Paulus Barbara

Félterület, gegenpressing meg a nagyanyám a cekkerrel – a futball nyelvei

A Fiatal Írók Szövetsége szervezésében került megrendezésre 2021. június 14-16. között az Irodalom és sport online konferenciasorozat. A beszélgetéseket a FISZ Facebook oldalán követhették az érdeklődök, a felvételek pedig továbbra is visszanézhetőek a felületen.

A június 16-ai konferenciát tekintettem meg, melyen Pető Péter, újságíró és játékvezető, Kele János futballszakértő és Kukorelly Endre író értekeztek a labdarúgás és a nyelv kapcsolatáról, kicsivel több, mint egy órán keresztül.

A konferencia kiinduló témája a


sportzsurnalizmus alakulása és a magyar sportsajtónyelv főbb problémái:

a tradicionális újságírói nyelv ugyanis távol áll a magyar nyelv alaptermészetétől és a focitól is. Kele szerint az a hagyományos nyelvi eszköztár, amellyel az újságírók dolgoznak, nagyon modorosnak és mesterkéltnek hat a megyei, köznapi kifejezésekből felépített, nem ritkán káromkodásokkal megtűzdelt futballnyelvhez képest.

Természetesen obszcén kifejezésekkel nem lehet sporteseményt közvetíteni, a megoldás tehát a játékelemekre vonatkozó kifejezéstár bővítése lenne.


A pettyes, bőrgolyó vagy játékszer szavak hiába hangzatosak a labdára vonatkozóan, mostanra elavultak és/vagy soha nem terjedtek el széles körben a labdarúgó szlenget beszélők között, emiatt használatuk elidegeníti a tartalmat.

A hozzáértők szerint a cél a sportról emberi nyelven történő közvetítés kellene, hogy legyen, azaz hasonló stílusban írjanak róla, ahogyan beszélnek. A megszólalók egyetértenek abban, hogy az irodalmiaskodás egy tévedés a sportújságírásban, a fennkölt megfogalmazásmód stílusidegen a tartalomtól. Ennek az lehet az oka, hogy ez a sajtóágazat, legalábbis a futballközeg a leggyakoribb esetben benyomás alapú újság, a legtöbb beszámoló személy elsősorban szurkoló, benyomásai felszínesek és fokozott érzelmi állapotban képződtek, majd ezeket próbálja szöveggé alakítani. A tények feltárása és a történések kutatása helyett valós időben tudósít, és lelkesítő feladata van az olvasó felé. Ennek megváltoztatására nincs is igény, hiszen a tudósítás elsősorban szintén szurkolók számára történik, a célközönség rendkívül egyszerűen meghatározható. A hevület, az érzelmek megfestésére remek megoldást szolgálnak az irodalmi kifejezések, azonban a jelenleginél sokkal jobban kellene vigyázni, hogy ne essen át az író a ló túlsó oldalára.

A túlzott, már-már költői megfogalmazásmód akkor a legjellemzőbb, amikor a magyar sportsajtóra oly jellemző „régi idők visszasírása” szerepel a cikkben, esetleg a legendás Aranycsapat sportsikereit emlegetik. Ilyenkor legtöbbször a mitizálás érdekében válik fennkölté a hangnem.

Kukorelly találó megfogalmazása szerint az a jó szöveg, ami hatással van a befogadóra, és az van hatással rá, amiben van törekvés arra, hogy az író önmagát adja. Az író szerint mindenki képes autentikus gesztusokra, az irodalmi rátermettség nem kellene, hogy szükséges legyen a minőségi sportbeszámolókhoz. A beszámoló újságírástól mindenképpen elkülönítendő a tényalapú etikus újságírás, amely a saját benyomások mellett egyéb tényfeltáró források ismertetésével egy általános, teljes képet tár az olvasó elé.

