Metz Edina

A rúzs

Rozi az anyjától kölcsönkért kocsival állt a piros lámpánál. Egyszer csak észrevette a zebránál tébláboló gyalogost. A nő bizonytalanul nézegette az oszlopot. Annyit kellett volna tennie, hogy megnyomja a gombot, és zöldre vált a lámpa. Rozi szuggerálta a barna pufikabátban álló nőt. A nő teste kicsit előre lendült, majd vissza. Nem tudta eldönteni, hogy megnyomja-e a gombot vagy sem.

- Odamész és megnyomod a gombot – szólalt meg éles hangon Rozi.

A nő még mindig csak állt, és elveszetten tekintgetett körbe. Néhány lépést tett az oszlop felé, aztán megállt.

- Na, gyerünk, menj oda és nyomd meg!

A nő odaért az oszlophoz, de továbbra is csak bámulta.

- Ne nézegesd, hanem nyomd már meg azt az istenverte gombot!

És végre. Pár másodperccel később a lámpa zöldre váltott.

Rozi felröhögött, hogy így is működik.

A lány a bevásárlóközpontba tartott, ahol rúzst akart venni magának. Ilyenkor, az ünnepek után nagy leértékelések vannak. Igaz, a legjobbak így is drágábbak maradnak, de azért néha ki lehet fogni egy-két jobb darabot. Legalább ennyi jár neki is, ha már az anyja erőszakoskodása miatt lemondtak az ajándékozásról.

Az anyja akarata mindig érvényesült, ez már szinte természetes volt. Rozi nem tudott mit kezdeni ezzel, hiába volt neki is éles hangja. Pár hete randira hívta a szomszéd srácot, de az anyja közbelépett. Utálta a szőke, piercinges fiút, mert szerinte ivott és drogozott. Attól félt, hogy Rozit is beleviszi ezekbe.

A lány hiába mondta, hogy elmúlt 18 éves és azt csinál, amit akar, az anyja nem engedett. Rozi a vitát végül úgy próbálta lezárni, hogy sarkon fordult és elindult a bejárati ajtó felé. Amikor éppen kilépett volna rajta, meghallotta maga mögött az éles hangot.

- Most becsukod az ajtót és visszajössz!

Rozi lefagyott. Meg sem tudott szólalni, az agya kikapcsolt. Amikor később visszaemlékezett erre a jelenetre, zombiüzemmódként írta le magában ezt az érzést.

Tehetetlenül állt. Amikor ismét mozgatni tudta a végtagjait, becsukta az ajtót, majd a szobájában töltötte az este hátralevő részét.

Az ünnep előtt azt is megbeszélték, hogy nem vesznek egymásnak semmit. Az, hogy megbeszélték, kicsit szépíti a helyzetet. Rozi és az öccse próbált ellenállni, de az anyja a határozott, éles hangján átgázolt rajtuk. Végül abban maradtak, hogy nem költenek pénzt bögrékre, idétlen zoknikra, használhatatlan porfogókra.

Rozi mégis adott ajándékot azzal, hogy elkészítette az ünnepi menüt. Már az ünnepet megelőző napon nekiállt a főzésnek. A tűzhelyen rotyogott a húsleves és a marhából készült vadas. A zsemlegombócokhoz korábban megpirította a kenyérkockákat, hogy az ebéd előtt már csak a nokedlitésztával kelljen összekeverni és kifőzni. Az olivaolajon sercegő kockák illata mediterrán hangulatot kölcsönzött a konyhának. Pont úgy, mint a bevásárló központ olasz étterméből kiáramoló szagok az üzletek folyosóinak.

*

A kenyérkockák a gyerekkorára emlékeztették. Amikor az anyja készítette a vadast, a kockák ugyanígy pattogtak a lábasban. A lány szájában ilyenkor összefutott a nyál és próbálta a gyomrát rávenni arra, hogy ne korogjon.

Az öccse nem volt ennyire türelmes. Örökké éhes volt, és mindenbe beleevett. A tálba kirakott főtt tésztát úgy szívta fel, ahogy a kaméleon visszahúzza a nyelvét. A levesbe beleszürcsölt, a lecsóból az ujjával halászta ki a kolbászdarabokat. A piruló kenyérkockáit is kiszedte a lábasból. Rozi agya ekkor teljesen elborult.

- Nem tudod megvárni az ebédet, te kis görény?

- Nem tudom, és egyébként sincs semmi közöd hozzá. Értve vagyok? – és nyúlt a következő kocka után.

- Fulladj meg!

Az öccse köhögni kezdett. Először krahácsolt, aztán liluló fejjel, krákogva próbált megszabadulni a torkán akadt kenyértől. Másodpercekig vergődött, mire Rozi éles hangon megszólalt.

- Köpd ki! – és ekkor a fiú torkából kiszabadult kenyérdarab szabályos ívet írt le a levegőben, majd az asztalon hagyott tányérban landolt.

Rozi kislányként még nem volt tudatában annak, hogy képes irányítani az eseményeket. Azt hitte, hogy mindaz, ami az öccse fuldoklása körül történt csak a véletlenek összjátéka. Évek teltek el, mire rájött a képességére. Ehhez az kellett, hogy a gimi utolsó előtti évében bukásra álljon matekból. Minden egy dolgozaton múlt.

