top of page

Kántor Zsolt

Kedves Bildung!


1

Galamb a kősziklán.

Mintha onnan nőtt volna ki.

A fény egybeolvasztja a két valóságot.


2

Ablak tükrében egy ötven éves, női arc.

Ahogy esteledik, úgy tűnik el.

Majd visszakönyököl az olvasólámpához

Rokonszenves szecesszió.


3

A dombon egy lecsorgó felhő.

Acéltükör.

Mintha leesett volna az égről egy cipő.

A délibáb egy kékes szappanbuborék.


4

A hegyi ösvényen gurult szét

egy zacskó francia drazsé.

Mint egy szárnyaszegett darázsraj.

Szitakötő gané.


5

A patak körbefut a hegy körül.

Egy szőke lányka nézi az üveg mögül.

Látni a szemén, hogy éhes.

Mintha egy sellő aludna a felhőkön.

Egy favonalzón.


És feltűnik egy attitűd színjátszó hipokrízise.

























1958-ban jöttem a világra a Nagytemplommal szemben, a debreceni Kálvin tér egyik első emeleti lakásában. A szőrme üzlet felett. A Kölcsey Tanítóképzőt végeztem el elsőnek,(Könyvtár-ének szakkollégium) majd a budapesti Szent Pál Akadémiát, így ötvenöt éves koromra teológusi végzettségem is lett. (Hiszek Istenben.De hitem nem a hagyományos vallások foglya.) Néhány évig tanító bácsi voltam Szarvason, majd közművelődési felügyelő. Utána a Tevan Könyvkiadó vezetőjeként dolgoztam tíz évet Békéscsabán. Alapító szerkesztője voltam a Bárka folyóiratnak. 1999-ben átadtam a fiataloknak. (Elek Tibinek és Grecsónak.) Tandori Dezső mutatta be verseimet 1981-ben, a Magyar Ifjúságban. Soha nem találkoztam Vele, de telefonon tartottuk a kapcsolatot, mert TD szerint: csak elrontanánk a barátságot, ha személyes randevú következne be. Első verseskötetem a Magvetőnél jelent meg: Aggályok. 1993. Bp. III./III. -as ügynök voltam, bevallottam 2005-ben az És-ben. S a Hetek újságban.

0 comments

Recent Posts

See All

Comments


hélóóó.png
bottom of page