Szabó Barbara

Vihar utáni csendek

azt hittük, olyanok leszünk, mint a

dankasirályok:

elfordítjuk egymás felől

fenyegető, sötét foltjainkat,

de azok a régi káros sémák,

mint a lassan bomló hulladékok,

leselkedtek még ránk,

és ránehezedtek a szavaidra,

hogy megjegyezd, Hold vagy a csillagok

között: korlátlan a felelősséged.

pakolgattuk a múltat, mint szekrény

mélyére a megunt ruhákat.

egyszer csak kiborult – beborult –

a sok, nem szelektíven gyűjtött emlék.

vártuk a vihar végét, és

csak néztük egyre,

ahogy az eső foltosra mosta

az ablaküveget.

nyújtóztam a csendben, ameddig a

nosztalgiatakaróm ért, és

mondhatni fogytam, pedig csak

fedeztem fel a belső teret.

azt hittük, mi tiszták leszünk, mint a

dankasirályok,

pedig csak párzási időszakban

fordítják el ők is fekete foltjaikat…

1995-ben születtem Zalaegerszegen, jelenleg Budapesten élek. Az ELTE pszichológia mesterszakán végeztem, jelenleg pszichológusként dolgozom. A szabadidőm egy jelentős részét viszont igyekszem az irodalomnak szentelni. Kisiskolásként írtam első versem, a tudatos alkotási folyamat magasabb szintje azonban csak az utóbbi években kezdett el foglalkoztatni. Legutóbb az Irodalmi Jelen októberi számában jelent meg két versem.