Dudinszky Nikolett

Varázslatos utazás a varázstalan hétköznapokba

(Kun Árpád: Takarító férfi, Magvető Kiadó, 2022)

Kun Árpád legújabb kötetében, a Takarító férfiban a szerző korábbi regényeiből ismert tájak, témák és motívumok térnek vissza. Az új Kun kötetben a Boldog északra (Magvető Kiadó, 2013) jellemző mágikus vonal és a Megint hazavárunk-ot (Magvető Kiadó, 2016) meghatározó autobiografikus ábrázolásmód egyaránt megtalálható. Akik olvasták, tudják, hogy a Boldog északnak egy Nyugat-Afrikából származó, Norvégiába költöző férfi a főhőse, akinek ősei vuduval foglalkoztak. A Takarító férfiban szintén központi szerepet kap egy Norvégiába menekült-státusszal érkező, természettel közeli viszonyt ápoló, népi gyógymódokban jártas afroamerikai férfi. Ezen a két szereplőn keresztül mindkét kötet olyan dimenzióba vezeti olvasóit, mely az európai kultúrában élők számára történelem előttinek, árkádiai idillt megidézőnek tűnhet. A Megint hazavárunk témájában, elbeszélésmódjában kapcsolódik az új kötethez, ugyanis ezúttal is a családjával Magyarországról Norvégiába költöző édesapa mindennapjai állnak a személyes hangvételű elbeszélés központjában. 

A Takarító férfi tömör, figyelemfelkeltő mondattal indul: „A kanyarban életem végére értem.” (9.) Az erős kezdést azonban az elbeszélő szerteágazó, gazdagon csapongó emlékei és impressziói követik.  Hosszú oldalakon keresztül marad tisztázatlan: vajon a narrátor metaforikus vagy konkrét értelemben érkezett élete végére. Az elbeszélői hang, megkerülve a kérdést, sok minden másról elmélkedik: a szülői lét kihívásokkal teli természetéről, a lenyűgöző Norvég tájról, helyi időjárási viszonyokról és Árkádiáról, ahol a „boldog balgák” (20.) megfeledkeztek arról, hogy „hiába egészségesek és fiatalok, hiába élnek gondtalanul: halál akkor is van.” (20.)

A halál visszatérő motívuma a kötetnek, azonban csak a 34. oldal környékén válik világossá, hogy az elbeszélő nem a túlvilági utazásairól kíván beszámolni a kötet hátralevő részében, hanem a hétköznapok ügyes-bajos dolgainak mindenki által ismert labirintusába vezeti tovább az olvasót. A Takarító férfi a valóságnak azon szegmensét tematizálja több mint 300 oldalon keresztül, amely elől sokan pont az olvasásba menekülnek. A kötetben az életben maradáshoz szükséges rutinfeladatok és a felnőttkorral együtt járó temérdek felelősség részletgazdag leírását olvashatjuk. A Takarító férfiban minden út a hétköznapokba vezet.  A szereplők délutáni csúcsforgalomban vesztegelnek, reptéri check-in során fellépő nehézségekkel küzdenek, bürokratikus rendszerek képviselőivel egyezkednek, az autószervíz játszósarkában kuporognak; mindezt úgy, hogy a központi figurák, Bori és Medárdus, a családi kötelezettségekből az átlagosnál többet vállaltak, hiszen négy gyermeket nevelnek.

A kötet elbeszélője, Medárdus, házi kisegítőként és idősgondozóként dolgozik egy apró Norvég településen, ahol állapotos feleségével és három gyermekével telepedett le. Medárdus számára magánmitológiájának minden egyes szereplője fontos és érdekes: „A napjaim csordultig beteltek. Néha azon kaptam magam, hogy ugyanolyan mámorító élmény a puszta létezés, akár levegőt vennem vagy belebújni a pulóverembe, mint kisgyerekkoromban.” (30.) Kíváncsian fordul környezete élő és élettelen jelenségei felé egyaránt; a fekáliával szennyezett fürdőszoba kitisztításának ugyanannyi figyelmet és jelentőséget tulajdonít, mint egy behavazott völgyben tett kirándulásnak, vagy egy családi ebédnek. Medárdus egy lelkes természetfilmeshez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy nem a vadonban mozog otthonosan, hanem a jelenben gyökeret verve figyeli az életterébe tévedőket.  

Elbeszélőnk lelkiismeretesen végzi a szociális szférában vállalt munkáját, takarít, reggelit szolgál fel a gondoskodó központ lakóinak és otthon is igyekszik ideális körülményeket teremteni gyermekei számára. Tulajdonképpen nem történnek vele eget rengetően izgalmas dolgok: születés, kötődés és halál égisze alatt teljesíti kötelességeit: „A hétköznapokban oda sem figyelve, mintegy mellékesen teszem a dolgom. Nem öltök fel hősi pózt. Csak legbelül érzem át a jelentőségét.” ( 304.) Csöppet sem csügged, amiért szoros időbeosztást és rengeteg önfeláldozást igénylő élet jutott számára, ugyanis a mindennapok szűkösre szabott mozgásteréből a szenvedély és hála hulláimat megülve szökik el.

