Balogh Virág Katalin

Rossz vers Laurának

Ha illatos mezőn járok magamban,

hiába mondok Petrarca-verseket,

a tündöklő tájban meglátom

eget fürkésző holttestedet.

Szívem feldúltan dobog.

Túl sok rossz filmet nézek,

túl sok rossz hírt olvasok,

és rossz világban élek –

erre gondolok.

*

Ez a vers úgy pattant ki belőlem

amikor sétálni voltam (mert kellett

a tér, a fény és kellettek új szagok),

mint a zivatar, amely elmossa a nyomokat

a tetthelyen, és csak úgy pattogott ide-oda

bennem, mint egy huszonéves sláger refrénje,

amit évek óta nem hallottam, rég’ el is felejtettem

volna, ha az algoritmus a fejembe nem ülteti

újra, mint egy kakukkfiókát, túrja ki

onnan vetélytársait, csak rám figyelj,

engem etess, csipogja, és jobb lesz,

ha nem mész oda többet, Laurácskám,

maradj itthon, egyet se félj,

én tényleg bármin elélek.

Nyár

A nyár öntörvényű és hajthatatlan:

betör az életedbe,

térdre kényszerít,

és a tenyeréből etet.

Ha nem azt csinálod, amit szerinte

csinálnod kellene, kíméletlenül büntet,

rosszkedvű undort érzel, elájulsz,

leizzadsz, figyelmed elkalandozik,

magadba zuhansz, abba az igaziba

(súgja füledbe forró lihegéssel),

aki pontosan tudja mi a dolga

és mindig engedelmeskedik,

urának a nyárnak hálás szívvel

hódol bőkezű ajándékaiért,

meztelen fenékkel ül a homokban,

odaadással építi a várat

várva a vöröshangyák vonulását,

és hogy a várárok megteljen vízzel.

Keringő

Nyárszöszből felhőt gyúrnak

a szellők, nyárszösz pöttyözi

a hullámokat, hangyák vonulnak

görbe fatörzsön, darázs keres

az ajkamon cukrot, borul a pohár,

amint elhessintem, folyik a víz,

ázik a papír, kapkod a kéz

és a szem, táncol a testem,

valaki néz a szöszesőben.

Balogh Virág Katalin 1981-ben született, hatéves kora óta ír. 2019-ben jelent meg első, Megint elkalandoztál című novelláskötete, amely e-könyv formátumban letölthető a honlapjáról