Pető kiemelte, hogy a sportújságírás nem könnyű műfaj, mert ezek a szövegek átlagosan két-három óra, vagy rövidebb idő alatt kell, hogy elkészüljenek azért, hogy a konkurencia médiumokat megelőzve, hamarabb jelenhessen meg a hírértékű cikk. A szerzők tehát versenyt futnak az idővel, emiatt pedig szükséges a magas fogalmazási- és szakmai rutin.


A futballnyelvet összességében olyan köznyelvi kifejezések használata jellemzi, melyek természetes személyek által könnyen dekódolhatóak, kontextus alapján mindenképpen megérthetőek. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a következő néhány bekezdésben elsősorban nem a futball belső nyelvét fogom vizsgálni, hanem a laikusok által használt általános, szurkolói kifejezéseket és szlengeket.[1]

Paul Roberts szlengkutató szerint a szleng „(…) az, amit mindenki felismer de senki nem tud meghatározni” – a nyelvészeti kutatók ezt a meghatározást egyetemes szinten elfogadják. Mihail M. Bahtyin nyelvész szerint a szleng a beszéd egyik önálló műfaja.[2]

A fogalom szociolingvisztikai szempontból úgy határozható meg, hogy kis létszámú, hosszú időt együtt töltött, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű emberek között születik, erősíti az összetartozás érzését és használata elkülöníti a csoportot a többitől. Például a szleng különböző, nyelvészetileg elfogadott megnevezései a diákszleng, katonai szleng, argó.[3] Ebben az értelmezésben a futballszleng is önálló műfajnak minősíthető.

Kukorelly Endre szerint a labdarúgó nyelv a “végtelen heveny dadogás nyelve”, a hitetlenkedő félmondatoké, az indulatszavaké, artikulálatlan, a meccsnézéssel járó felspannolt, érzelmileg involvált élmény ideges-dadogós attitűdöt von maga után.

Ezzel a meghatározással szintén alátámasztja, hogy az irodalmiaskodásnak nincs állandó helye a sportbeszámolókban.

Zelei Dávid szerint a futballnyelv fejlődése azért gyorsult fel különösen az utóbbi időben, mert az írásos kommunikáció elsődlegesen online térben történik, a tartalom rögtön elérhetővé és tovább oszthatóvá válik, és a valós idejű válaszadás a közösségi médián lehetővé teszi, hogy azonnali visszajelzést kapjon az ember, ha elront valamit. Természetesen nem elhanyagolható, hogy a kritika milyen forrásból érkezik, a szerkesztő feladata megválogatni, kitől fogadja el a konstruktív hozzászólást.

A legnagyobb nyelvi változás a terminusokat érinti. A futballtörténet folyamán a játékelemek változását a magyar nyelv nem minden esetben tudta követni, általánosságban külföldi keveréknyelven zajlik a diskurzus, és sok esetben magyartalanul: például a „labda elleni játék” kifejezés annak ellenére, hogy nem értelmezhető, mégis széles körben használt. Néhány kifejezés nem szervesült itthon, mint a les szavunk helyett gyakran használt ofszájd [angol: offside (lesállás < túloldal) < off (távoli) + side (oldal)], a szöglet helyett a korner [angol: corner (szöglet, sarok)], a csatár helyetti center [angol: center, centre (középpont, centrum)] szavak. Többek között ezeknek a kifejezéseknek is mind van magyar nyelvre fordított megfelelője, a hazai labdarúgó közegben mégis rengeteg az angol eredetű szó: az eggyel idősebb generáció még aktívan faltot [eredeti: fault, /fɔːlt/ ] mondott szabálytalanság esetén [angol: fault (vétség, hiba) < latin: fallitus, falsus (hibás, hamis)] és taccsot [eredeti: touch, /tʌt͡ʃ/] bedobáskor [angol: touch (partvonal < érintés)]. Utóbbi mostanra elavult, leggyakrabban a hányás mint fizikai rosszullét szinonimájaként használják („kidobja a taccsot”), azonban a futballnyelvezetből ered a kifejezés. A passzolás és a gól is magyarosított, de angol eredetű szavak. Néhány egyéb, a huszonegyedik században népszerűvé váló angolból átvett szleng: tím (csapat), kócs (edző), bossz (a csapat elnöke). Német nyelvből kevesebb, de rögzült kifejezés használt itthon: ilyen a spíler [eredeti: Spieler, /ˈʃpiːlɐ/ jelentése: játékos], a ziccer [eredeti: Sicher, /ˈzɪçər/ jelentése: biztos, biztonságos. A ziccer biztos gólhelyzetet jelent], vagy a luft, amely az elhibázott rúgást jelenti, a levegőbe a labda helyett [eredeti: Luft, /lʊft/ jelentése: levegő]. Érdekesség, hogy a nemzetközileg használt gól szót a németek tornak mondják, ami pedig kaput jelent, ennek megfelelően náluk a kapust tormann-nak hívják.


