Tóth Aliz

Deus ex machina 

A mesterséges intelligencia fejlődésével az ember a lét legalapvetőbb kérdéseivel találja szemben magát, például: mit nevezünk tudásnak? Mitől ember az ember? Lehet tudatról beszélni a gépek esetében? Több eltérő irányból lehet megközelíteni az MI kérdéskörét, azonban a legtöbbször visszatérő kérdés az etikai, ontológiai és episztemológiai vetületet igyekszik vizsgálni. A filmes műfajt évtizedek óta foglalkoztatja a mesterséges intelligencia kérdése; már az első Terminátor filmben is egy robot lázadás víziója jelenik meg. Tanulmányomban az MI témáját feldolgozó alkotások hosszú sorából emelem ki Mamoru Oshii Páncélba zárt szellem és Alex Garland Ex machina című filmjeit. Ez a két film talán a lehető legmélyebben foglalkozik a létezésfilozófiával és az ismeretelmélettel a mesterséges intelligencia kapcsán. Mamoru Oshii alkotása olyan filozófiai alapkérdésekhez nyúl vissza, mint a test és szellem dualizmusa, miközben a kiborg főhősével a cyberpunk filmes műfaj kultikus alapművévé nőtte ki magát. Mindkét alkotás egy-egy sajátos születés-, illetve teremtéstörténetet vázol fel, miközben a női testről, az emberi gondolkodásról, illetve gép és ember viszonyáról is fontos kérdéseket vet fel.

Az 1995-ös Páncélba zárt szellem alapjaiban rengette meg a filmtörténetet, illetve a mesterséges intelligenciáról való gondolkodást. Egy világméretű hálózatot vázol fel, amelyben a technológia csúcsteljesítménye az intelligens és humanoid kiborg. Ez nem csupán mesterséges intelligencia; a „gépagy” képes felépíteni saját tudatát az általa érzékelt és tapasztalt dolgokból egészen addig a pontig, amíg szabad akarattal és érzésekkel rendelkező, kvázi autonóm entitásként tekintünk rá.

A film első képkockáiban a kiborg főhős, Kusanagi születését láthatjuk, amint a fémtest vázat lassan beburkolja a mesterséges szövet és bőr. A laboratóriumi körülmények között „született” Kusanagi őrnagy cyberterroristák után kutat a Hanka Robotics cég megbízásából. Az őrnagy a kusza és korrupt rendszerbe lemerülve próbál felkutatni egy Bábjátékos nevű hackert. Minél mélyebbre merül a titkokban Kusanagi, annál inkább bizonytalanodik el minden, amit addig biztosnak vélt.

A Páncélba zárt szellem lényegében létrehozta azt, amiről Donna Haraway írt egy évtizeddel korábban Kiborg kiáltványában: „A kiborg a szétszedett és összerakott, posztmodern kollektív és személyes én egy formája.”^[1] A Páncélba zárt szellem kiborgjai az informatika és biotechnika által teremtett létezők, akik ember-szerű megjelenésükkel képesek elbizonytalanítani az organikus-mechanikus, illetve a nyitott-zárt dichotómiáját. Haraway a kiborgok megalkotását a női test végső, ellenőrzés alatt álló felhasználásaként értelmezi: „A nők jelenlegi helyzete integrációjukat/kizsákmányolásukat jelenti a termelés/szaporodás és kommunikáció világrendszerébe(n), melyet az uralom informatikájának hívnak.”^[2] 

Kusanagi egyszerre van jelen fegyverként és női testként a film során; egy olyan testben ébred, amelynek a női jellege számára nem bír semmilyen jelentéssel, csupán instrumentális funkciót lát el. Ez a test azonban elkerülhetetlenül rendelkezik egy olyan réteggel, amelyben szexualizált, erotikus tárgyként van jelen. A néző akaratlanul is voyeur pozícióba kerül a Kusanagi meztelen testét mutató közeli képek során. Bár a film nem a férfi fantáziát akarja kielégíteni a női kiborgok megmutatásával, a male gaze jelenlétét mégsem tudja levetni magáról.

A test és szellem dualizmusa rávetül a poszthumán testekre és egy azokat birtokló hatalmi struktúrára, mely megfeleltethető a nem hagyományos értelemben vett Foucault-féle biopolitikai berendezkedéssel. Bár a szerves reprodukció nem vonatkozik a kiborgokra, a születés laboratóriumi körülményei és a szimulált emlékek beépítése egy totális felügyelő és irányító rendszert hoz létre, amelyben a gép a testhez rendeltsége révén a biopolitika alanya és tárgya. Ebben a világban a kiborgok „születését” és létezésük körülményeit is az ember határozza meg. A születés során a gépbe szimulált emlékeket és élményeket táplálnak be, majd mindezt befedik a páncél testtel. Oshii filmjében a kiborg testek a platóni értelemben vett börtönként vannak jelen; a páncél, amiből a szellem ki akar szabadulni.

