Aldermann D. Judit

Kartotékolt kíváncsiság

a jelentéshez ragaszkodás

nem luxus volt,

hanem a psziché

koraszülött tüdejére kötött lélegeztetőgép –

sosem hagyott pihenni.

De közben valaki 

mindig éhes volt.

te voltál az, 

aki megetetted  –

néha mondattestekkel,

amik annyira voltak fontosak

mint egy rosszul hivatkozott

lábjegyzet;

máskor hangalakokkal,

amiket nem lehetett 

visszaöklendezni –

olyan ismerősen 

csengett ki belőlük

a hiány

gyengéden kanalazva

lassan, mindig a szemébe nézve

valami kis dalt duruzsolva,

vagy csak úgy beszélve,

mint egy kocsmai filozofálgatáskor – 

halkan, mert a bántó zaj

már így is túl sok 

a te fájdalmadat

senki nem tudta 

lefordítani – 

ezért megtanultál

tolmácsolni

Saját magadnak,

hiszen épp ráértél.

de még így is

elcsúszott a valóság – 

mint egy rosszul időzített felirat

a legfrissebb kalózkópia alatt

neked pedig,

praktikus, hordozható boncasztallá

kellett formálnod az elmédet

ahol minden gondolat

szépen, sterilizálva várja  sorát

az érzelmek kórbonctani jegyzőkönyve

és a figyelemfókusz éles szikéje

mellett

ez lett a túlélési nyelved

ez az önreflektív börtönőr per sebész-játék

te vagy a tárgy és a vezető is,,

miközben a világ még mindig 

gyermeki kíváncsiságnak tartja azt,

ami önvédelmi manőverré nőtte ki magát

Ha el tudod mesélni,

már nem vagy a foglya.

amikor  a kiszolgáltatott védekező

megfigyelővé válik benned

és a megértés gesztusa – 

egyszerű reflexiókészséggé szelídül 

ezzel kijelölted a nyelv idegenségét

azon az egyetlen módon,

melyen a belső rétegeid 

leírhatóvá válnak – 

mintha egy klinikai lapra vezetnénk fel

egy diagnosztikai kritériumok szerinti

ismeretlen metaforát

Ez a fajta kíváncsiság nem optimizmus.

Kartotékolt adat. 

Időnyerés

és az idő, amit nyersz

az életed

Kifakuló, narancsszín virágok

(háztartási ritmus)

a perem még kék – 

itt- ott lepattant

a kedvenc virágomnak –(ami csak akkor bukkan fel,

„ha szépen mind megeszed”)

matt, porózus üresség jelzi a helyét

egy olyan reggel után

nézünk szembe egymással,a narancsszín minta meg én,amikor nem nyűgösködtem,

amiért fel kellett kelni

A kanalazás ritmusa 

nagyobb és lassabb nálam

Kényelmesen elférek benne.

„Addig nem állsz fel,

amíg meg nem eszed!” – 

hány háztartásban 

hangzott el ez a mondatés az evés folytatódott

a bádogtányértminden reggel elmosom –lepattant zománcdarabokban

mérem az időt

Betűleves 

(szótár nélkül is tudom)

A Juhász fiúkról nem beszélünk.

az alkoholizmusról

a szerencsejáték függőségről

a „csendes” üzletekről

meg a szobát betöltő szőrmebundákról

és a műtermi módon kiállított

minőségi italgyűjteményről sem

Te nem vagy egy nagy leveses, igaz-e gyerekem?

Ez fontosabb, mint megérteni.

Mert nem kell érteni, csak tudd:

szeretve vagy.

mert minden étkezés

minden fájós kézzel elkészített étel

minden gondoskodó gesztus

erről mesél

de az életben tartás

és a szeretetteli gondoskodás

nem ugyanaz –

van, ami jár 

csak úgy

ez volt: a szülői vállalás

a gond

viselőié

szótár nélkül is tudom,

hogy a gond nem az étel, sem az idő

nem a fájós kezek,

sem a hosszasan szervezett programok

hanem – 

én vagyok

mert túl sok mindent

akarok érteni, érezni

összekapcsolni

a régi történeteket a vasárnapi ebédekkel

az évenkénti látogatásokkal külföldről

keretbe 

kell 

rendeznem

de a kérdéseim

láthatóan nincsenek rendben

valahogy mindig

bántásnak hatnak

máskor a kíváncsiságért dicséret jár

egyre nehezebb érteni

ki

mikor

miért

működik úgy

ahogy

Te nem vagy egy nagy leveses, ugye gyerekem?

Ha paradicsomlevest főzöl betűtésztával

azt mindig megeszem

és ígérem:

kérdezni sem fogok

Aldermann D. Judit 1986-ban született. Neurodivergens (autista-ADHD-s) költő, szabadúszó kulturális újságíró, vizuális alkotó, a PRAE.hu színház rovatának szerzője. 2024-ben diplomázott az ELTE magyar nyelv és irodalom MA szakán Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány specializáción. 16 év kihagyás után tér vissza az irodalomhoz, 2025 októbere óta a magyar slam szcéna aktív résztvevője.