Király Péter

Egy svéd kislány omertája

(Linda Böstrom Knausgård: Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020)

A könyv olvasásakor nagyon sokan úgy érezhetik, hogy egy ismerős könyvét tartják a kezükben, hiszen volt férje, Karl Ove Knausgård Harcom című regénysorozatában Linda Böstrom az egyik meghatározó szereplő, azonban kérdéses, hogy ez a könyvbeli karakter mennyire árnyalt. Lehet mégsem ismerjük annyira Linda Böstrom Knausgård-t?

Az Isten hozott Amerikában az író és költő Böstrom Knausgård harmadik prózakötete, amelyben egy Ellen nevű lány gyerekkorának meghatározó benyomásait dolgozza fel az édesapja haláláról, emellett pedig a szülő-gyermek kapcsolatot is tematizálja a mű. Igaz, Böstrom Knausgård azt állítja a kötetéről, hogy nem önéletrajzi írás, mégsem lehet elvonatkoztatni teljesen az alkotó személyétől, hiszen a műben sokszor fedezhetünk fel eseményeket a szerző életéből.

A könyv cselekménye egyszerűen épül fel. Ellen, a főszereplő kislány az őt ért (a szövegben expliciten megjelenő, és az árnyaltan, utalásokkal jelzett) traumák hatására úgy érzi, egyetlen válasszal élhet a világ és családja számára: hallgatással. Szűkszavú fogalmazásmódban, tömör mondatokban bontakozik ki előttünk az Ellent körülvevő miliő az alkoholista (és pszichésen sérült) apa, a család „fényét” sugárzó anya és az agresszív, ugyanakkor megértő báty triumvirátusa között.

„A fény családja vagyunk.” (13. o.)

– hangzik el a kötetben több alkalommal is egy tizenéves kislány dacos imája a családjában eluralkodó sötétség ellen. Ez a sötétség elsősorban az apa figurájából eredeztethető, ami azzal arányosan növekszik, ahogy Ellen szüleinek házassága romlik, és halálával ahelyett, hogy eltűnne, úgy tűnik, szinte állandósul a fény nélküli állapot. A kislány meggyőződése, hogy apja haláláért ő a felelős, hiszen sokszor fohászkodott emiatt Istenhez. A regényben összemosódik múlt és jelen, és a különböző idősíkok után álom és valóság is, a halott apa rendszeresen megjelenik Ellen szobájában groteszk álomképek között. A kavargó elbeszélés legvégén egy családi kirándulás kedves emlékénél kötünk ki, ahol az idilli állapot ellenpontjaként már megjelenik valami szokatlan, megmagyarázhatatlan érzés köztük, a jövő történései riasztó árnyékként borulnak a múltra.

Az írónő volt férjének könyveivel való összevetést nagyon nehéz megkerülni, a kölcsönös egymásra hatás szembeötlő az Isten hozott Amerikában és a Harcom első kötete között. A művek alapján meglepően hasonló érzelmi háttérrel nőhetett fel mindkét alkotó: egy elnyomó édesapa, egy viszonylag pozitív kisugárzású édesanya és egy idősebb fiútestvér között, aki bár máshogy, de mégis ugyanazt éli meg, mint a kisebbik testvér.

Mindezek mellett az apa-figura halálának körülményei és az azzal járó gyászfolyamat bemutatására irányuló törekvés is megegyezik. Linda Böstrom Knausgård kötetének tömörségében rejlik a valódi ereje (ez viszont egyben talán gyengesége is). A feszes, rövid tagmondatok miatt már-már katonás tempójú szöveg Karl Ove Knausgård önéletrajzi ihletésű regényeivel ellentétben nem igyekszik minden apró részletre kiterjedve bemutatni a családi és az egyéni gyászt, többet rejt el az olvasó elől, mint amennyit feltár (talán az intimitás és magánélet tisztelete miatt, ami a másik alkotó regényére nem jellemző), ezáltal teret enged az értelmező képzeletnek. Vajon Ellen tényleg saját döntéséből némult el, látva, hogy a szavaknak (akár csak a gondolatban megfogalmazottaknak) milyen ereje van, vagy netán valami leírhatatlan traumatikus élmény hatására zárkózott el a világgal való verbális kommunikáció elől?

A narratíva ugyan a kislány nézőpontjából épül fel, ám ez a monológ sokszor nem egy tizenéves gyermeké, sokkal inkább egy olyan felnőtt ember szól az olvasókhoz a lapok közül, aki átélte és valamilyen módon már értelmezte, feldolgozta a vele történt traumatikus eseményeket. Az elbeszélés ezen ellentét miatt egyszerre két személyt jelenít meg (egy gyermek és egy érett Ellent), mivel az aforizmaszerű kijelentések mellett a szöveg gyermekien ugrándozik, csapong a mély mondanivalóval rendelkező gondolatok és a kamaszok mindennapi életének problémái között, néha azonban elgondolkodva leülepszik, majd új lendületet vesz, hogy aztán ismét a jövőbeli értelmező felnőtt szólaljon meg, aki következtetéseket igyekszik levonni a különböző szituációkból.

Böstrom Knausgård megkonstruált gyermeki nézőpontú retrospektív elbeszélése kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon egy kiegészítést, választ akart-e létrehozni reflexióként volt férje regényének Linda Böstrom karakteréhez, de a szöveg végére érve joggal érezheti úgy az olvasó, hogy itt valami többről van szó. Ez az elbeszélés valószínűleg önmagától is megszületett volna, hiszen minden ember családjába kell egy mesélő, aki ilyen vagy olyan módon megörökíti az utókornak a család történetét.

1993-ban születtem Kecskeméten. Jelenleg a MKE tanár szakos hallgatója vagyok. Szabadidőmben szeretek fotózni, olvasni, túrázni és ezeken kívül még nagyon sok mindent. Kedvenc kortárs magyar íróim Krasznahorkai László és Esterházy Péter. Aki őket ismeri, engem is ismer.