Hartay Csaba

SÁROS HAJSZA

1990 októbere. Ákos és Shado szombat délutáni horgászatra kiugranak a Körösre. Durbincs és törpeharcsa rángatja csak a kapásjelzőt, hamar bele is unnak a fenekezésbe. Ismét előkerül a „mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk” mondóka.

– Na, jó, ennek így nem sok értelme van. Megint csak durbincs. Ilyen nincs. Legalább keszeg jönne. De ezt a rohadék halat, bazmeg. Nézd meg, húsa semmi, csupa tüske és szálka, ráadásul egy tetű, felzabálja a pontyok ikráit – mérgelődik Ákos, majd leakasztja a horgáról, és a háta mögé hajítja a tátogó apróhalat.

– Tetű, tényleg, a horgászkönyvben Paptetű néven is szerepel – adja elő nagy szakértelemmel Shado.

– Azon azért Norbival jókat röhögtünk, hogy az első évben egy horgász kézikönyvvel jártál pecázni a kanálisra, onnan tudod ezeket a hülyeségeket – kuncog Ákos.

– Csak ott volt a táskámban, bele se néztem – mondja kissé sértődötten Shado.

– Nézegetted te azt, ha fogtál valamit, ment a beazonosítás. Meg hát, ugye, abban volt a küsznek a népi nevei közt hogy sneci, snájder, mi?

– Abban hát, te meg hozzátetted, hogy dvuci, dvájder. A naphalat meg elnevezted nilőnek, hát, az se semmi. Nilő, miért pont nilő? Honnan jutnak eszedbe ilyen ökörségek? Marha vagy – Shado elneveti magát.

– De milyen jó kis mondóka ez: sneci, snájder, dvuci, dvájder, érzed a dallamot? – Ákos röhögve dől hátra a horgászszékben.

– Tehetséged van a hülye mondókák kitalálásához, az biztos. És egyébként a durbincs nem csak a pontyok ikráit szipkázza be, hanem minden nemes halét. Süllő, csuka, harcsa, mindet felzabálja. Kis geci hal. Annak kéne a hátába állítani a tüskéjével ezt a szart, aki betelepítette a Körösbe annak idején. Mit hitt? Hogy tízkilósra nő meg, és örülünk majd neki? Vagy mi? – kérdi Ákost Shado.

– Talán valami ragadozóhal táplálékának szánták akkoriban, de egyáltalán nem jött be nekik, még a csuka sem eszi meg, olyan szúrós. Vagy az a nilő? Lehet, hogy a durbincs ősidők óta itt garázdálkodik, tudja a fene, az biztos, hogy meglennénk nélküle. Na, kapásod van! – mutat Ákos Shado botja felé.

– Hoppá. Nagyon cibálja, ez biztos töpörtyű lesz. – A damil kifeszül, Shado bevág, majd könnyedén tekeri ki a szereléket.

– Mi van, megvan egyáltalán?

– Meg, de biztos nem ponty, mert szinte semmit se érezni, csak egy kis fickándozást. Persze, hogy egy kurva törpe, de legalább nem durbincs – emeli ki a horgon ficánkoló tíz centis halat Shado, majd megpróbálja óvatosan leszedni a horogról.

– Benyelte? – kérdi Ákos.

– Be hát, de annyira, hogy majdnem ki is szarta a horgot – röhög Shado.

– Vigyázz, meg ne szúrjon a rohadék – hajol oda Ákos.

– Aú, bassza meg, csak megszúrt, addig mozgolódott a kis kurvája. Mindjárt eltaposom a picsába. Jó, oké, nekem ennyi törpe és durbincs mára elég volt, mi legyen? Hm? – Shado törpeharcsástul elhajítja a botot, majd felpattan a székéből.

– Mi legyen? Azt kérded, hogy mi legyen? – Ákos szotyihéjat köpködve mereng a hullámokba, majd rákezdi. – Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk.

– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk – Shado is bekapcsolódik az egykori közös szerzeménybe.

– Nna, meg is van. Látod ott szemben azt a faszit a kisfiúval? Piros Kispolszkival jöttek. Ott, a befolyásnál. A gyerekével próbálkoznak. Látod? Idióták. Úgyse fognak semmit – legyint Ákos a túlpartra érkezett horgászokra.

– Aha, látom, és etet. De hülye. Olyan közelre. Semmi értelme, a háta mögé is dobálhatná az etetőanyagot. Lófaszt se fognak. Mi van, mit röhögsz? – kérdi Ákostól Shado.

– Azt, hogy izgalmassá tehetnénk nekik ezt a horgászatot. Meg a miénket is. Egy kis rásegítéssel. Mi is etetünk nekik.

– Mire gondolsz?

– Ne legyél már hülye, hát itt a sár, itt vannak a mogyoróvesszők. Kis golyózápor. – Ákos rögtön nekiiramodik, már töri is az első vesszőt a szomszéd telken terebélyesedő bokorból, Shado nevetgélve követi.