A test érzékelése a legalapvetőbb emberi tapasztalat, amely mindig valamilyen diskurzusba vagy narratívába ágyazódik bele. Husserl és Merleau-Ponty gondolkodásában is központi szerepe van a testnek. Merleau-Ponty vezette be a hús fogalmát mint közvetítőt a külső és belső között. Mivel a nem emberi testeknél nincs valódi hús, így azt az írásomban a mesterséges hús fogalommal helyettesítem. A kiborg testeket ez a mesterséges hús öleli körbe és választja el a külvilágtól, miközben egy emberi megjelenést kölcsönöz nekik. Husserl fenomenológiájában a test az orientáció centrumaként van jelen. A test nem csak egy szomatikus mező számára, hanem az átélt érzések hordozója is, vagyis a saját testnek egy észlelési funkciója is van, így a test és a tudat kölcsönösen egymásra vannak utalva; ezek szétválasztása pedig csak absztrakció révén lehetséges. Merleau-Ponty a testet jelölte meg az észlelés alapjának. Egyik fontos tételmondata, hogy a tudat nem létezik test nélkül. Ezzel szemben Descartes-nál különválik a test a szellemtől. Az emberi tudást a cogito ergo sum kijelentésre vezette vissza, amely az egyetlen bizonyosság az ember saját létezése felől.

A film nyitó és záró képsorai keretbe foglalják Kusanagi létezését: a születés, a „halál” majd az újjászületés fázisain keresztül. Kusanagi kilép a sérült páncéljából és rácsatlakozik a hálózatra, ezzel végleg megszabadulva az őt kötő korlátoktól. Tulajdonképpen egy metamorfózis megy végbe, amely során a szellem végre kiszabadul a páncélból és életében először megtapasztalja a végtelenséget.

Alex Garland Ex Machinája ezzel szemben a poszthumán teremtéstörténetet bibliai kontextusba helyezi^[3]. Az elszigetelt paradicsomi helyen élő zseniális tudós, Nathan, több kísérlet után végre áttörést ér el és sikeresen megalkotja Ava-t. Az általa létrehozott mesterséges intelligencia végső tesztje a Turing-teszt, amelyhez egy másik tudós, Caleb segítségét kéri. A két férfi és Ava között azonnal kiépül egy hierarchikus rendszer, amelynek a csúcsán az istenkomplexusos feltaláló van, a legalján pedig az üvegfalak mögé bezárt Ava. Nathan beépített kamerákon keresztül figyeli Ava és Caleb interakcióit egymással. Ava beszél, gondolkodik, hazudik és átmegy a Turing-teszten. Nathan nem csak testet és tudatot adott neki, hanem szexualitást is. Ava így válik egyszerre intellektussá és erotikus tárggyá is a két férfi számára. „A hatalom, mellyel akaratunkat szadisztikusan, illetve tekintetünket voyeurisztikusan rákényszerítjük másokra, mindkét esetben a nőre, mint tárgyra irányul. Ezt a hatalmat két dolog is alátámasztja: egyrészt a törvényesség, másrészt a nő bűnössége felőli bizonyosság.”^[4] Tehát Ava az első nő, akit a számítógép oldalbordájából alkotott meg Nathan, és akinek bűne már előre predesztinálva van.

Ava Kusanagihoz hasonlóan saját magát keresi a kapott testben. Amíg Kusanagi egy én-vesztés élményén, valamint a testből való kiszakadás révén végül szabad lesz, addig Ava a saját identitását keresi a biztonsági és megfigyelő rendszerrel felszerelt bezárt paradicsomban. Mindketten saját létezésüket, annak feltételeit és körülményeit próbálják megérteni. De hogyan is tudná egy gép testbe táplált mesterséges agy a saját létezését bizonyítani? Merleau-Ponty válasza erre az lenne, hogy sehogyan, azonban a karteziánus dualizmus felől a cogito ergo sum bizonyítást jelenthet. A két főhős képes absztrakt gondolatok és elvont fogalmak megalkotására, valamint megértésére. A magány pedig nem csak beazonosítani tudják, hanem a sajátjuknak is érzik; ezzel felvetül a kérdés, hogy beszélhetünk-e lélekről az esetükben? Talán a szellem a páncélban nem is a tudat, hanem a lélek. Mi van, ha a gondolkodom tehát vagyok mondatot kicseréljük arra, hogy érzem a magányt, tehát vagyok.

