Szabó Benedek

Új Tisza

Arra gondoltam, milyen lenne,

ha megmutatnám neked a Tiszát.

Sétálnánk a part mentén, te mezítláb,

lábujjaid közt kibuggyanna a sár,

azt figyelném, hogy most mintha

tovább nyúlna a víz felé a part,

vagy csak a folyó rendezte át

maga mellett a tájat, az is lehet,

régen nem voltam a Tiszánál.

Valamin elmerengenél te is, és elengednéd

a kezem, a víz felé indulnál, ott lépdelnél,

ahol régen a folyó volt, kísérnélek a szememmel,

ahogy csak egy féltő szem tud egy ilyen lányt,

de te nem figyelnél, csak mennél tovább,

parhuzamosan a vízzel, vagyis inkább hegyes

szöget zárva, hogy messzebb érj, így távolodnál,

majd sziluetté válnál, levennéd a ruhád,

beszaladnál, majd úsznál, mintha most

te is a Tisza lennél, és ha valóban ez lenne,

én csendben néznélek benneteket.

Idegen a vendégségben

Nem járnak már buszok, mikor elindulunk,

te haza, én meg elkísérlek, az Üllőin taxik

suhannak el, sárga halogénfény csillan

a pocsolyákon, eddig kerülgettük, majd

a lényegre tértél, most meg kell tudnom,

mit gondolsz rólam, egy templomlépcsőre ültünk,

megvártam, hogy lehuppanj, ilyenkor is

úrnak kell lenni, előbb a nő, aztán a bor,

aztán meg én, egymás mellett a lépcsőn,

az üveget kettőnk közé tettem, nekifogtál,

legyek férfi, ami azt jelenti, hogy őszinte,

de őszinte semmiképp sem lehetek, iszom a bort,

és faggatsz, iszol te is, dohányzunk, te tekered,

nem vagyok őszinte, mondod, tudom, mondom,

egy korty, szeretném neked bevallani, annyira

nem szeretlek, de kinek kéne tudnia erről,

tekersz még egy cigit, induljunk, késő van, persze,

aludhatok a kanapén, ez jó, de holnap korán kelsz,

nem baj, kiürült a palack, de otthon még van, az

üveget a járdaszegélyen széttöröm, tudom a kapukódot,

de te nyitsz ajtót, én tartom, amíg besurransz,

a liftet hívod, matatsz a kulccsal, alszik

mindkét lakótársad, most legyek nagyon csendben,

te is mész már aludni, elköszönsz, a pulton van a bor,

igyam csak meg, mondod még,

és iszom magamban,

ahogy akartad,

csendben, ahogy kérted,

végül elalszom én is

fehér mennyezet alatt.

Szabó Benedek 2000-ben született Budapesten. A Károli kommunikációtudomány szakán végzett, most kulturális újságíróként, szerkesztőként, és fényképészként tevékenykedik.