top of page

Lukács Flóra

Kaleidoszkóp



A nyakára gondolok annak,

akinek a kézmozdulatától

megvastagszik az ózonréteg.

Közben megered a trópusi eső,

majomkenyérfák nőnek,

orchideák, vaníliák,

felbőgnek a tigrisek,

vicsorognak a párducok,

megzavarodnak a kígyók,

úgy siklanak, mintha egy kaleidoszkópon

át akarnának eljutni a tévétornyokig.

Irányt vált a szél,

tengerszagot hord a belváros felé.

Kopaszra borotvált kerubok játszanak

egy fekete zongorán,

az autók elemelkednek a földtől,

madarak lángoló szárnyakkal

repülnek az ablakok előtt.

A tévé képernyőkön egy férfi énekel

platinaszőke parókában,

fekete miniszoknyában,

félmeztelenül.





23.06



A lány a parkban

sifon ruhában, teveszőr kabátban,

negyvenkét perce úgy jár fel-alá,

mintha egy kifutón

sétálna az űrben.

Egy hónapon át minden éjjel

23.06-kor belehal abba,

ahogy egy férfi talpig feketében

a nedves, narancsszín avaron,

pocsolyán, az opálos betonon

halad el a fák mellett,

a lány mellett.

Hová lettek a felfújható hattyúk,

hová lett a tó,

csak egy kavics maradt volna,

amit ha elhajít, visszhangot ver a térbe.







Ólmos pocsolyák



A rózsaszín telefonfülke

fényében felmelegszem

a húgyszagú betonon ülve.

Miután a süket készülékbe

beledobáltam ezer forint aprót,

a kagylóba kapaszkodok bal kezemmel,

a jobbal egy pezsgős üveg nyakát szorongatom.

A vibráló ablakokra nézve

a Fekete-tengerre gondolok,

a több tonna víz alatt a hajóroncsra,

egy szórakozóhely mosdójában

a porcelán vécére,

egy lány asztalán heverő Gatsby kötetre.

Az eső kopog az ólmos pocsolyákon.






Áramszünet



A jégzajlást hallgatod, a sirályvijjogást.

Hallod, hogy szorítja össze a fogait a lány,

aki a park szélén áll teveszőr kölcsönkabátban.

Benézel a lakásdobozokba,

bele a híradókba.

A kirakatüvegből visszanézel magadra

férfiak olajos szemével.

Kapszulákat harapsz ketté idegenek szájában.

Mások nyálát, könnyeit, izzadságát nyeled,

sós szélre vágysz.

Az éjszakai áramszünet alatt

egyedül maradsz a szerelmed gondolataival.

Sör nélkül, fű nélkül.

Algalapokat eszel és forrásvizet iszol.

Félsz az indulástól, félsz az érkezéstől.

Bordatörést kívánsz, felrepedt koponyát,

féklámpadarabokat a térdedbe.

Madárfiókákat ölsz,

felgyújtod a lepkék szárnyait,

girhes macskákkal nézel farkasszemet.

A csendeket nem bírod elviselni.































Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Versei jelentek meg az Apokrif, Pannon Tükör, Eső és Műút folyóiratokban.

0 comments

Recent Posts

See All

Comments


hélóóó.png
bottom of page