Völgyi Anna

Bodrikutya


Ahogy kitrappoltam a galériából, majdnem hasra estem a lábamban. El voltam varázsolva. Nem vettem észre, hogy kibomlott a fűző a bakancsomon, rá is tapostam a végére, de megtartottam az egyensúlyomat.

– Óvatosan!


Felnéztem. Bori toporgott a bejárat előtt. Úgy tűnt, remekül szórakozik, szerintem élvezettel nézte volna végig, ahogy lebukdácsolok a lépcsőn.

– Meglöktek – füllentettem reflexszerűen.

Hogyne – bólogatott Bori, míg a bakancs szárába tömködtem a

fűzővégeket. Az esés megúszásának örömére kitapogattam az öngyújtómat, előhúztam egy szál Davidoffot. Bori orra alá dugtam a dobozt, de fintorogva adta a tudtomra, hogy nem dohányzik. Nem világosítottam fel, hogy valójában én sem. Míg füstöltem, többször is ránézett az órájára, a telefonja kijelzőjét simogatta.

– Apu előbb is szólhatott volna. Tegnap volt a névnapja.


Megbeszéltük, hogy hamburgerezni megyünk, erre most ír, hogy bocs kislányom, ebben a hidegben nincs kedvem kimozdulni. Megőrülök.

Mire elnyomtam a cigicsonkot a bejárat melletti hamutartóban, már sötétedett. Mély levegőt vettem, és most vagy soha alapon kinyögtem valami meghívásszerűséget.

– Én ráérek, persze csak ha gondolod. Gíroszra, Mekis sültburgira is beülhetünk, de ha ragaszkodsz a hamburgerhez, felőlem oké.


Kávézhatunk, borozhatunk is. Ismered a Csendes Borozót? A Múzeum körúton van. Nekem nyolc, csak ne itt ácsorogjunk a fagyban.

Bori a farzsebébe csúsztatta a mobilját.

– Ihatunk egy Irsait – mondta.


A legközelebbi buszmegállóhoz gyalogoltunk a várfalak mentén. Úgy beszélgettünk, mintha sosem néztük volna levegőnek egymást az egyetemen. Bori elmesélte, hogy három hétig lógatta a lábát tavaly a Maldív-szigeteken, ahol az egyik legnagyszerűbb élménye az volt, amikor minimalacok úsztak tőle karnyújtásnyira a kristálytiszta vízben.


Negyed órába sem telt az út. A rendes nevén Csendes Létterem részletgazdag enteriőrjét fiatalos szellem lengte be. A legkülönbözőbb kacatokkal zsúfolt beltér – Barbie, csillárokon lógó lomok, aranyozott kuka – egy romkocsma hangulatát idézte, de az old school és a giccs találkozása meglepő összhangban egyesült.

Ablak melletti asztalhoz ültünk, ami, mint rájöttünk, az egyetlen szabad hely volt a bárban. Annyira sok ember zsúfolódott össze körülöttünk, hogy kellemes háttérzaj helyett csak úgy zúgott a helyiség. Felcsaptam a borlapot.

– Vöröset, fehéret, rosét?


Bori mégsem Irsai, hanem egy pohár Bodrikutya mellett tette le a voksát, viccesnek találta a meglepő fantázianevet. Kuncogott, nem hitt nekem, hiábavalóan bizonygattam, hogy elegáns, gyümölcsös ízekre számíthat.


Közel hajoltunk egymáshoz, különben nem hallottuk volna a másik mondandóját. Amikor a pincér kihozta végre a bort, nagyokat kortyoltam belőle, az ereimben vágtató alkohol miatt így rövidesen felbátorodtam. Kihívóan meredtem Bori hajvonalának kunkoraira, de amikor észrevettem, hogy kiszúrta, ráadásul távolabb is húzódott, inkább a kézfejemre meredtem.


– Sokat piálsz a koliban? – kérdezte, miközben a kulcstartójával babrált. – Hallottam, hogy kétnaponta szétcsapjátok magatokat.

– Én ugyan nem. Utálom a másnapot.

– Ha nem bulizol, mivel töltöd az időd?

– Írok. Ilyen... verseket.

– Olyan verseket? Miről?

– Erről-arról.


Égő füllel köröztem a poharam karimáján, majd a számhoz emelve belesomolyogtam a boromba. Megittam, és még két-két decit rendeltem. Egyre jobban ellazultunk, hol hátradőltünk, hol a borlapra könyököltünk. Bori harsányan felkacagott, miután elmesélte, hogy kétlaki életet él nyaranta, mert a családja a Balaton-parton lakik, ahol ő is gyakran pecózik, én meg ártatlanul rákérdeztem:

– Mi az a pecózás?


Nem ismertem a szlenget. Legalábbis gyanítottam, hogy szlengről lehet szó. Bori ignorálta a kérdésemet, azt hitte, ugratom, de amikor rájött, hogy nem színlelek, tényleg gőzöm sincs, mi ez a szó, elárulta a jelentését: időtöltés, csövezés.

– Merre pecóztok? Vonyarcon?

Bori értetlenül pislogott rám.

– Vonyarc? Miért pont Vonyarc? Egyébként Füred.


Ezután mindenféle színes történettel állt elő, ízes humorral mesélt. Az egyik sztorit különösen, már-már kínosan viccesnek találtam, nem tudom, talán Bodri miatt, a szám is görcsbe rándult a vigyorgástól.

– Sítáborba mentünk a barátnőmmel kilencedikben – kezdte Bori félrebillentett fejjel –, ahol fáklyafényes szánkóversenyt szervezett egyik este az utazási iroda. Értékes nyereményeket harangoztak be, alig hittük el, hogy az első helyezett egy görög utazást nyerhet.


Apait-anyait beleadtunk, fordulóról-fordulóra jutottunk, és amikor befutottunk a döntőben, már eufórikus hangulatban ünnepeltünk. Viszont kiderült, hogy az utazás mindössze az előszezonra vonatkozik, csak egy proli, két csillagos szállást foglal magába, az összértéke pedig nem több tíz ezer forintnál. Háromszoros összeget ölhettünk volna az útba, ha élünk a díjjal. De nem ez a lényeg, hanem hogy képzeld, a második helyezett négy üveg pezsgőt, egy tálca sört, masszázsbérletet meg vacsorautalványt zsebelt be egy öt csillagos étterembe. Mi meg... lássuk be, semmit.


Könnyeim az asztalterítőre potyogtak nevetőrohamaim miatt. Bori egy ideig figyelte, ahogy kétrét görnyedek, majd a mosdóba indult. Mire visszaért, még mindig az arcomat törölgettem heherészve, de abbahagytam, mert furcsán méregetett. Kinyújtóztam, odaintettem a pincérnek, hogy a számlát kérjem.

– Ideje indulni.


Hiába erősködtem, Bori nem hagyta, hogy kifizessem a borát, pedig örültem volna, ha meghívhatom. Magunk mögött hagytuk a Csendest, majd a Kálvinra érve őszinteség rohant meg:

– Rég éreztem magam... így.

Bori félresöpört egy homlokát karistoló tincset.

– Úgy érted... jól?


Biccentettem. Jólesett volna, ha hasonlóan vélekedik az esténkről, de nem helyeselt, csak odébb rúgott egy Somersby kupakot, és megnézte a menetrendet a mobilján.












A rendszerváltás utáni évben született. Történeteket kreáló biológus. Második, Karamellás kétszersült című regényén dolgozik.

0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v