Sarat szednek a frissen felszántott szomszédos telekről, majd elosonnak a nádasig, ahol nem láthatják őket. A bot végére sárgolyót gyúrnak, meglendítik, az „ajándék” a túlparthoz közel csobban. Semmi reakció, Ákosék beindulnak. Keményen megy a suhogtatás. Az ötödik-hatodik becsapódás után a fazon körbenéz a parton, először halakra gyanakszik, még talán örül is, hogy máris ugrálnak, idejöttek az etetésére, de amikor már a tízedik sártöltet csobban előtte, elereszt egy hangos „hé”-t.

– Hééé! Ki van ott? Ki az? Ne dobáljál, te buzi! – ordítja.

Shado leinti a nevetését visszafojtó Ákost, hogy nyugi, most egy kis tűzszünet kéne.

– Lófaszt, most kezd beidegesedni, most kell odapirítani neki, mert kialszik benne a düh, azt meg nem szeretném. – Ákos gyúr, lendít, a sárgolyó süvítve távozik a nádasból, ismét egyenesen a horgász elé, aki magához húzza a gyerekét.

– Bazmeg, el ne találjuk a kiscsávót, mert abból nagyobb baj lesz. – Shado leengedi a karját, a mogyoróvesszőt leteszi, leguggol, félve, hogy már kiszúrták őket.

– Dehogy találjuk el, arra kicsi az esély. – Ákos rendíthetetlenül sorozza a szemközti sporttársakat.

– De rohadékok vagyunk. Ez a szerencsétlen kijött horgászni, mi meg elrontjuk az élvezetét. Biztos napokig készült rá… – rázza a fejét Shado, de azért ő is gyúr még egy töltetet, majd meglegyinti a botját.

– Így is van, aprítsuk csak őket, ahogy megérdemlik. Nem kell őket sajnálni, legközelebb majd szépen otthon maradnak – kuncog Ákos.

Szemben a horgász még kiált párat, majd úgy tesz, mintha nem venne tudomást a sárbombázásról. Letelepszik a botja mellé, és egyre türelmetlenebbül figyeli a kapásjelzőt. Próbálja jól érezni magát. A sárgolyók szünet nélkül csobbannak a vízben, egyre több a becsapódás. Fogytán a muníció, Ákos elszalad újabb sárdarabért, a villámháború folytatódik, mindketten fáradhatatlanul sorozzák az „ellenséget”. A horgász még egy ideig úgy tesz, mintha nem zavarná a támadás, de csak megunja. Felpattan a kisszékéről, majd az öklét rázva újra ordibálni kezd, egyre mocskosabb káromkodásaitól csak úgy visszhangzik a nyúlzugi kanyar.

– A jó kurva anyádat dobáljad, buzi köcsög! Átmegyek, elkaplak, kitekerem a nyakadat, te geci!

– Hujajjaj. Ez de kurva ideges lett, mindjárt idegrohamot kap. – Ákos kárörvendően vigyorog, majd ismét dob.

A faszi fel-alá járkál, közben a gyerekét beülteti a kocsiba, majd visszaül a kisszékére. Lassan kitekeri az egyik botját. Durr egy sárdarab, közvetlen előtte csobban. Kitekeri a másik botját is, közben érkezik az újabb lövedék. Még egy, majd megint egy. Nem bírja tovább. Ismét magából kikelve ordít.

– Elkaplak, kitaposom a beled, átmegyek, érted? Átmegyek és szájba baszlak, te szarházi! – ordítja kínjában a felidegesített horgász.

– Szerinted átjön? – kérdi kissé remegő hangos Ákost Shado.

– Dehogy jön, csak a szája jár. Tíz kilométerre van tőlünk. Fél óra, mire idáig elzötykölődik a földúton. Meg sár is van. Szerintem azt sem tudja, hogy kell idejönni – mondja nagy nyugalommal Ákos, majd ismét dob.

Shado is követi, tovább záporoznak a sárgolyók. A kispolszkis dühös horgász szépen lassan mindent összepakol, a maradék etetőanyagot beszórja a vízbe. Többet már nem kiált, nem szól, úgy tesz, mintha lenyugodott volna, de belül iszonyatos düh marja. Összecsukja a botokat, a szákot, a kisszéket. Berak mindent a kocsiba, majd elhajt. A kisfiú szomorú arccal bámul ki a Kispolszki ablakán.

– Szegény faszi, elbasztuk a kalandját – mondja lehangoltan Shado.

– Dehogy szegény. Jó buli volt, szerintem legbelül ő is élvezte. A gyereknek meg életre szóló élmény – teszi hozzá röhögve Ákos.

– Mi lesz, ha mégis átjön?

– Végül is van rá esély, hogy átjön, csak kurva ideges lett. Mit össze káromkodott, nem semmi. És aztán meg gyorsan elhajtott. Nem úgy tűnik, mintha hazament volna. Mi viszont menjünk haza a picsába, az a biztos. – Ákos elindul, hogy összeszedje a pecacuccokat, Shado loholva követi.

Vihargyorsan pakolásznak, botok, szák, horgászdoboz be a sufniba, a kisszékeket behordják a házba, Ákos még kimegy a mólóra, szétnéz, majd a kapu felé veszi az irányt.

