A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill

Szabó Máté reflexiója

Rónoki Bertalan - minotaurusz

négy percre a szerelemtől...

hisz ebben még bárki egyaltalán,

hogy szivecskés nyilak röpködnek

ide-oda, vagy hogy a szerelem ott

van az út túl oldalan?!

négy perc

ide már a GPS vezet el

mivel eleget estem már pofára

a városi utcákon, mint

labirintusában keresek olcsó

szórakozást

mások ezt úgy mondják szerelmet

de én legalább nem hazudok

kikötött cipőfűzővel csasszogok végig a bűntudat kövein

kurvára este van hullik is valami virág

platán vagy talán a bizalom

fűzőm az idő rögei közé beakadt

kicibálni belőle nehéz

és még szar szag is van...

remélem nem léptem bele

a boldogság olyan mint a gyümölcsök

a legtöbb belőle bogyós

és mint minden jó dolgot

ezt is precízen grammra mérik

és zacskóban viheted tovább

egyesek szerint a csajok lelkébe taposok

pedig én csak nem bírom a szar szagot

néha elengedek egy-két stilizált

„a faszomat már” -t csak úgy

csupaszon csattan a betonon

közben meg tudom hogy igazaból

ez nem más mint egy kis

fürdőköpenybe öltözött

bizonytalanság

üvegszilánkokon lépkedünk

én cipőben te mezítláb

„annyira jól vagy”

hogy fel se tűnik

de közben meg már engem idegesít

fejezd már be!

te úgy is csak egy egynyári növény vagy

ma még gerjeszt az illatod

de hajnaltól már ősz lesz

józan hervadás

és tudom néha engem is elkap a gépszíj

és csak gyártom az összetört szíveket

és jobb lenne ha odébb állnál cigizek

és asszem te mondtad hogy utalod a füstöt

és most lehet valakivel összekevertelek

és látod ez lesz ha jellegtelen vagy

hogy is hívtak?

kikötött cipőfűzővel csasszogok végig

a bűntudat kövein

leszarom mert ez nem is az enyém

másnaposan „kő -papír- olló”-zik az

élet és a halál egyelőre kettő

nulla az én javamra

mert én vagyok az aki

egy este alatt elhasznált testekből

simán egy hatalmas szemétdombot épít

nem vagyok ragadozó

ezek csupán áldozatok

eltelt a négy perc

a labirintus ura

új altruista szajhát keres

A vers nem rejt veszélyeket, távol maradni tőle azért vonzó, mert legelső megszólalásától kezdve sekélyes és parttalan közhelyekből kiált fel („négy percre a szerelemtől… // hisz ebben még bárki egyáltalán // […] hogy a szerelem ott // van az út túloldalán?!”). Leginkább nem is a „mit”, hanem a „hogyan” rejti az érdektelenségemet a vers iránt: bár a témát, azok eredőjét, a helyeket, amiket bejár, őszinte mozzanatnak tartom, mégis abban, ahogy ezt kifejezi, semmi őszintét nem találok. A mindenhol jelenlevő pátoszt egy olyan veretes, gyűlölködő spleen takarja, melyet senkiének sem hallok, és amit így nehéz nem pózként felfogni.

A vers mintha egymással akarná takarni a pátosz és a spleen két regiszterét, mely mozgásban a lírai én monológja magába fordul, és mintha érdektelenné válna abban, hogy megszólítson befogadóként. A pátosz folyamatos rejtése, obszcenitásba burkolása, akár a rejtést is tematizáló negálása („néha elengedek egy-két stilizált // »a faszomat már«-t”) nem szünteti azt meg. Az egyetlen, amit a pátosz negálásával elér: antipátiát szül a beszélő iránt. Felteszem magamnak a kérdést, hogy miért izgalmas a beszélő kivetettsége, hogy egy nőfaló szörnynek látja magát, a gyűlölet és bűntudat kettőssége, hogy miért fonódik át négy perc alatt a szerelem egy „altruista szajha” képébe, egyáltalán, miért négy perc? – és nem kapok választ.

Így a vers egy olyan személy hangján szólal meg, akinek antipátiája sem érdekes, hiszen állításai önmagáról szólnak, önállításai pedig nem nyúlnak túl önmagán; öncélú, öndefinitív aktusok, melyek megalapozatlanok és tét nélküliek, nem kérdezik sem az olvasót, sem a vers világát, ezért érdeklődést sem képesek szülni. „Másnaposan kő-papír-ollózik felettem élet és halál”, „a szerelem olcsó szórakozás, de én nem hazudok erről”, „a csajok lelkébe taposok”, illetve „leszarom” – olyan állítások ezek, melyek ha egy sajátos regiszterből szólnának, illetve ki lennének bontva, elkezdenék megképezni saját tétjeiket. Így azonban nincs felmutatott mélységük.

Azt mondják sokat hazudok: Áron a harmadik nevem. Ez igaz. 22 éves vagyok. Ez még egy ideig. Az ELTE BTK-n tanulok, ez remélem tovább. Gyerekkoromban két évig őriztem egy darab mohát. Ó igen. Bízom az irónia szervezőerejében. Nemigazán. Érdeklődési köreim: versek, kutyák, náci filozófusok.