Ráday Zsófia

Kiűzetés

A működő közös háztartás kialakítása

jóval az összeköltözés előtt kezdődik.

Először megtanuljuk elfogadni egymás

aszimmetriáját: hogy nem férünk be

a másik zsebeibe, se az értünk kiürített fiókjaiba.

Majd egybegyúrjuk hibáinkat

a főbérlő szabályai szerint.

Mire végre találunk egy olyan lakást,

ami mindkettőnket ugyanott szorít,

a legtöbb ponton már össze vagyunk nőve:

nem kell semmiből sem kettőt venni,

elég mindenből a legnagyobbat.

A berendezkedés egy életen át tartó folyamat.

Ennyi időbe telik, míg teljesen

felvesszük lakhelyünk alakját,

szobáinkba dagadunk és kiszorítjuk a maradék teret.

Ha néha észreveszünk még réseket közöttünk,

erősebben kapaszkodunk a bőrbe,

izomkötegekkel pótoljuk a hiányzó bútorokat,

megpuhítjuk az anatómiát.

A gondtalan együttlét feltétele

úgy is csak az elegendő váladéktermelés,

és hogy megtanuljunk együtt szűkölni.

Amint a test belakta a testet,

nevet adtunk tárgyainknak,

büszkén cipeljük az összkomfort terheit.

Meztelenül bolyongunk itt is:

az első emberpár egy üres lakóparkban.

hamisgulyás

péntekenként

hamisgulyást kevert nekünk vacsorára

egy csorba zománclavórban a sátra előtt

forrásvizet hordtunk neki az alapléhez

tudtuk hogyan készíti

gyökérzöldséggel földialmával dughagymával

szárított füvekkel és jó erős paprikával

mégis mindig vadhúsként tálalta

de nem úgy ahogyan az illatos őzdögöt

vagy az édesre fagyott cinkemájat

rablóhalak habbá főtt tejét

hanem alommelegen és vérfeketén

mint ragadozók sebesült árnyékát

mikor tálainkkal körbeültük máglyáját

a legifjabbunk végre rákérdezett

azt felelte meglássuk egyszer hatalmas

folyam fakad ebből a gyönge érből

melyből étkeinket főzzük

minden kortyában érezni lehet

sodrása zamatát

zuhatagok mézgőzét

az árvizek fűszerét

és név szerint ismeri már az ízét

azoknak is akiket egykor majd elragad

kenyeret tört és falatozott tovább

tűzfény csorgott állainkon

forró zsír

hályoggyümölcs

már alig látott a szürke hályogtól

mikor szeptember utolsó hétvégéjén

átmentem hozzá leszedni a maradékot a fákról

szilvabőr nőtt dércsípte szemére

alatta rejtőzött el a bogár

a vizenyős gyümölcshúsban altatta lárváit

odabent évek óta tartott egy körvonalak nélküli tél

invazív évszak

minden termést egyesével megtapogatott

mintha a sötétben hazavezethetnék

a barackvelőt két ujjal vájta ki

mint koravén fagyok a beszáradt napfényt

az édesen rothadó szövetből

érintése seb a hártyán

a túléretteken horpadó kutacs

keveset beszéltünk

nem tett úgy mintha figyelni tudna rám

inkább csutkáig rágott minden elhallgatást

míg ő a befőttesüvegeket törölgette

én a diót válogattam

néha összekoccantak külön csendjeink

sosem egymáséval

csak akkor fordult felém mikor megtörtem az elsőt

a rozsdás belekből nyüvek szivárogtak

ízeltlábú könnyek a kéreghomályból

ráncai a falakra kúsztak

és lassan megkeményedtek a szoba körül

fejtorrá szilárdult napszak

a rajzás óta egy bőr alatt élünk

ikermagzatok a lezárt hüvelyben

kívülről a kitin zörget

belülről a csont elringat

bölcsőhideggé aszalódik a közös burok

rostonként csempésszük be az éjszakát

így szoktatjuk egymást a túlhordott testhez

így lakjuk be csarnokait

mint kifáradt énekesmadarat a zuhanóösztön

ébredésenként pupillányit

terjed a kertben a csonthéjvakság

Ráday Zsófia 1999-ben született Miskolcon. Most Debrecenben él és Budapesten jár egyetemre, az ELTE BTK magyar alapszakjára. Rendszeres olvasója a WEBBeteg.hu és a HáziPatika.com oldalaknak, de a verseket is szereti.

A szöveg a Nagyon Fáj - Kritika lapszámban jelent meg eredetileg.