Lukács Flóra
Kaleidoszkóp
A nyakára gondolok annak,
akinek a kézmozdulatától
megvastagszik az ózonréteg.
Közben megered a trópusi eső,
majomkenyérfák nőnek,
orchideák, vaníliák,
felbőgnek a tigrisek,
vicsorognak a párducok,
megzavarodnak a kígyók,
úgy siklanak, mintha egy kaleidoszkópon
át akarnának eljutni a tévétornyokig.
Irányt vált a szél,
tengerszagot hord a belváros felé.
Kopaszra borotvált kerubok játszanak
egy fekete zongorán,
az autók elemelkednek a földtől,
madarak lángoló szárnyakkal
repülnek az ablakok előtt.
A tévé képernyőkön egy férfi énekel
platinaszőke parókában,
fekete miniszoknyában,
félmeztelenül.
23.06
A lány a parkban
sifon ruhában, teveszőr kabátban,
negyvenkét perce úgy jár fel-alá,
mintha egy kifutón
sétálna az űrben.
Egy hónapon át minden éjjel
23.06-kor belehal abba,
ahogy egy férfi talpig feketében
a nedves, narancsszín avaron,
pocsolyán, az opálos betonon
halad el a fák mellett,
a lány mellett.
Hová lettek a felfújható hattyúk,
hová lett a tó,
csak egy kavics maradt volna,
amit ha elhajít, visszhangot ver a térbe.
Ólmos pocsolyák
A rózsaszín telefonfülke
fényében felmelegszem
a húgyszagú betonon ülve.
Miután a süket készülékbe
beledobáltam ezer forint aprót,
a kagylóba kapaszkodok bal kezemmel,
a jobbal egy pezsgős üveg nyakát szorongatom.
A vibráló ablakokra nézve
a Fekete-tengerre gondolok,
a több tonna víz alatt a hajóroncsra,
egy szórakozóhely mosdójában
a porcelán vécére,
egy lány asztalán heverő Gatsby kötetre.
Az eső kopog az ólmos pocsolyákon.
Áramszünet
A jégzajlást hallgatod, a sirályvijjogást.
Hallod, hogy szorítja össze a fogait a lány,
aki a park szélén áll teveszőr kölcsönkabátban.
Benézel a lakásdobozokba,
bele a híradókba.
A kirakatüvegből visszanézel magadra
férfiak olajos szemével.
Kapszulákat harapsz ketté idegenek szájában.
Mások nyálát, könnyeit, izzadságát nyeled,
sós szélre vágysz.
Az éjszakai áramszünet alatt
egyedül maradsz a szerelmed gondolataival.
Sör nélkül, fű nélkül.
Algalapokat eszel és forrásvizet iszol.
Félsz az indulástól, félsz az érkezéstől.
Bordatörést kívánsz, felrepedt koponyát,
féklámpadarabokat a térdedbe.
Madárfiókákat ölsz,
felgyújtod a lepkék szárnyait,
girhes macskákkal nézel farkasszemet.
A csendeket nem bírod elviselni.
Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Versei jelentek meg az Apokrif, Pannon Tükör, Eső és Műút folyóiratokban.
Comments