Zerge Vivien Lenke

Ugató sirályok

A hidegdunában állunk megint,

kezemben a sérvtől vijjogó kutya

az én kutyám. Ónémetjuhász.

Nem tudom, meghalni viszem bele,

vagy kimentem hangját a vízből.

Csitítom, itt nincs neve becézni.

Súlyunk fordított, vízben sokszorozódik,

felszín alatti csontjainkat elengedik az inak.

Mindkettőnk állkapcsa egyszerre feszül,

ez az utolsó emlékezhető mozdulatunk.

Hagyom magunkat sodrásba távolodni,

ő pedig tűri.

Nem marad nyomunk, de tükröződtünk.

Leöblített kád leszünk egy fürdés után,

és a sirályok megtanulnak ugatni.

Műhó

Ma apám szeme hógömb.

Fehér salak a sűrű vízben,

fröccsöntött kisház, fenyő.

Illesztéseknél felejtett sorja,

kontúrból kifutott zöld akril.

Nézem, fehérre fulladok,

ő csak fejtetőre áll:

sírjunk mindketten műhavat.

Ő belül, én benne.

1996 januárjában született, a hideget azóta nem szereti. Élt Kalocsán, Kecskeméten, Szegeden és Pécsett. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem ötödéves szobrászhallgatója