.png)
Nagy Tímea
Sabine Weiss három fényképére
[Une rue à Naples, 1955]
Kisgyerekek száradnak
az utcán. Lábujjhegyen várnak,
mint a szobafogságban tartott orchideák.
Nem fáj jobban a várakozás,
mint a bársonynak a rögtönzött
kanapéba vájt rajzok.
Leszakadt csatok a szandálokon,
nincs küszöb. Dohos szoba az utca,
egyszerre háló és ebédlő.
Vakolat-sebekben hámosodó feszületek,
barackvirág színű kerámiarózsák mindenütt.
Dadognak a bedobott ablakok.
[Sienne, Italie, 1953]
Kontyokba szorított tincsek,
bőröndbe gyűrt újságpapír.
Ami olvasható, a küszöbön ül,
ami nem, ki-be járkál a félig nyitott
ajtón.
Fekete ruhák, bársony, és len.
Az unokáikról beszélnek.
Az üveg törött, de a kezek és arcok
a szilánkoktól messze.
A kezekben még nyíló virág.
Csak ezért nem sírnak.
[Paris, 1952]
Ahelyett, hogy játszanánk,
meg kell tanulni nem játszani,
lefojtani a szabadon maradt
húrokat. A lángokért is
ugyanaz a kéz felelős,
ami a jégre szórta a sópelyheket.
A kulcsot a neveden hagytam,
a lámpát sem kapcsoltam le,
mióta elmentél.
Fordítsd a borítékot a fény felé.
A levelek még tartják magukat
a rájuk nehezedő léptek súlya alatt.
1985-ben született Békéscsabán, régizenei tanulmányait a Barcelonai és Genfi Zeneművészeti Egyetemeken végezte. 2021. januárja óta ír, versei az Irodalmi Jelenben, A Prae folyóiratban és a Magyar Múzsában, novellái a Szófa Új hang rovatában, az Élet és Irodalomban és a Helikon folyóiratban jelentek meg. Versfordításai megjelenés alatt állnak az 1749 Világirodalmi Magazinban. Genfben él, két kisgyerek édesanyja.
