Endrey-Nagy Ágoston

Nazca

abban az időben nem haltunk meg

belevéstük magunkat bordázott kerekeinkkel

az ősök mezítlábas kapargatásaiba

aztán elaludtunk a volánnál

mögöttünk kijelölve már az új irány

abban az időben nem haltunk meg

átaludtuk magunkat földön agyagon bazalton

utolsó álmunkban egy kolibri szállt ránk

izzó csőrével saját arcképünk véste mellkasunkba

és apró pontszemei boldogan rügyeztek

szembefordítható hüvelykujjakat

abban az időben nagy levegőt vettünk a nazca fennsíkon

bent tartottuk míg le nem értünk a tenger éhes fogsoraihoz

lábunkat belelógattuk elbágyadtunk ahogy az áramlatok

csócsálták bőrünket félálomban éreztük magunkon

véznaujjú makik tapintását

andesi kondorok tekintetét

abban az időben prédikátorokat kerestünk

akik meggyőznek hogy nem halunk meg hanem

holott semmi nem marad amiben atomi szinten is tovább

csodálatos mértani pontatlansággal

összekuszáltuk saját nyomvonalainkat

és egy csapdakészítő pók türelmével vártuk

hogy lecsapjon ránk rémálmaival az új generáció

Endrey-Nagy Ágoston 2002-ben született Móron, jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója. Málik Roland-díjas, verseit eddig többek között az Alföld, Műút, Tiszatáj, Látó közölte. A Fiatal Írók Szövetségének tagja.