Borsik Miklós

Amikor Szijjártó agyában megtalálták a liftet,

ahol lelőtték Anna Politkovszkaját,

azt mondta, öröm, hogy Magyarországon

ilyen lift nincsen, és én is örültem, de ő elszaladt

egy áttetsző csőfolyosón a Mars felé.

Jobb, ha kifut a világból, gondolta, amíg emlékszik

a moszkvai kabinra, ahol régóta nincsen vér,

csak egy másik űr. Hippokampuszában

leolvastak egy priargunszki laktanyát,

Jevgenyij Fomovszkij agyonverését.

Kétezernégy. Újonc volt, szóvá tette, hogy a bakancsa szűk.

Társai derékszíjat tekertek a nyakára, engedelmes díszletet.

Állították, hogy Jevgenyijt Jevgenyij gyilkolta meg.

Az ügyet eltussolták, mire Szijjártó azt mondta,

öröm, hogy Magyarországon ilyen kiképzés nincsen.

Én is örültem, hogy tovább loholt. Követte a bolygóközi út ívét,

a Föld legelső mozgékony csápjában az üvegcsatorna

fűtött erezetét. De a fejében gondolatdermedés.

Kimutatható egy asztraháni ház, amit felgyújtottak

a hetvennyolc éves Ljudmila Rozinával.

Kétezeröt. Pedig Rozina tudhatta, hogy a luxustársasháznak

ott kell állnia. Erre Szijjártó azt mondta,

öröm, hogy Magyarországon ilyen ingatlanüzlet

nincsen. Én örültem is, de ő valójában nem. Vagyis Dunakeszin

a burán kölcsönvett fagya, a purga vihara várta

a kíváncsiakat, akik felkeresték a lakását. Derűt nem 

tudtak bizonyítani. Szobáról szobára keringtek

Politkovszkaja Naplójának szétszórt lapjai.

__

Forrás: Anna Politkovszkaja: Orosz napló (szerk. Filippov Gábor, ford. Szieberth Ádám). Athenaeum, Budapest, 2018, 171–175, 349–353.

Borsik Miklós (Budapest, 1986). Költő, szerkesztő. Kötetei: Átoknaptár (2020), Futárlíra (2024).