Horváth Florencia
Huszonöt férfi
Nagy költő leszel
– mondta az egyik.
Miközben megkérdezte,
mit kérek inni, gondolkodott,
hogyan nyomulhatna
nyelvével a fülembe.
Tök jó hobbi
– mondta a másik,
és húzott a lakása felé.
Én is írok verseket
– közölte a harmadik,
miután végignézte
az Instagram-profilomat.
Ahogy nemet
mondtam arra,
felolvassa-e őket,
befejezte a próbálkozást,
hogy lefeküdjek vele.
Te ilyen művészlélek vagy?
– érdeklődött a negyedik,
amint végignézte
az Instagram-profilomat.
Aztán már nem
adtam meg az Instagramom,
de ezzel a névvel
nehéz titokban tartani,
amit tőlem függetlenül
ismerhetnek.
Az ötödik beavatott
nem létező terveibe.
A hatodik az autószerelési
furfangjait sorolta.
A hetedik elmesélte,
hogyan csalta meg
a menyasszonya,
és amúgy igazán
írhatnék erről
valami rövidet,
szívességet tesz,
hogy alapanyagot ad.
Talán lehetett volna
belőle egy fél sor,
ám sajnos rohadt
érdektelennek tartottam.
A nyolcadik csak az irodalomról
akart beszélgetni,
és megsértődött,
ha nem értettünk egyet.
A kilencedikkel közöltem,
hogy nem akarok
az irodalomról beszélgetni.
A tizedikkel nem volt
miről beszélnünk.
A tizenegyedik költeményeihez
tanácsaimat kérte,
gondoltam, esetleg
kisülhet belőle több is,
de ő tényleg tanácsaim
miatt keresett.
A tizenkettedik szerint
a dolgok mélyebb jelentését
én érthetem csak,
hiszen az elemzés a munkám,
tanulta az iskolában,
mindegyik sor mögött
gondolt valamire, aki írta,
és nekem feladatom lenne,
elmagyarázzam szépen.
Mire jó?
– így a tizenharmadik.
Ühüm – így én a tizennegyediknek.
A tizenötödik hisztizett,
mikor díjat nyertem,
a tizenhatodik a haverjaival bulizott
az átadó helyett.
Úgyis abbahagyod, ha gyereked lesz
– súgta a tizenhetedik.
A tizennyolcadik üzeneteimre
nem válaszolt, majd kitálalt:
dolgozna még magán,
de a jövőben is
olvasni fogja a verseimet.
A tizenkilencedik nagyjából értette.
A huszadik hitte,
innentől szerencsésebb
úgy beszélnie,
mintha egy illemtankönyv
közepén tartana.
A huszonegyedik folyton
azt kérdezte, ez vagy az
róla szól-e.
A huszonkettedik kijelentette,
szövegeimet felfogni képtelen.
Túl sikeres nő vagy
– közölte a huszonharmadik.
Biztos sok dolgod van,
inkább el se hívlak találkozni
– konkludált a huszonnegyedik.
Aha, oké. De feljössz?
– zárta le a témát
a huszonötödik.
És egy idő után már
nem is számoltam.
Horváth Florencia költő, kritikus, a prae.hu főszerkesztő-helyettese. A Fiatal Írók Szövetsége Junior műhelyének egyik vezetője, a People Team gyerektábor kreatív írás tanára. Diplomát az ELTE magyar nyelv és irodalom alapszakán, majd irodalom-és kultúratudomány mesterszakán szerzett. 2021-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, 2023-ban József Attila Irodalmi Támogatást nyert. 2024-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny Különdíját, 2025-ben Vas Megye Prima Díját vehette át. Ugyanebben az évben jelent meg Hiátus című verseskötete a Kalligram Kiadónál. Jelenleg második könyvén dolgozik. |

.png)




Comments