A kötet elején az elbeszélő röviden említi az árkádiai pásztorok történetét. A „boldog balgák” (20.) mókázva, gondtalanul töltik napjaikat, a halál fogalma ismeretlen számukra. Mígnem szokásos, felhőtlen játszadozásuk közben belebotlanak egy kőbe, amin a következő szöveget szerepel: „Et Arcadia ego. Én is életem Árkádiában.” ( 20.) A kő alá temetett elhunyt személy üzenete letaglózza a pásztorokat. Árkádia lakosaival szemben, Medárdusnak a kötetben többször adódik lehetősége találkozni az elmúlással, tehát semmiképp sem nevezhető „boldog balgának”, mégis, talán éppen a halál közeli élményei okán, mindig arra mond igent, ami az életet szolgálja (családbővítés, környezet táplálása, altruizmus, állat- és növényszeretet).

A hétköznapi monotónia a mindenkori jelen analógiája a kötetben: „Ugyanazokat a mozdulatsorokat futtattam végig minden reggel, miközben a kezembe kerülő tárgyak és anyagok alig változtak (…) Mintha egy mitikus hős, mondjuk a Tápláló apa lennék a mindennapi élet mitológiájában.” (65.) S mint minden mitologikus hősnek, a Takarító férfi elbeszélőjének is vannak segítő társai, akikkel osztozhat örömben, bánatban. Az egyik ilyen visszatérő szereplő Medárdus életében a felesége, a másik társ pedig egy első látásra unszimpatikusnak tűnő, haitiről származó bevándorló, Justin Walter. A két férfi között különös, nem evilági szövetség jön létre, szoros barátságuk elé úgy tűnik, hogy semmi nem állíthat akadályt. A szenvedély és kíváncsiság mindkettőjükben elevenen pulzál, egyformán rajongói a gasztronómiának, a francia irodalomnak, a vakmerő, kamaszos kalandoknak és mindketten nyitottak a szabadság és kapcsolódás lehetőségeire. Többről van szó, mint nyitottságról, keresik és élvezik az alázattal és munkával fenntartott bevándorlólét nyújtotta lehetőségeket. Szétnéznek könnyedén, és ami a kezükre esik, azzal varázsolnak, fenyőszörpöt készítenek gyantaízesítéssel, páfrány csírát és moszatot szolgálnak fel a hús mellé, élvezik a nemes borokat, a szép tájat, az irodalmat és az együtt töltött időt.

Medárdus, amellett, hogy egy hat főssé bővülő családot menedzselő, dolgozó, háztartásvezető férfi, egy regényen is dolgozik. Leginkább a magányos, hajnali órák a legalkalmasabbak számára az íráshoz, aminek következményeként a legkülönbözőbb élethelyzetekben nyomja el az álom. Hétköznapi tennivalók végzése közben csúszik át a hallucinációk, módosult tudatállapotok világába.

A profán mindennapokat ábrázoló elbeszélést nem csak az álmok különös világa szakítja meg, hanem lírai leírások és a metafizika témakörét érintő gondolatok is. Az idő „gleccserfolyóként” árad (245.), a fák „öblös téli némaságban” állnak (310.), a por „bársonyosan” rakódik a bútorokra. (162.) A summázatok és a lírai betétek észrevétlenül váltják a profánabb jellegű részleteket, egy szokványos, éjszakába nyúló autóút lételméleti eszmefuttatásba torkollik, miszerint a következő napok is nagyjából olyanok lesznek, mint az elmúlt napok. „Visszanyerem majd, amit most elveszítek, és elveszítem újra, amit majd megnyerek. Veszíteni fogok és nyerni, folyamatos hullámzásban, egészen addig, amíg egyszer mindent elveszítek.” (133.)  

Az élet gyakorlatias, funkcionális oldalának alapos, részletező leírása olykor céltalannak és túlírtnak tűnhet, ilyenkor két olvasási, értelmezési út áll az olvasó előtt: felületesen átfutja a hétköznapok kimerítő leírását, vagy, akárcsak Medárdus, átérzi a főzés, mosás, mosogatás, ápolás „herkulesi munkájának” (304.) szépségét.   Érdemes elmerülni a szövegben, átadni magunkat az irodalmi hagyományban egyáltalán nem szokványos témaválasztásnak, hisz a gondokkal és kockázatokkal terhes mindennapokat bemutató szövegen keresztül átsüt a természet, állatok és emberek forró szeretete. Kun Árpád lendületes és letisztult mondatokkal rántja le a szürke leplet a hétköznapokról, ezáltal láthatóvá téve jelentőségüket.

Dudinszky Nikolett: 2016-ban fejeztem be a magyar nyelv és irodalom képzést, hiányzik.