Kovács Botond

Hullámsír

Franciául nőnemű a tenger,

de a búvárok sosem gondolnak erre fulladás közben.

Mikor az oxigénhiánytól nem jut vér az agyba,

a test nem talál okot, hogy a felszínre jöjjön.

Odalent már nincsen sötét, csak vaksága a léleknek.

Senki sem tudja, milyen a hullámsír,

talán mert mindenki más nyugalmat remél tőle;

korallbölcsőket, az eszméletvesztés hallucinációit.

A szabadtüdős búvárok úgy tartják, mikor a levegő elfogy a tüdőből,

sellők jönnek és a testtől elválasztják a lelket;

valójában senki sem gondol odalent a sellőkre,

ahogy arra sem, hogy franciául nőnemű a tenger.

Medúza

Medúzák testének liláját álmodod,

boltíves akvárium hideg fényű folyosóján állsz,

fejed felett ráják hasa tapad az üvegre.

Utoljára tizenhárom évesen jártál itt,

Édesapáddal, még a rák előtt,

akkor a hatalmas, viola-szín polipoktól megrémülve átfogtad a derekát.

Ő a medúzákra mutatott,

Ahogy hullámzó csápjaik mozgásával lassan körülöleltek benneteket,

mesélni kezdett:

Testük kilencvenöt százaléka vízből áll,

Nem nyelheti el őket a tenger,

nincs vérük, amit lebontsanak a rákos sejtek

sem szívük, ami megszakadjon.

Most elhoztál ide engem,

látni akartad, medúzák testének mélylila pulzálásában

hasonlítok-e a férfira, aki a leginkább elhagyott. 

Kovács Botond másodéves magyar szakos hallgató az ELTE-n. Korábban még nem publikált.