A Kánon-mustra, a Nincs online folyóirat Tanulmány rovatának sorozata, melynek szerzői magyar oktatásban, valamint az irodalmi kánonban kimagasló pozíciót elfoglaló, klasszikussá, az alapműveltség mérföldköveivé vált műveket elemeznek. A sorozat célja ezeknek az alkotásoknak a kimozdítása a „becsontosodott” pozíciójukból: a közoktatás által belénk kódolt útvonalak átértékelésével újabb és újabb megvilágítások, perspektívák nyílhatnak meg, újragondolva és ismét élővé téve a mindenkori tájékozódási pontként felhasználható szépirodalmi szövegeket.



Tomcsányi Sára

„Nincs bennem szeretet”

Térey János Szeretetlen Margit




Térey János már a mű címével, sőt már önmagában a Margit névvel is különböző területekről származó alapismereteinket hívja elő. Akarva-akaratlanul Szent Margit alakjának képe tűnik fel tudatunkban a mára már szokatlannak számító, szinte archaizáló keresztnévről. A szeretetlen jelző is több kérdést vet fel: őt nem lehet szeretni, vagy ő nem képes erre az érzelemre? Szent Margit alakjának és tetteinek ismeretével pedig oximoronná alakul a cím két szava, egyenesen meghökkentőnek hat.


A szeretés képességének hiánya és ennek hangsúlyozása fontos és meghatározó motívuma Kertész Imre Jegyzőkönyv című novellájának és Esterházy ezt folytató művének is, amely Élet és irodalom névre hallgat. Ezekben a főhős szájából többször elhangzik a mondat: „Nincs bennem szeretet.”[1] Míg az említett művekben nem vehető teljességgel szó szerint ez a kijelentés, Térey versében, Margit szájába adva nem kérdőjeleződik meg az állítás kegyetlensége. Még ha valaha volt is, a vers jelenében valóban nincs benne szeretet. S közben mégis, sorról sorra haladva, ahogyan a fokozatos információadagolás eszközével él a költő, kinyílik előttünk Margit élete, és a gondolat is gyökeret ereszt: talán az ő szíve is csak megfagyott akkor, azon a kivilágított korcsolyapályán – nem így született. William Wordsworth Lucyjének alakja is párhuzamba hozható Térey főhősnőjével: „egy lány, kit senki nem dicsért, / s kevés szív szeretett.”[2]

A műben végigvonul a tél motívuma, összhangot alkotva Margit megfagyott személyiségével, tovább fokozva a kietlenséget, a reménytelenséget. Már az első sorban a novemberhez hasonlítja a költő Margitot, keretben és időben elhelyezve minden további hidegségre, fagyosságra utaló jelzőt. Ám a november majdnem december, az ehhez kapcsolódó „majdnem-érzés” fontos meghatározó motívuma az egész versnek: jobb-híján ember, boldog csak az első szerelem... A december a várakozás, a szeretet ünnepének hónapja, éles ellentétet képezve Margit alakjával, az őt körüllengő érzésekkel, amit az első sor konkretizál: „Margit arca szederjes volt, mint a november.” A november így a vesztegelés idejévé alakul, a hasonlatban a „jobb-híjánság” túlnő az átmenetiség állapotán; élethosszúságúra nyúlik. Ő maga is majdnem szeretetteljes, legalábbis az első szerelem naivitására utaló képekből feltételezhetjük, hogy nem mindig a szeretetlenség határozta meg. Ez a szó már önmagában fagyosságot hordoz, mintegy állandó jelzővé alakul, behatárolva a hideg asszony bármi mássá válásának terét: befagyasztja ebbe az állapotba. A betöltésre váró édesanyai szerep sem tudja ezt felolvasztani, a hérai gyökerű családi tűzhely őrző-pozíció általános anyaképével szemben áll Margit alakja, aki „olyan nő, aki mellett fáznak”. Aki képtelen megteremteni az otthon melegét, a családi biztos hátteret; az ő lelkén szárad, hogy gyermekeit is csak olyan jelzőkkel lehet jellemezni, mint összekaristolt szívű, csapott erkölcsű, vallástalan, ideges. Hiányzik mögülük a támogató háttér – nem csak keresik a helyüket a világban, a sosem-megtalálásra vannak kárhoztatva, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy „kétfelé indult két szerető”, nincs előttük közvetlen példa a harmonikus családi életről.


