A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill

Szűcs Anna Emília reflexiója

Katona Ágota - Piros a tűzben

Zölden maradt, üveggolyó méretű paradicsomot szedek a kertben. A hátizsákomba teszem, a csalamádé megmaradt levébe dobom félbe vágva, így savanyítom meg. Apám nem fogja hiányolni, a kert többi terményét már leszedte és eladta.

Mindig üvölt velem, hogy ő nem tart el, takarodjak Pestre. Aztán meggondolja magát. Vajon miből fogsz megélni, talán kurválkodásból, kiabálja, nem mész te sehova, édes lányom. Kihúzza a táskámon a cipzárt, két kézzel belemarkol a ruháimba, szétdobálja őket. A piros pulóveremet behajítja a kályhába, kurvás, rohadt kurvás. Műszálas, füstöl. Nehezen alszom el, de muszáj pihennem a hosszú út előtt.

Reggelre apám szépen összehajtja a ruháimat. Még el is búcsúzik tőlem, kikísér az állomásra, figyelmeztet, Pesten sok a rossz ember, zsebtolvaj, drogdíler, strici, mindig vigyázzak. Megkérdezem, miért veszekedett velem tegnap. Összehúzza a szemöldökét, nem emlékszik rá, mondja, ő különben sem kiabált, én voltam a rossz, kiakasztottam. Miután elhagyom a házat, kézzel írt papírt ragaszt az ablakba: Eladó.

Mégiscsak jobb Pesten, mint itt, az Isten háta mögött. Csak azt a piros pulóvert sajnálom. Amikor a munkásszállón kirámolom a táskám, előkerül egy húszezres, biztosan nem én tettem oda. A kemény, éretlen paradicsomok mind összenyomódtak.

Gyors, tömör, kíméletlen – ezek a jelzők jutottak eszembe először a szövegről. Az első olvasat után nem merül fel bennem, hogy újra és újra el kellene olvasnom a mélyebb megértés reményében vagy a szöveg igazi értelmi magházának eléréséhez. Többször olvasva természetesen egyre beljebb és beljebb enged az írás, de az első olvasat is megdöbbentő, ez pedig véleményem szerint éppen rövidségében rejlik, a mondatok lecsupaszított csattanásaiban.

Atmoszférateremtő jellege miatt a nyomorgás színe-szaga szinte tapinthatóan kúszik elénk befogadás közben, de semmiképpen sem túl egyértelműen vagy kitett módon, így a szegénység sem válik túl explicitté, sőt szerintem a szöveg képes friss perspektívával szolgálni a tematikában. Teszi ezt az elbeszélő kilétének homályban tartásával, amit általában az E/1-es elbeszélések nehézkesen kiviteleznek – ez a beazonosíthatatlan hang elvonzza a fókuszt a „ki beszél, kihez vagy kinek” kérdéseiről, átirányítva a narratív szál kulcsmozzanataira és azokra a beszédaktusokra, amik az igazi szegénységet vagy nyomort körvonalazzák. Véleményem szerint valahol minden szövegnek ilyen fókusszal kellene rendelkeznie, mert nagyon könnyen és kitartóan ragadja meg a befogadó figyelmét, de persze sok szövegben ez egyszerűen kivitelezhetetlen. Ennek az írásnak a rövidsége viszont pont ezt teszi lehetővé - érzéseim szerint tökéletes hosszúságú, talán egy hosszabb verzióban minden, ami lényeges, egyszerűen elsikkadna.

Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.