Tóháti Zsuzsa

Vacsora


A pizzásdobozra írtam a neved,

mielőtt elsétáltam vele a szemétledobóig.

Régen mindig ráfirkáltuk a dobozokra,

hogy melyik a tiéd s melyikből ehetek én.

Ha már nem vagy itt, legalább a nevedet harsogja

az üres kartondoboz -

serceg a filc alatt a zsíros felület.

Így olyan, mintha a te pizzádat ettem volna meg,

pedig te sosem engeded, hogy bárki

beleegyen a kajádba.

Mindig azt mondod, hogy “ott a tied”.

Nem azért, mert irigy vagy,

egyszerűen nem bírod elviselni,

ha valaki más keze a tányérodon matat

vagy a pizzásdobozodban.

Van még ezernyi ilyen tulajdonságod,

amiket én sosem értettem, hiszen

nekem vannak tesóim, és

velük mindig mindenemet meg kellett osztanom.

Ez ilyen egyke dolog lehet.

Borospohárból is mindig

kettőt kellett elővennem, pedig

én simán ittam volna a poharadból,

engem az ilyesmi nem zavar.

De te nem szereted, ha érzed

valaki más szájának a melegét

a hűvös üvegpohár peremén.

“Nem illik”, mondod, de én

jól tudom, hogy ennél többről van szó.

Van benned valami elemi irtózás attól,

hogy megoszd mással is azt, ami a tied.

De mondom, nem irigységből van ez, talán

inkább nem szoktál ehhez hozzá,

azt hiszed, ha osztozol, akkor

belőled is kiszakad egy darab

vagy nem is tudom.

























Szabadúszó nyelvtanár és fordító vagyok. Debrecenben élek. Eddig két antológiában jelentek meg novelláim. A prózaírás mellett mostanában a versekben is nagy örömömet lelem.

0 comments