Viszont mégsem válik egyeduralkodóvá az ennek megteremtéséhez szükséges képességek hiánya. Az olyan gondoskodást sejtető kifejezésekkel, mint dolgos anyácska; főzőzseni, feltűnik a lehetőség a „jó anyaságra” való potenciálra. Ezek árnyalják a címbeli állandó jelzős szerkezet megingathatatlannak és megváltoztathatatlannak hangzó elrendeltségét, és megnyitják a miértek felvetése felé vezető utat. Az élet és a jellemek alapvető összetettsége is megjelenik ebben az ellentétben, ami az eddig megkérdőjelezhetetlennek, már-már sorszerűnek tűnő negativitás és a szeretés képessége, sőt annak megteremtésére is elegendő tulajdonságok birtoklása között feszül. Másfelől viszont felvetődik az a gondolat is, hogy mi van akkor, ha mindez nem bizonyul elégnek, és itt feltűnik újra a majdnem motívum. Lehet bármennyi recept valaki fejében, bárhány ünnepi étel az asztalon, ha hiányzik közben az a töltet, amit az adhat, hogy olyannak készíti el az ételt, akit szeret.


A műben a címhez igazodva egyedül Margit van nevén nevezve, valamint az ismeretlenség homályába burkolózva ugyan, de felbukkan gyermekei alakján túl azok apja is, akinek neve, vagyis jobban mondva annak hiánya predesztinálja szerepét a verstérben és gyermekei anyjának életében. Már jobb-híján megszólítása is magába foglalja Margit és saját életének tragédiáját, vagyis azt, hogy mindvégig csak valaki őt megelőző árnyéka lehet. Csak valaki hiányának megtestesítője és emlékeztetője. Nincs is neve, vagyis jobban mondva még annyira sem fontos, hogy név szerint legyen említve. Önmagában állva nem tud kivívni semmiféle jelentőséget, nem képes betörni az első szerelem által megteremtett egyeduralom mezsgyéjébe. Örökös kint rekedésre ítéltetett. Valójában mindannyian ezen a területen mozgunk, és ezért van egyedül Margit, a maga által felhúzott falak között. Olvasóként mi is kint ragadtunk a fagyos hidegben, innen nézzük a messze elillanó, családi szeretet melegét árasztó otthont, ahová visszatérhetnénk a hideg elől, de nem tudunk. Kívül maradunk a hétköznapi értelemben vett megértésen. Az egyes szám harmadik személyű elbeszélés tovább fokozza a távolságot, a szeretetlen jelző pedig sejteti, hogy más sem tud belépni ide, nemcsak Margit nem tud kilépni. A kettejük között feszülő ellentétet tovább fokozzák a jobb-híján férfi alakjával kapcsolatos jelzők, halála is nyár derekán történik. Minden, ami a műben életére utal, kimerül a Margittal való kapcsolatának, a hozzá fűzött viszonyának leírásában: „Fázott a szeme, a két keze, a mája, / A homloka, mindene fázott”. Két magány együttélése ez, a férfi sem képes megolvasztani a Margit szívét takaró jeget. Teljes a kilátástalanság, a remény létének jogosultsága valahol a múltban ragadt.