A két tudós és Ava dinamikája Kyoko (Nathan egy korábbi sikertelen kísérlete), megjelenésével egészül ki. Nathan hiába alkotta meg saját fantáziaképére a robotot, az nem tanult meg beszélni, így Kyoko a végletekig fetisizált női képet testesíti meg: kiszolgálja Nathan vágyait, vonzó és néma. Kyoko tehát Laura Mulvey szavait idézve a tökéletes passzív nyersanyag,^[5] amely erotikus tárggyá redukálódik Nathan (aktív) pillantásán keresztül, mivel a másik pillantása az, amin keresztül az ember a saját testét tárgyként látja.^[6] Amíg Kyoko testét ugyanaz a mesterséges hús^[7] borítja, mint Kusanagit, addig Ava lényegében meztelen, ami akkor válik csak hangsúlyossá, amikor Ava először a tükörbe nézve felismeri saját meztelenségét, majd felöltözik.^[8] Luce Irigaray fogalmazta meg, hogy a másikhoz mindig társul egy választ követelő jelenlét is.  Az Ex machina esetében ezt a két férfi, különösképpen Caleb testesít meg, mivel az ő jelenléte az, ami a korábbi meztelenség eltakarására és nőként való viselkedésre motiválja Avat. Nathan „paradicsomában” mindkét nő a férfiak fantáziáját igyekszik kielégíteni: Kyoko meztelenre vetkőzik, Ava pedig felöltözik.

A két férfi és Ava közötti hatalmi dinamika folyamatosan változik a történet során. Ava egyszerre alárendeltje és aktív résztvevője is ennek az abszurd és szadisztikus teremtéstörténetnek. Manipulál, hazudik és észrevétlenül játssza ki a férfitekintetet, hogy végre kijusson ebből a pokoli édenkertből és szabad lehessen.^[9] Ebben a teremtéstörténetben Éva megöli a teremtőt, Ádámot pedig örökre bezárja a paradicsomba és így Lilith-ként szabadon léphet ki a napfényre.

Mindkét alkotás a másképpen teszi fel a mesterséges intelligencia körüli kérdéseket. Két gép életét követhetjük végig a megalkotásuktól kezdve az autonómmá válásukig. Oshii és Garland olyan világokat vázoltnak fel, amelyben az ember elkerülhetetlenül elveszti a kontrollt a teremtménye fölött; Frankenstein szörnye, akit nem lehet bezárni és korlátok közé szorítani. Kusanagi és Ava gondolkodó és érző entitásokként lázadtak fel az ellen a rendszer ellen, amely őket létrehozta, miközben saját létezésükre való rákérdezésükkel az emberre és az őket körülvevő világra is reflektálnak. A mesterséges intelligencia lehet az, amivel az ember talán a legközelebb juthat a halhatatlansághoz.

^[1] Donna J. Haraway, Kiborg kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években, Replika, 51-52., 2005. november, 121.

^[2] U.o.

^[3] Berényi Csaba, A gép forog, az alkotó pihen – Ex machina, Apertúra, 2015.

^[4] Laura Mulvey, A vizuális élvezet és az elbeszélő film, Metropolis folyóirat 4. szám, 2000.

^[5] Laura Mulvey, A vizuális élvezet és az elbeszélő film, Metropolis folyóirat 4. szám, 2000.

^[6] Jean-Paul Sartre, A lét és a semmi, L’Harmattan, Budapest, 2006.

^[7] vö: Merleau-Ponty hús fogalma

^[8] vö: A saját képmás felismerése, mint pre-szubjektív nosztalgia és a Lacan-féle tükörstádium

^[9] vö: Lázadás aktusa Camus-nél

Felhasznált irodalom:

Berényi Csaba, A gép forog, az alkotó pihen – Ex machina, Apertúra, 2015.

Donna J. Haraway, Kiborg kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években, ford. Kovács Ágnes, Replika, 51-52., 2005. november, 107-139.

Laura Mulvey, A vizuális élvezet és az elbeszélő film, ford. Juhász Veronika, Metropolis folyóirat 4. szám, 2000., 12-23.

Jean-Paul Sartre, A lét és a semmi, ford. Seregi Tamás, L’Harmattan, Budapest, 2025.

Tóth Aliz vagyok, most fogok végezni az ELTE Irodalom és kultúratudomány mesterszakján. Létszükségletem az irodalom és a művészet.