top of page

Vida Kamilla

Monológ 15 év múlva

“Pontosabban: az utóbbit csak explicitté tettük”

Ráparancsol a nagymamára, hogy emelje ki az ablakon a gyereket, és adja a motorosnak, aki majd Rafikiként emeli az égbe a jövőt, aztán hajt tovább az autópályán: apa vagyok, van miért játszanom, van miért menekülnöm. Mondja Portik Tamás, és gázt ad. Kiszakítom én is a testemből a téteket, mert belül már nem tudnak élni, a forradalmunk elhervadt, úgy bukta el szegény nemzedékünk, ahogy a szüleink, akiket könyör nélkül vádoltunk. Mi következünk, kitépjük a testünkből a téteket, hogy meghallgathassuk: hogyan néztük végig, ahogy szétszerelik a hazánk. Csak így bírjuk el, ami jön, így: ha rájövünk, hogy miattunk már nem kár. Nem válaszolunk, de álljuk az ütéseket, legalább egy dolgot viseljünk méltósággal az életben. Vasárnap este van, gyereket várok, elképzelem, hogy milyen lesz 15 év múlva ez a monológ. Hét gyereket akarok, hogy amikor újra történelmi küzdelemben fogunk elbukni, akkor legyen, aki mögöttem áll a színpadon a vereséget elismerő beszéd közben. Minden majdnem olyan mint 2001-ben, a Skandináv Lottó zenéje és a miniszterelnök neve is ugyanaz, amit Szálinger Balázs szerint nem szabad leírni, mert ha politikus szerepel a versben, akkor annak hamar lejár a szavatossága, a művészet pedig örök. Röhögök, de szót fogadok.

(Pedig annyira perverz nyelvi esemény, hogy: Orbán Viktor és köre megrabolta nemzedékem.) 9 hónap múlva kiszakad és irányíthatatlan lesz a tét, nem én döntök arról, hogyan indulunk a csatába. Megcsinálok mindent, amit kérsz, egy melós leszek, itt vagyok, nélküled nem tudnék élezni kardot, pedig a kard élezése az élet. (És Portik Tamás visszakérdez, mert a verszárlatot úgy tiszteli, mint a törvényt. Rafikire néz: mi lesz, ha egyszer megállítanak? Hamis dilemma, a magadfajták esetében nem az a lényeg, hogy megállítanak-e, hanem hogy akár csak egy pillanatra is: neked sikerült-e megállítanod őket, feleli jelentőségteljesen, majd újra emeli a Tétet Rafiki. Portik Tamás gázt ad és robog tovább az alkonyatban. Nincs exit.)








Vida Kamilla (1997, Pécs) költő, a Partizán vezető szerkesztője. Első verseskötete, a Konstruktív bizalmatlansági indítvány 2021-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.


0 comments

Recent Posts

See All

20 kuna

hélóóó.png
bottom of page