Zakariás Cecília

Fémszag

Holnap délelőtt hozunk pár dobozt, kezdte anya. Nem, nem építünk várat. Odaköltözünk a nagymamához.

Sokszor mentünk hozzá a Renő utcába, de nem tudtam elképzelni, milyen lenne onnan nem hazajönni. Csak annyit sejtettem, költözni rossz. Apa is elköltözött. Pedig elfértünk volna itt hárman. Nem emlékeztem a napra, csak arra, amikor elkezdett hiányozni és anya egyre több mindenért szidott le.

Nekem kevés maradt meg apából. Néha lent a játszótéren a hónom alá nyúlt nagy kezeivel, a magasba emelt, és úgy forogtunk körbe-körbe. Anya kiabált, tegyen le, mert ha így játszik velem, rossz vége lesz. Amikor lerakott, forgott körülöttem a világ, a veszekedést háttérzajnak éreztem a fülemben.

Már túl nagyra nőttem ahhoz, hogy csak úgy felkapjanak. Az esti fürdés után anya felé nyújtózkodtam, hogy vegyen fel. Másodikos voltam, évek óta nem cipelt. Néha megpróbáltam rávenni, hátha ilyenkor beletemethetem arcom a göndör hajába. Olyan az illata, mint az új ruháknak, a varrodában ragadt rá napközben.

Beküldött a szobámba. A nyitott ablakon át tücskök ciripelését hallottam. Két hét maradt nyári szünetig, akkor majd még többet tudok megfogni. Az utcán néha elhaladt egy autó, a fényszórók mintákat festettek a plafonra.

Anya kiment, talán hozni akart egy másik mesekönyvet. Hallottam, ahogy a konyhában elővett egy poharat és vizet engedett. Visszajött, csak a kislámpát hagyta égve. Leült az ágy szélére, simogatta a hátamat, csak utána mondta, hogy költözünk.

Nem akarok menni!

Jó lesz, elmegyünk a városba, nagyobb suliba fogsz járni.

Nem akarok új osztálytársakat!

Most, hogy kiengedték nagymamát a kórházból, csak így tud mindkettőnkről gondoskodni. Jobb így, többször viszel majd kakaós csigát uzsonnára, mehetsz akár nyári táborba is.

Miután magamra hagyott, átöleltem a plüss nyuszimat, amit anya már sokszor befoltozott. Én csak a kisszobámat akartam a pillangós tapétával, meg a suli udvarát a sárga kerítéssel, ahol két óra közt elfoglaltam a cicás mászókát. Fejemre húztam a takarót, de halkan, hátha egy szörny tanyázik az ágyam alatt. Akkor is félve aludtam, amíg a nagymama kórházban volt.

Anya a reggeli müzlinél mondta, hogy a nagypapa meghalt. Akkor kezdett virágozni a konyhaablak alatti vadmeggy. Olyan volt, mint amikor előző évben osztálykiránduláson viccből belöktek a medencébe. Hideg lett, nem értettem, mi történt körülöttem.

Az égbe ment anya szerint. Nagyszünetben kiálltam fogócska közben, felnéztem, szemembe sütött a nap a bárányfelhők közt, úgy hunyorogtam. Nem volt ott senki. Este ébren maradtam, amíg csak bírtam, hátha tévedés volt az egész, és a nagypapa egyszer csak becsönget, hogy elvigyen hétvégére.

Korábban anya sokszor felküldött hozzájuk. Már a hét elején sejtettem, ha hétvégére ott kötöttem ki. Szerdánként például táncszakkör volt, tovább maradtam az iskolában, de anya így is utolsóként vitt el. Ha késett, nem árulhattam el, hogy fekete pontot kaptam, mert csak mérgesebb lett. Ez volt az első jel. Otthon a szobámba küldött, majd felkapta a telefont. Ha kijöttem, suttogásra váltott, letette a kagylót és visszazavart leckét írni. Kiszórtam a színes ceruzáimat és lefekvésig rajzoltam a szőnyegen hasalva. Ha aztán reggelinél magamra öntöttem a teát vagy leettem magam, felcsattant. Morgott magában, váltópólót túrt nekem a vasalásra váró kupacból.

Egy ilyen pénteken hazafelé már szorította a kezemet, alig tudtam lépést tartani vele. Otthon kent nekem egy vajas kenyeret és hívta a nagymamáékat. Mindig másfél óra múlva zúgott fel a nagypapa Ladája a ház előtt.

Az ő lakásuknak más volt a szaga. A szőnyegen kibogozhatatlan minták tekeregtek. Ha hűvösre fordult az idő, hiába fűtötték fel a radiátorokat, hidegnek éreztem a szobákat. Nyáron, ha az udvarról felmentem, magamra húztam a pulcsimat.

A nagypapa temetésén elképzeltem, ha körbejárnám a cigarettafüstös szobákat, megtalálnám a szanaszét heverő újságait, halomba rendezhetném őket, ahogy szoktam, de már nem dicsérne meg érte senki. A táskája is fel lenne akasztva a műhely kilincsére, csak ő hiányozna.

A gyászmenet elején haladtunk. A sírnál egy pap beszélt, de nem értettem, mit mondott. A környező fákról lehullott fehér szirmokat nyomkodtam szét a lakkcipőmmel. A végén mindenki odajött hozzánk, és mondtak pár kedves szót. Egy évvel korábban anya unokatestvérének az esküvőjén volt hasonló, sorba kellett állnunk gratulálni. De most az előttünk lévők csak szomorúan tébláboltak. A virágot sem nekünk hozták.

A nagymama egy héttel később került kórházba. Anya sokat telefonált, de most hangosan, és fel-alá járkálva húzta maga után a zsinórt. Egyik délután az unokatestvére jött értem. Emőnek két karika volt az orrában, és azt mondta, a napközis tanár emiatt fintorgott. Kaptam fagyit és elvitt a kertmoziba, de otthon nem árultuk el. Egy feliratos filmet néztünk, pedig nem is tudtam olyan gyorsan olvasni. Emő nem hasonlított anyára. Amikor ő vigyázott rám, mert anya felutazott segíteni a nagymamának, sokszor a fürdőszobatükrünk előtt állva piszkálta a piercingjeit, de sose mertem megkérdezni, hozzáérhetek-e. A nagymama nem lett jobban, Emő is kevesebbszer jött, és ez lett a vége, hogy anyával hozzáköltöztünk. Az évzáró után röviden elbúcsúztatott az osztály, akkorra már mindenünk be volt dobozolva, amit anya nem dobott ki. Egy ideig mondogattam, hogy nem akarom ezt, de anya közölte, ha így folytatom, kivágja a rajzos cuccaimat is, így elment tőle a kedvem.

A berendezkedésben sem segített a nagymama. A fotelban ült, néha odamentem hozzá pakolás közben, és megcirógatta fejemet. A konyha melletti kisszoba lett az enyém, amit a nagypapa műhelynek használt. Még nyugdíjas korában is javította az órákat. Az elraktározott felszerelését megkapta egy régi kollégája, de sok kacatot kiraktunk a júliusi lomtalanításkor. Anya az újságokkal borította be a kisszoba padlóját, hogy újrafesse a koszos falakat. Állandóan szellőztettünk. Napokig úgy ébredtem, hogy nem jutott eszembe, hol vagyok, mert nem éreztem többé a cigaretta és a műhely fémszagát.

Zakariás Cecília a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészkarán végzett. Pár éve ír és publikál.