Bartók Kinga

Mindennapi harcok

Halász Rita: Mély Levegő, Jelenkor, 2020




Rövid könyvecske kegyetlen témafelvetésekkel. A könyvet olvasva hamar kiderül, hogy a cím a főhősnő egy fizikai tünetéről lett elnevezve, hiszen végigkíséri a történetet küszködése azzal, hogy bizonyos helyzetekben úgy érzi, képtelen a levegővételre. A végére érve lassan tudatosul az olvasóban, hogy valószínűleg ő is visszatartotta a levegőt miközben egyre több minden derült ki Vera életéről.


Egy párkapcsolat megromlása nem mindig olyan idillikus, mint a filmekben, ahol az alapkoncepció szerint kiszeretünk egymásból, ami fáj, de aztán tovább lépünk, új szerelmet találunk, s egy idő után, feldolgozva a rossz élményeket, újra kereknek érezzük a világot. Olykor a valóságban egy kapcsolatban, házasságban erőszak tűnik fel, melyben verbális és fizikai erőszak kéz a kézben járnak. Pontosan egy ilyen bántalmazó kapcsolatban él a könyv főszereplője, Vera. Férje, Péter - talán tudatosan – rombolja le maradéktalanul felesége önbizalmát és önbecsülését, aminek meglesznek a következményei.

„Húzz már el a picsába, mondta, felém rúgott ” (122.)

Vera sosem szól vissza Péternek, a környezete tisztában van helyzetével, és a tanácsok nem is maradnak el. A mű során a legkirívóbb Vera édesapjának szinte kegyetlen reakciója, aki szerint a házasságba bizony belefér „ez-az”. Talán ez az egyik legkiábrándítóbb momentuma a történetnek, mely rámutat arra is, hogy bár egy nő/férfi mégha felnőtt is, mindig a szülei gyermeke marad, akiktől a teljes támogatást reméli, mégis vannak olyan családok, ahol ezt a biztonságot, támogatást az ember nem kapja meg.


Vera jellemző gyermekkori élményei közé tartozott a szülei közötti egyet nem értés nagyon gyakori felszínre törése. Természetesen, saját házasságának teljes kudarca kapcsán az a kérdés is felvetődik, hogy szülei válása milyen hatást gyakorolt rá, milyen érzéseket, berögződéseket ültetett el Verában, illetve a könyv még tovább megy: felnőtt emberként, saját családunkba vajon milyen terheket, traumákat, viselkedésmintákat „viszünk” magunkkal abból, amit gyermekkorunkban szüleinktől láttunk? Mindeközben felcsillan egy reménysugár, egy régi osztálytárs képében, aki érezhetően nagy szerelem volt (vagy talán még mindig az) Vera életében, a katarzis azonban itt is elmarad. Majd érkezik Márk, egy régi barát testvére, akivel kétségek nélkül csupán a testiség a cél. Ezen a ponton a cselekmény várható csavarát megelőző pillanatban még nem lenne baj, hiszen Vera felnőtt nő, miért ne lehetne együtt egy férfival pusztán a testi örömök kedvéért? Márk azonban kokainfüggő, amibe Vera is egy szempillantásnyi idő alatt belecsúszik, s egy ponton úgy tűnik, nincsen visszaút.


Ez szintén egy újabb sarkalatos problémát kezd körvonalazni. Bár Vera a szó szoros értelmében nem válik drogfüggővé (hiszen nem szükséglet számára a kokain), egyértelmű, hogy nehezen mond le a rövid ideig tartó „élvezetről”, mindeközben mégis érezhető, hogy szintén egy átmeneti állapotról van szó, ami súlyos érzelmi válságának reprezentációja. A drog az ő számára is egy menekülőút a valóság elől, amivel túl fájdalmas szembenézni, s a néhány órányi mámor homályba taszítja a valós problémákat, legalábbis ideig óráig.


A fentebb említett témák már önmagukban olyan fajsúlyos problémák, melyek tematikus megközelítése fokozottan hangsúlyos, megjelenítése irodalmi művekben és a róla való beszéd pedig kiemelt fontosságúnak mondható. A családon belüli erőszakból való kitörésen kívül, mely már önmagában is fontos téma, azonban mást is tartogat még a könyv. Tematizálja a nőt, mint individuumot.


A Vera életébe történő bepillantás folyamán, szemünk elé tárul egy anya vívódása saját identitáskeresése kapcsán. Egy olyan anya életébe, aki úgy véli, gyermekei miatt le kellett mondania bizonyos szeretett tevékenységekről, és úgy tűnik egy idő után már alig talál vissza azokhoz, amik egykor örömmel töltötték el mindennapjait. Verának súlyos gondolatai támadnak gyermekeivel kapcsolatban, melyek egyértelműen agresszív jellegűek, meghökkentő olvasmányélmény, hiszen a mű bepillantást enged egy anya gondolataiba, aki elsősorban nő, méghozzá bántalmazott, aki a saját identitását keresi és küzd érte miközben próbál gyermekei előtt és értük is helytállni. A társadalom mégis sokszor csupán az „anyát” látja, akinek egyetlen kötelessége gyermekei ellátása és a tűrés – mindhalálig. Hogyan lehetne egy lelkileg sérült nő jó szellemi vezetője gyermekeinek? Milyen példát ad tovább Vera, aki maga is sérült családból érkezett, ahol a mutatott és elfogadott példa szerint a házasságba belefér „ez-az”? Talán az, hogy anya nem is a legmegfelelőbb kifejezés, hiszen ez már eredendően egy meghatározott szerep, mintha gyermekekkel semmilyen más szóval nem lehetne egy nőt meghatározni.

Ehelyett jött az ökölbe szorított kéz, a képek, hogy a hajuknál fogva rángatom őket, megpofozom, földhöz vágom, összeroppantom …” (118)


Azért, hogy újra lélegezni tudjon, Vera úszni tanul, s közben vele tanul az olvasó is arról, hogy hibázhatunk, dönthetünk a megbocsájtás mellett, de ami még fontosabb, sem nőként, sem férfiként nem kötelességünk szótlanul tűrni a bántalmazás semmilyen formáját. Dönthetünk úgy, hogy magunk mögött hagyjuk az áldozatszerepet. Vera kézen fog és elkísér bennünket ezen az úton.












Bartók Kinga vagyok, 23 éves. Sokszor elfelejtek dolgokat és rendszerint eltévedek, olykor még rossz vonatra is szállok. Mégis mindig jó helyre érkezem.

0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v