A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Pinczési Botond reflexiója

Fehér Renátó - Sinkhole

Ahogy mondat közben

először az ajkak omlanak

a szájüregbe, az még lehet

menetrendszerű ínysorvadás,

bebomló virágszirom.

Aztán az arc zúdul utána,

nem tátott szájba,

hanem épp ellenkezőleg.

A koponyát már a nyakrés

szippantja át együtt önmagával,

és itt a váll sem legnagyobb falat.

A kézfejhez érve mintha

kifordult kesztyűből

hiányoznának az ujjak.

De máris sehol a kesztyű.

Ami egészen a talpig szürcsöl,

az után is bezárul a nyelés.

De nézni ezt ki fogja végig,

és befejezheti-e a mondatot, ha

nem látszik, hol maradhatna a heg,

és mi van a fogyatkozás helyén?

Nagyon tetszik ez a nyelvi esetlegesség, mondhatni ez az esetleges nyelv tetszik nagyon, sajátos hangulattal ruházza fel a művet. Mintha a szöveg a megszólalás helyetti összeomlást vinné színre, amire mondatszinten is ráerősít, gondolok itt a „De nézni ezt ki fogja végig” mondat szavainak furcsa sorrendjére vagy az „az után” különírására.

Azonban kérdésesnek érzem a kinyilatkoztatást az utolsó versszakban. Igaz, ez semmiképpen sem rontja el a szöveget, csak túlartikulálja azt, amit a vers amúgy is elárul. Ki fogja végignézni? Az olvasó. Ki fogja befejezni a mondatot? Az olvasó. Nem látszik, hol maradhatna heg? Persze, hiszen a test minden része beomlott a vers során. Mi van a fogyatkozás helyén? Bizony, a vers. Hagyni kell, hogy az olvasó maga jusson el ezekhez a kérdésekhez. És el is jut, hiszen – ahogy már utaltam rá – a vers nyelvi-poétikai eljárásai ebben érdekeltek a legizgalmasabb módon talán az „Aztán az arc zúdul utána, / nem tátott szájba, / hanem épp ellenkezőleg” részben. A versszak a száj beomlása után és a koponya destrukciója előtt szerepel, így éppen az összeomlást terjeszti tovább a testen. De valóban összeomlás, ha van hova omlani? Ez a kettősség jelenik meg a nem és a hanem szavakban is, amelyek bár logikailag egymásnak ellentmondanak, azonban a hanem egyrészt textuálisan már mindig is megismétli a letagadott nyelvi elemet, másrészt mint belső rím is hangzóvá teszi mindezt. Anélkül, hogy túlértékelném a költői megszólalást, nem vagyok benne biztos, hogy más médium képes lenne megalkotni ezt a paradox műveletet, amit e vers jelentősen kiaknáz. Egy megszólalás helyetti épp összeomló megszólalásként olvastam a Sinkhole-t.

Ez a cím pedig egy olyan jelenségre mutat rá, amely nem lenne kifejezhető a lefolyó szóval, így megbocsátható az – elsőre nekem a versvilágtól elütő – idegen nyelvűség. Ugyanis a sinkhole egyszerre jelöli a lefolyót és a természetesen kialakuló víztartókat is, így egy szóban tartalmazza a természeti és a mesterséges közötti (víz)mozgást. Hogyha pedig a víztartókra mint a beomlást, a hiányt folyamatosan szemléltető jelenségekre gondolunk, akkor az egy allegorikus olvasatot is aktivál.

Pinczési Botond tanárszakos hallgató. Egyre kevésbé érdeklik új dolgok. Így maradt neki a költészet, a hermeneutika, illetve, hogy harmadik személyben írjon magáról. Ez általában kritika, vers és recenzió formájában történik meg vele, de színházcsinálással is foglalkozik.Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.