– Oké, semmi nem maradt kint, húzzunk – mondja, majd előveszi a kulcscsomót, bezár mindent, a kaput is. Shado odakint felveszi a hátizsákját, benne a teleszkópos pecabotja, biciklire pattannak, és elhagyják a telket.

Elérnek egy hosszú partszakaszos szabad telekig, Shado megáll, a sárhányója totál bezabálta a sarat, a földről gyorsan felkap egy fadarabot, azzal próbálja kipiszkálni, hogy újra tudjon tekerni. Ákos is megtorpan, közben türelmetlenül kémleli a távolba vesző utat, fülel, hall-e autózajt.

– Na, jó lesz az már, haladjunk – sürgeti Shadót.

– Oké, mehetünk, forog a kerék, hajrá! – Shado elhajítja a botot, felpattan a bringájára, mindketten nekiiramodnak. Alig tekernek pár métert, amikor bekövetkezik az, amitől mindketten féltek.

– Ott jön, bazmeg, ott jön! – Ákos felkiált, majd azonnal lehúz az útról, Shado utána, az elhanyagolt szabadtelek gaztengerébe lökik a bicajokat, s az első beépített porta kerítéséhez rohanva lekucorodnak. Pulzusuk duplájára nő, zihálva veszik a levegőt.

Egyelőre szerencséjük van. A kispolszki, mintha ralizna, sebesen csúszkál a taknyos földúton, a faszi jobbra-balra kapkodja a kormányt, de továbbhajt, nem vette észre a fiúkat. Shado és Ákos reszketve gubbasztanak a sűrű nádas mellett. Egyikük sem szól, a félelem elnémítja őket. Nem érzik magukat biztonságban, azonnal menekülnének, amint csak lehet. Ahogy a felidegesített horgász párszáz méternyire elhajt, rögtön kiugranak. A bicikliket felrántják a fűből, majd rápattannak. A kispolszkis fószer befékez. Azonnal megfordul, irány vissza, de most még nagyobb gázzal.

– A rohadt kurva életbe, meglátott, túl korán ugrottunk ki, most mi lesz? – Shado kétségbeesetten kiabál.

Ákos nem válaszol, nem lát mást maga körül, csak a földút dupla sávját, most nem eshet el, ki kell innen jutnia, sikerülnie kell. Shado leblokkol, megtorpan, lába egy pillanatra megmerevedik, farkasszemet néz a feldühödött alakkal, aki ordít a kocsiban, mellette a kisfiú a fülét fogja. Shado bicajával behajt a szántásba, a kerék belesüpped a sárba, Shado lepattan a bicajról, gyalog folytatja a menekülést, egyre több sártömb rakódik a cipőjére, nem néz hátra, csak levegő után kapkodva bukdácsol a friss barázdákon. Elesik, feláll. A kispolszkis faszi rákanyarodik a szántásra, de nem erőlteti tovább, kiugrik, Shado után ered, megkezdődik a sáros hajsza.

– Állj meg, te kis szarházi! Agyonütlek! Hallod, ne menekülj, hiába futsz, elkaplak, te kis taknyos! – ordítja a férfi.

Shado hátrapillant, most látja, kivel van dolga. Egy megtermett, bajszos csóka üldözi, dühe nem csillapodik, látszik a szemén, hogy magánkívül van. Kettejük közt egyre csökken a távolság, mindketten térdig sárosak. Shado megáll, egy cseresznyefának támaszkodik, nincs tovább, kerítésbe ütközött, egy zárt telekhez ért, annyi ereje sincs, hogy átmásszon a dróthálón. Az őrjöngő horgász megragadja a grabancát, majd a hátizsákjába kapaszkodva elkezdi rángatni.

– A kurva anyádat, megvagy! Hogy hívnak? Mi a neved?

– Hajdú Zsolt vagyok – mondja remegő hangon a kamu nevet Shado.

– Hol laktok? Ki az apád? – A fazon a hátizsákjába kapaszkodva tovább rángatja Shadót.

– Szabadság utca. Szarvas.

– Ki az apád? Válaszolj, te kis geci, beszélj!

– Hajdú János – válaszolja Shado. A fazon, mintha tudná, ki az a Hajdú János, elengedi, majd nagyokat fújtatva lenyugszik, nincs pofon, nincs több rángatás.

– Takarodj innen, takarodj! Soha többet ne lássalak! Az a szerencsétek, hogy a kisfiamat nem találtátok el, különben megnyúználak benneteket, tetves, szarházi kölykök! – mondja egyre halkuló hangon a férfi, majd lassú léptekkel a felszántott szakaszon át elindul vissza a Kispolszkijához.

Shado nem mozdul, még percekig áll a cseresznyefának támaszkodva. Távolabb a férfi szitkozódva lerázza a cipőjéről a sarat, majd bepattan az autóba, és a kátyús úton kapartatva, csúszkálva elhajt.

Hartay Csaba (1977) Szarvason él, több verseskötet és regény szerzője. 1996 óta publikál. Legutóbbi kötete: Átkiáltani az őszbe, versek, Scolar