Helytelenül fordított és rögzült kifejezés a kick-off [kɪkɒf], ami szó szerinti angol fordításban kirúgást jelentene, magyarul a kezdőrúgást, kezdést jelöli. Nem ritka a másik sportágból való szókölcsönzés sem: a már említett ziccer szavunk a kosárlabdában is használatos, illetve ilyen a becsapdázás kifejezés is, ami a labda megállítását és az irányítás gyors megszerzésének módját jelenti mindkét sportágban. Új, képzett szavak a magyar futballnyelvezetben a spori (sporttárs szó rövidítése, bíró), a besárgáz (a játékvezető sárga lapot ad), a kötényt ad (köténycsel = az ellenfél lábai között továbbított labda), a bikáz/bombáz (bikaerősen rúg bele a labdába) vagy a tekerés, csavarás (úgy belerúgni a labdába, hogy az a levegőben ívet ír le).

Magyar mozaikszavaink például a jété/JT (játékvezetői testület) vagy a cséká/CSK (csapatkapitány). Felfokozott érzelmi állapotban, gyors és rövid közlési szándék esetén használt rövidítések lehetnek a csapikapi (csapatkapitány), szögi (szöglet) vagy a szabi (szabadrúgás), esetleg az ifista (ifjúsági, fiatal játékos) – ezek a ritkábban használt kifejezések közé tartoznak.


Hasonlóságon alapuló névátviteli kifejezések a csikócsapat (fiatal játékosokból álló csapat), a pejoratív értelmű feketerigó vagy sárgarigó (a játékvezető meze gyakran sárga vagy fekete) vagy a portás (a kapusra használják, aki „őrző tevékenységet végez”).


Szóferdítésre remek példa az eredetileg zenei tevékenységre vonatkozó csellózás, amely a cselezésből lett átalakítva.


Előfordul, hogy egy-egy játékos neve a kiemelkedő, de legalábbis erősen rá jellemző játékmódja miatt igévé vagy jelzővé módosul a beszélt nyelvben. A legtöbbet felhozott példa a spanyol inmessionante, aminek a jelentése egyszerre a futball legmagasabb szinten történő művelése, illetve a futball legjobb játékosa is, és Lionel Messi argentin játékos vezetéknevéből ered. Ehhez hasonló szleng a zlatanozás, ami Zlatan Ibrahimović svéd labdarúgó habitusa ihlette kifejezés, jelentése dominálni, erősen csinálni. Magyar vonatkozásban ilyen lehet a Böde Dániel nevéből származó, angol igenevek képzése szerint született bödeing szó, amit az egyik legismertebb magyar internetes mémoldal szerkesztőinek virtuális tollából született, és arra utal, amikor a játékos az egyik, norvég csapat ellen játszott mérkőzésen egy mozdulattal földhöz vágta ellenfelét. Mindezek után megállapítható, hogy a nyelv folyamatosan változik, a nyelvi elemek a példátlan emberi kreativitás fényében képződnek, a sportnyelvezet alakulása pedig hasonul a sporttörténelem alakulásához. Írásos kommunikációban nagyon fontos a célközönség meghatározása és megismerése, a közösségen belüli kommunikációs normák tiszteletben tartása pedig elengedhetetlen a hitelességhez.