Az osztályteremben a tanárnő hosszasan meredt a dolgozatra. Összehúzta a szemét és forgatta a kezében a piros tollat. A szemüvege mögül rosszalló pillantásokkal méregette a lányt. Rozinak a kettes sem volt elég.

- Nem tudom, fiam, mint mondjak magának – kezdte a tanárnő, és úgy köpte szavakat, mint egy mérgeskígyó. – Azt gondolom, hogy az érettségi előtt a nyári tanulás jót tenne – remegett az ajkán a piros rúzs.

- Tanárnő, én az összes órára készültem. Sajnos, nincs érzékem a matekhoz.

- Persze, de inkább arra hajlok, hogy csiszolja még egy kicsit a jártasságát a számok világában – válaszolta a nő, és ráillesztette a tolla hegyét a papírra.

- Akkor most egy hármast tetszik írni a papírra – hallotta a lány a saját éles hangját.

Lehet, hogy megint működni fog, ahogy az öccsénél is?

A nő kezében ekkor megállt a toll, eltűnt a határozottság a mozdulatából. Lefagyott.

- Hármast!

A nő megremegett, és jól kivethetően látszott, ahogy a hármas alsó hasát rajzolja.

A lány nem várta meg, hogy felocsúdjon, kihúzta a papírt a keze alól. Majd elégedetten, kissé pimaszul ránézett a tanárra és csak annyit mondott:

- Köszönöm, hogy szabad lesz a nyaram.

*

Ahogy most belépett az ünnepi hangulatot árasztó üzletbe, már tudta, hogy milyen rúzst szeretne. Ilyet kért volna karácsonyra is.

Odalépett a katonásan sorakozó rúzsokhoz és kihúzta a kurvás pirosat. Az anyja hívta így ezt a színt, és Rozinak soha nem engedte, hogy ilyet vegyen. Mégis ez tetszett a legjobban a lánynak. Ahogy kiemelte a helyéről, egy rekedtes női hang szólalt meg mellette.

- Ez egy tesztrúzs. Véletlenül hagytuk kint. Ezt már sokan használták, jobb lenne, ha másikat választanál.

- Nekem jó lenne – válaszolta lány, és forgatta a kezében.

- Nem tudjuk blokkolni teljes áron, mert a jó része már hiányzik.

- Nem baj, kifizetem a teljes árat, csak tegyenek rá kódot.

- Kérlek, válassz másikat!

Rozi torkából ekkor ismét feltört az éles hang:

- Akkor most rátesz egy vonalkódot.

A nő rámeredt a lányra. Rozinak most tűnt fel, hogy a nő egy fejjel magasabb. Nem mozdult, csak állt ott, mint aki nem tudja, mit tegyen.

- A kódot – ismételte Rozi.

Ekkor a nő némi bizonytalankodás után elindult a kassza felé. A lány még egy kicsit válogatott, aztán fizetett. Elképzelte, hogy a barátnői gutaütést fognak kapni a rúzsa miatt.

Ahogy hazaért, egyből a fürdőszobába ment. Felkente a rúzst és nézegette magát. Az anyja kint téblábolt a fürdőszoba ajtaja előtt, be akart menni pisilni. Először csak kopogott, aztán már be is szólt Rozinak, hogy siessen.

Amikor a lány kilépett az ajtón, a nőben megfagyott a vér és felüvöltött.

- Mi ez a szádon? Úgy nézel ki, mint egy kurva!

- Dehogy nézek úgy ki. Majd, ha kijössz, meglátod, hogy nem annyira piros, mint gondolod.

- Töröld le magadról – rikácsolta éles hangon az anyja.

A lány lefagyott, aztán tétován elindult a konyha felé. Az agya viszont lüktetni kezdett, nem tudta befogadni és feldolgozni a hallottakat. A fejében kezdett összeállni egy mondat: „a rúzs marad”. Végtagjai felengedtek, és visszafordult az anyja felé.

- A rúzs marad – mondta éles hangon.

- Nem marad!

Ekkor egymásnak feszültek a frekvenciák, majd a levegőben még ott keringő hanghullámok kioltották egymást. A két nő csak meredt egymásra még egy pár másodpercig, majd a lány szólalt meg először.

- A rúzs marad.

Az anyja arcán a jeges rémület látszott. Nem mozdult, csak kigúvadt szemmel, hang nélkül mozgatta az ajkait.

Rozit elöntötte az elégedettség hulláma. Rájött, hogy az anyján is fog az éles hangja, csak több erő kellett hozzá. Diadalittasan elfordult, aztán hallotta maga mögött a fürdőajtó csikorgó dörrenését.

Metz Edina vagyok, 22 éve foglalkozom újságírással és három éve kezdtem el novellákat írni. Lackfi János online kurzusára jártam a Covid-járvány idején, és ott szerettem bele ebbe a műfajba. Rájöttem, hogy érdekelnek az emberi sorosok, a kapcsolatok mozgatórugói és szeretem a karakterépítést, a meghökkentő csavarokat is történetekben. Olyan fordulatokat igyekszem kitalálni, amiket az élet is produkálna egy-egy jobb napján.

A novelláim közül eddig a Kolozsvári Helikon közölt le hármat, és most az a megtiszteltetés ért, hogy a Nincs is lehozza az egyik írásomat.