A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

KÖZLEMÉNY

A reflexió még a szöveg első változatú címére készült, amit később megváltoztatott a szerző, mégis közöljük a reflexiót, mert úgy gondoljuk, hogy ez egy kiváló lenyomata a szerzői változtatások súlyának. Az első változat címe: pokoljárós.

Tóth Ramóna Mirtill reflexiója

Gyuris Fruzsi- mantra

én tulajdonképp tudatosan akartam ezt a sanyarúságot

úgy szeretem magam, ha egy kocsmában veszekszem a szívemmel

ha borospohár peremén a feloldatlan szitokszavak

én azt szeretem.időben rontani el,

ahol csak lehet

a jót, mint marék kavics tenyerem közt

én, mint a vizet, úgy engedem el.

még is egy éjjel magamra húztalak

azóta gondolkodom, mit mondjak magamnak

ha te bennem minden éjszaka felkelsz?

ha nem a szívemmel,veled veszekszem

mi van, ha te fogod a kezem és megtartod a kavicsaim

mielőtt elengedném szerte széjjel?

mondd csak,mit mondjak magamnak

ha nem rontanám el többet?

Az angyalok világának ellenpontja, a holtak otthona: a pokol az irodalomban egyszer körkörös, egyszer vertikális földalatti üres tér, ahol a bűnös lélek feloldódik az arctalan szenvedésben. A világ jó és rossz pólusokra felfeszíthető oppozíciós rendje túlvilági kollektivizálással felel az egyéni bűnösségre.

A vers nem csak címében, hanem belső szövegterében is megidézi ezt a hagyományt. A szöveg testétől és szerkesztésétől feltűnően elütő első sor után egy tudatos térkonstrukciót kapunk: a vers sorai kalácsszerűen fonódnak össze az asszociációs-párok és az ismétlés mentén.

A pokol itt is egy tér, egy másik világ, melynek egy darabja, a világ struktúrájába iktatott kollektív szorongás költözik itt be az emberi élet számtalan egyéni pillanatába. Az összefonódó sorok közül talán a legérzékletesebb az első részlet: „úgy szeretem magam, ha egy kocsmában veszekszem a szívemmel/ ha borospohár peremén a feloldatlan szitokszavak/én azt szeretem.”. A sorkezdő „úgy szeretem magam”, és a sorzáró „én azt szeretem” egy olyan szövegalakzattal él, mely hatására a saját farkába harapó kígyó és ezáltal a folyamatos körforgás, valamint a pokol mint mindent bekebelező örvény jelenik meg a szemünk előtt. Éppen ennek a sornak az erőssége miatt gondolom, hogy az „én tulajdonképp tudatosan akartam ezt a sanyarúságot” a későbbiekben is sor- és gondolatpár nélkül maradt felütés elhagyásával ez a belső sorösszefonódás erőteljesebb és simulékonyabb lenne. Bár ennek a részletnek a szerepeltetése a szerkezet tudatos széttördelését is szolgálhatja, ezt a vers más sorai – már belső helyzetükből fakadóan is – sokkal érzékletesebben és hatásosabban hozzák létre: „még is egy éjjel magamra húztalak” vagy „ha te bennem minden éjszaka felkelsz?”. Ezek a belső megtörések teszik igazán izgalmassá a szerkezetet, például „úgy szeretem magam, ha egy kocsmában veszekszem a szívemmel” és a „ha nem a szívemmel,/ veled veszekszem” duplasor kapcsolata, melyet a beékelt sorok szinte szétfeszítenek.

A már említett első összefonódást idézi a szöveg záró részlete: „mondd csak,/ mit mondjak magamnak” önmagába folyó cirkularitással. Az összefonódás közé beépített páratlan sorok működtetése nagyon jól időzített és formált struktúrát hoz létre, mely így maga is, már csak a vizualitás szintjén is hozzájárul a belső tér kialakításához.

Tóth Ramóna Mirtill vagyok, a Nincs online folyóirat tanulmány rovatának szerkesztője. Esterházy Péter iránti reménytelen szerelmem eredményeként, most harmadéves magyar szakos hallgató vagyok. Az elfojtott vágyaimat, így az irodalomelmélet és a kultúratudomány különböző területein élem ki, legfőképp a világ szövegszerű szerveződésének és a kultúrán vagy diskurzuson belüli eltolódások vizsgálatának szentelem magam. A Nincs számomra, amim sosem volt, de amire mindig is vártam. A tanulmány rovat, pedig pont ennek a személyes hiány-tapasztalatnak az eredménye. Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.