Szülőszobába hányni, skype-on temetni, kedd este inni?”). A vers végére maga a médium is („És megírni a világ legrosszabb verseit, amiket jóknak hittünk?”) áldozatává válik ennek a belső mechanizmusnak. A szövegben jelentkező felsorolás így bár eleinte egészen másnak hat, mint az eredeti Kosztolányi szövegben olvasható képek, mégis összekapcsolódik vele. A szentség vagy teljesség megtörésének aktusa a kultúránk, az írás és végsősoron az élet megszervezője. A vágy a teljesség megtörésére a teremtés alapigénye. Ezáltal az élet bevett formáinak a dekonstrukciója maga az élet, a felülírás pedig maga a kultúra és az irodalom. Kosztolányi Akarsz-e játszani című versét megidézve a lét problematikus, de zsigeri szerveződésére, agressziójára reflektál a szöveg, így a „mindent, mi élet” definíció-verseként szolgál.

Ez a le- vagy inkább elzártság-élmény a szubjektum önigazolásában nyer értelmet: „Nő vagyok”. A versindító kijelentés beszédaktus is egyben, mivel megteremti önmagát a lírai én, és beszáll az általa lerombolni akart oppozíciós viszonyokba. A versen átütő agresszív aktusok ebből a nézőpontból egyszerre reflektálnak egy női-férfi szerveződésű világra, ahol a testbe/világba/egységbe való beleírás az élet metódusait írja le, hozzáadva egy olyan adalékot, melyben egy pillanatra felvillannak mindebből a kiszolgáltatottság, a megnyíló test és a hierarchia drasztikus képei. Ehhez a patriarchális félelemhez ábrázolásmódként hatásosan társul a felsorolás, ami az egymáshoz rendelés eszközeként nem szolgálja a hatalmi dinamikát.

Tóth Ramóna Mirtill vagyok, a Nincs online folyóirat tanulmány rovatának szerkesztője. Esterházy Péter iránti reménytelen szerelmem eredményeként, most harmadéves magyar szakos hallgató vagyok. Az elfojtott vágyaimat, így az irodalomelmélet és a kultúratudomány különböző területein élem ki, legfőképp a világ szövegszerű szerveződésének és a kultúrán vagy diskurzuson belüli eltolódások vizsgálatának szentelem magam. A Nincs számomra, amim sosem volt, de amire mindig is vártam. A tanulmány rovat, pedig pont ennek a személyes hiány-tapasztalatnak az eredménye.

Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.