Csáth Géza – A varázsló halála kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításai között jelenleg Csáth Géza – A varázsló halála talán a legérdekesebben megszerkesztett, kifejezetten informatív és látványvilágban gazdag tárlat. A kiállítás öt önálló helyiségből áll, melyek nagyjából kronológiai sorrend szerint követik egymást, és közülük mindegyik Csáth Géza életének egy meghatározó momentumához kapcsolódik.

Csáth Géza 1887-ben született Szabadkán, Brenner József néven. Már gyermekkorában megmutatkozott művészi vénája, több művészeti ágban is alkotott, de igazi sikereket csak az írással ért el. Orvosként végzett a Budapesti Orvosi Egyetemen, majd az Elme- és Idegkórtani klinikán kezdett el dolgozni gyakornokként. 1910-től kezdve szokott rá a morfiumra, ami komoly hatással volt további életére és irodalmi tevékenységére. Végül ez a függőség vezetett korai, tragikus halálához. A tárlat ezt az életutat mutatja be.

A kiállítás első helyisége talán a leggazdagabb a látványvilág szempontjából. A műfűvel bevont padló és falak egy látványos, Alice Csodaországához hasonló kertre emlékeztetnek. Ezekre antik, újhatású vagy épp kopott tükrök lettek felfüggesztve, amelyek jelentős részén Csáth műveiből, naplóiból vett idézetek állnak. Ötletes megoldásnak tartom, hogy egy mondatot olykor megfordítva helyeztek fel, és csak a szemben lévő tükörképben lehetett kiolvasni az üzenetet.

Maga a helyiség Csáth állandó elemző, önreflektív személyisége köré szerveződik. Az író ugyanis sokat foglakozott azzal, hogy mit rejt a külső kép, mi lehet a belső valóság, és a tükörbe nézve mit láthatunk a tükör által mutatott kép mögött.

Bár nem egyértelműsödött a tárlat során, a fentebb leírt terem a varázsló kertjére is utalhat, ezáltal összekapcsolódik a kiállítás alcíme (A varázsló halála), az ezzel azonos című novella, valamint A varázsló kertje című mű. Csáth Géza írásait ismerve tudjuk, hogy ezek saját lelki világának reflexív kivetülései, illetve kapcsolatát jelenítik meg a kábítószerekkel. A tükrök ebből az aspektusból is erősítik az önelemzés tematikáját.

A bevezető helyiség után a kiállítás egy családi fotóalbummal folytatódik, ahol a falakon végig Csáth Géza gyerek- és kamaszkori, illetve szüleiről készült képei láthatók. Édesanyja korán meghalt, ami erősen befolyásolta későbbi életvitelét. A tárlatvezető elmondása szerint, ha nem is olyan erős, de hasonló ragaszkodás alakulhatott ki nála édesanyja felé, mint József Attilánál, műveiben többször is megjelenik az anyakép. Édesapja újraházasodott: az új feleségre a kamaszodó Csáth nemcsak mostohaként, hanem nőként is tekintett. Irodalmi tevékenységéhez és fejlődéséhez pedig sokat hozzátett az unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel eltöltött idő. A kiállításon ez a kapcsolat is feldolgozásra kerül, több közös képet is láthatunk róluk.

Ahogyan korábban említettem, Csáth Géza nemcsak íróként, hanem a művészet egyéb területein is megcsillogtatta tehetségét. A harmadik terem ezt helyezi középpontba.

Csáth Géza az irodalom mellett a zene és a festészet iránt is érdeklődést mutatott: gyerekként apja hegedűművésznek nevelte, bár ő szívesebben festett volna, ehhez azonban türelme kevés volt. Élete és aktív alkotói korszaka folyamán több darabot is komponált, melyeket a kiállítás keretei között lehetőség nyílik meghallgatni. Zenei érzéke vitathatatlan, ezt az is bizonyítja, hogy az elsők között fedezte fel Bartók Bélát.

A festészetben sajnos nem ért el sikereket. Munkája, amit oktatója csupán egy elégségesre tudott értékelni, megtekinthető a tárlaton. A különböző területeken szerzett kudarcok mellett szerencsére sikerült kiteljesednie az írásban. Rengeteg naplót írt, nagyon sok mindent jegyzett fel önmagáról, saját önreflexív élményeiről vagy más emberekről. Irodalmi tevékenységében nagy hatással volt rá Dosztojevszkij, Oscar Wilde vagy Andersen meséi.

A negyedik terem az elmeorvosi tevékenységéről emlékezik meg. A helyiséget egy kórházi rendelőként alakították ki fehér csempékkel és gyógyszeres szekrénnyel. Morfiumos fecskendőket és pszichológia témájú könyveket mutatnak be Freudtól és Jungtól. Csáth Géza ópiát-függősége ebben a teremben vette kezdetét, és ezzel kanyarodunk tovább az életét és egyben a kiállítást lezáró ötödik terembe.

Az utolsó helyiség kifejezetten megrázó, mivel itt Csáth szellemi leépülését igyekeztek megjeleníteni. Az első világháborúban orvosként szolgált, de folyamatos gyógyszerezése miatt nem tudta ellátni feladatát, így 1917-ben leszerelték. Ezután visszament dolgozni, de addigra már komoly elmebajokkal küzdött, úrrá lett rajta a paranoia. Szerető felesége, Jónás Olga démonizált karakterré vált életében, ezt bizonyítja a feljegyzés, melyet Csáth egy orvosi jegyzőkönyvbe írt fel: „Feleségem – ellenségem”. Rengeteg személyiségzavart sugalló jegyzetet készített, még a betegek kórlapjára is folyamatosan jegyzetelt. A kiállítás ezen részén motívumként ismét visszatér a tükör, ami széttörve függ a komor, szürke falon, kifejezve Csáth elméjében a fokozatos repedést, törést és széthullást.

Miután lelőtte feleségét, öngyilkossági kísérlete sikertelen volt. Pár hónappal később halt meg, pantopon-túladagolásban. Kislányát, Brenner Olgát Csáth öccse nevelte fel. A kiállítás végén belehallgathatunk egy, a lányával készült interjúba.

A kiállítás véleményem szerint tökéletesen lett megtervezve. A kronológia mentén egy kellemes, olykor megdöbbentő és megrázó időutazás részesei lehetünk, a látványvilág kidolgozottsága nagyszerűen képviseli Csáth Géza szellemét és személyiségét. Kosztolányival való kapcsolatából is kaphatunk egy szeletet, így érdemes lehet a tárlatot az Édes Anna-kiállítással folytatni és megérezni a családi kötelék, az irodalmi tevékenység összekapcsolódását.

A Csáth Géza-kiállítás október 31-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.