A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Szűcs Anna Emília reflexiója

Bánfalvi Samu-Lávakő

az olajfestmény alatt,

gyöngykagylók és rákvázak,

ceruzák, radírok,

meg az elefántcsont

Buddha-szobor mellett a komódon,

szemközt a zongorával,

könyvespolccal.

Álmában jön el

széthordott testrészeiért a hegy,

bekúszik a láva az ajtó alatt,

magába vonja a perzsaszőnyeget.

A jegenyéket ismeretlen irányba

hajlítja a szél,

összefonódnak a fűszálak a kertben,

a hajnövekedés egy pillanatra abbamarad,

de a virradat befedi a nyomokat.

Újabb tagokkal bővült az elveszett tárgyak tárháza,

ha tárgyak önmagukon kívül

tartoznak valamihez egyáltalán.

De akkor hogyan lehet őket megtalálni,

mert mégis ott vannak a zongoraláb takarásában,

vagy a szőnyeg alá csúszva, rojtjába akadva,

egy bross, vagy egy játék,

ha műanyag, az mennyi mindenhez tartozik;

vitatkozhatnak az anyagok,

hogy kié.

Gőzölög az Etna a távolban,

nem figyelek oda.

II.

Hajszálrepedések

keletkeznek az eltett tejfogakon,

minden éjjel mélyülnek a hasadékok,

idővel széthullanak,

szájamhoz kapok,

anyám szomorú.

„Fognyűvő baktériumok laknak a szádban.”

És tényleg.

Én és a ginkgofa Japánban,

elvált szülei egy préselt levélnek.

Eltűnik és meglesz. Néha itt, néha ott.

Megsimítom egy levágott birka gyapját,

nő a hajam és a körmöm, mint a halottaknak.

Fülemhez tartom a kagylót,

amiről azt hazudták,

morajlik benne a tenger.

Morajlik a tenger a távolban.

III.

Valaki

az ágyamnál áll és bámul

minden éjszaka.

Hozzá tartozom.

Nehéz megfogalmazni, hogy melyik az a pillanat, amit sikeresen megragad a vers, és mégis valahogy elejt. A versmondatok keményen, ellentmondást nem tűrően pattannak egymás után. Rövidsége miatt mégis erőteljesen kiugrik ebből a szerkesztésmódból a cím enjambementje, ami tudatosan, tudatos helyen töri a textust.

A cím, ami a vers első sora is egyben, képtelen elszakadni a szöveg többi részétől és grammatikailag címként determinálódni, szemantikailag pedig végképp nem tud lekapcsolódni az első sorról, persze, az is nyilvánvaló, hogy itt ez volt a cél. Ha viszont a cím képtelen önmagában értelmeződni az első sorral való összejátszása nélkül, akkor kiüresedik cím mivolta, állapota, és a játéktérbe egyedül az üres hely (ti. a cím és az első sor közötti) lép be az értelmezés során, ami megengedné a lehetőségét „a másik” belépésének (aki ugye a „címben” már eleve konkretizálódott), és ezzel fenntartaná a transzcendens/ Isten/ szerelem/ a lírai én kivetülésének problematizálási lehetőségeit. Azaz a vers értelmezési tartományát a transzcendens felé terelhetné, azonban vizuális, verbális megjelenítésével, tematizálódásával kiszorítja ezeket a kérdésköröket az értelmezési keretből. Azzal, hogy konkrétan megfogalmazza a „valakit”, természetesen nem zárja ki annak „bárkiként” való értelmezhetőségét, de elveszíti a titokzatosságban rejlő feszültséget és az azt dinamizáló űrt, nyitott kezdést, végtelenítést.

Mindemellett nagyon izgalmasnak találom az utolsó sorban rejlő lehetőségeket, hiszen a szöveg központjában a „ki áll az ágy lábánál?” kérdés tematizálódik, a vers mégis szerencsésen el tudja kerülni annak szétírását, túlmagyarázását. A valakihez tartozás érzése misztériummá emeli a szöveg alapvető problémáját, megidézi és kitartja mintegy zárszóként azt a pillanatot, amikor közösséget érzünk valakivel vagy valamivel – legyen az bármi. Mégis, az első sor konkretizáló visszacsatolásának szükségességét fontolóra venném. Érzéseim szerint ez az a pillanat, amit bár megragad a vers, mégis valahogy elejt.

Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.