A vers realista, józan, hiányzik belőle a „lehetne-jobb” leghalványabb szikrája is az eleve elrendeltség megváltoztathatatlanságának feloldására vagy legalábbis enyhítésére. A szenvedély hiánya jellemzi a művet, és ezzel együtt Margit életét is. A tárgyilagos elbeszélés, a történetmesélés szempontjából redukált, legszükségesebb szavak ábrázolhatják csak ezt a témát. A szereplők hétköznapiak, ez alól Margit sem kivétel, ám őt mitikus, mesébe illő végletek között mozgó tulajdonságokkal ruházza fel a költő, elég csak jobb-híján társának életére, vagyis annak végetértére gondolnunk: „meghűlt és harmadnapra / Belehalt a hidegbe.” Ezt a betegséget régen, gyógyszerek hiányában valóban nem tudták legyőzni, ám a vers összefüggéseinek hálójában Margit személyéhez köthető hideg válik ennek kiváltó okává. Élet és halál ura az asszony, „aki szült, csak szült, szeretetlen” s közben boldogtalansága másokra is hatással bírt. A férje halálára vonatkozó sorok előhozzák a nagypéntek utáni három nap allúzióját is, de itt nem párosulnak a feltámadás kapcsán jelenlévő reménnyel – teljes a kilátástalanság. A lezártságot fokozó múlt idejű igék – utálta, eltemette, fázott, Belehalt – egzisztenciális bölcsességgé tágulnak arra vonatkozóan, hogy Margit életének folyása nem tágíthat az eldöntöttség szó vonzásköréből. Az ezt megcáfoló föllázadt ige egyetlen olyan fiához köthető, aki ki tudott törni a gyerekei felé irányuló egyöntetű utálat meghatározó érzéséből. Itt sem jelenik meg a szeretet, csupán a kivételezés cselekedete különbözteti meg az általános diszkomforttól alakját, amit az kelt, hogy a főhős saját gyermekeit sem képes szeretni.


A létezés megoldhatatlanságát ábrázolja Térey, amennyiben a létezés értelmét a boldogsághoz kötjük. Nincs harsány tanulság, csattanó, csak az igék égbekiáltó múlt ideje tükrözi a tömör kilátástalanságot, az egy életen áthúzódó „nem-így-kéne-lennie érzést”. Az elmúlás jelene tragikumával beleolvad a vers hangulatába, de mögöttes tartalmi jelentése folytán még nagyobb horderővel, véglegesen a negativitás felé billenti annak tartalmát. Ugyanis a megöregedés motívumával („Húsz évvel később”) eltűnik a helyrehozásra irányuló lehetőség is, még ha a műben az erre irányuló szándéknak nem is adja semmi jelét. Nincs transzcendens cél, csak a folyamatos hiány leírása.


A kivilágított korcsolyapálya is sokatmondó szókapcsolat, könnyű rajta megcsúszni, és a melléknév sejteti, hogy a személyes bukás mindenki számára látható síkon történt meg, nem maradhatott titokban. „A hoppon maradó kislányt más vette el”; „Nos, egy fiával kivételezett Margit” sorok szimbolizálják, hogy a nők azok, akik magukban, és később magukon hordozzák a szerelem jegyét, gondoljunk csak A skarlát betűre, vagy az Édes Annára, az irodalom gyakori témája ez a megbélyegzettség. A férfi ilyen szempontból valóban bárki lehet, a névtelenség álarcába burkolózik.


A vers végső soron elgondolkodtató a ránk szabott sors létének és befolyásoló erejének kérdésében is – egyszerűen csak fogadjuk el azt, amiről úgy gondoljuk, hogy ez adatott? A dolgok működésének rendjébe való belenyugvás jellemzi Margitot, és Kertész Imre novellájának főszereplőjét is: „Miért hittem, hogy változtathatok ezen az életen, amelyre már réges-régen úgy tekintek, amelyet már réges-régen úgy kezelek, mintha nem is az én életem lenne, hanem szigorú feladatként kapott vizsgálati tárgy[3]. Reménykedjünk, hogy mi, olvasók, a saját életünkben majd egyfelé megyünk az „esernyők oltalmában”, és elég lesz vizsgálati tárgyként tekintenünk Szeretetlen Margit életére, mindenfajta közös élményen alapuló sorsközösség vállalása nélkül.








[1] Kertész Imre, Jegyzőkönyv = Egy történet, Budapest, Magvető kiadó, 16.
[2] William Wordsworth, Lucy.
[3] Kertész Imre, Jegyzőkönyv, 38.


0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png