Szabolcsi Alexander

Az elnyomás sematikus alaprajza

(Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból, Helikon Kiadó, 2016.)



Nehéz olyat mondani Dosztojevszkijről, amit előttem sokkal többen és sokkal jobban már ne mondtak volna el. Ezért nem is akarnám megkísérelni ezt, csupán az elmúlt évek során felerősödött szegénységközpontú ábrázolás okán újra megközelíteni Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényét és egy kortárs olvasatot nyújtani hozzá.



A könyv két nagyobb fejezetre bontott szerkezete már önmagában kijelöl egy alapvető olvasati lehetőséget, amiben az első filozófiai írást követi az ezt magyarázó, szemléltető elbeszélés. Így az utóbbi alapvetően esettanulmányként értelmeződik, amely bármennyire is megállná a helyét mint önálló elbeszélés, tulajdonképpen ezáltal a filozófiai gondolatok magyarázatára szolgál csupán. Természetesen ez a filozófia részletes és megalapozott. Gyürky Katalin így foglalja össze Dosztojevszkij és az orosz nihilizmus[1]szövegében:

„Dosztojevszkij konzervatív-keresztény utópiaellenességének lényegét tehát az a meggyőződés alkotja, hogy a történelem adott fejlődési fokán – a teremtmények tökéletlen világában – a kristálypalota, a paradicsom, azaz a tökéletes lét ilyen erőszakos, a néptömegekre kényszerített formájában megvalósíthatatlan. A paradicsom megvalósításának minden történelmi, földön történő kísérlete az Apokalipszis érzete után nem a paradicsomba, hanem a pokolba vezet, hiszen a földi paradicsom megvalósulásának a személyiség, illetve a személyiség szabadságának az elvesztése, a határtalan engedelmesség, a nyájjá változás az ára. Vagyis, ha az embereket személyiségük feladását követően egyenlővé akarjuk tenni, azzal a halálba kergetjük őket, ugyanis csak a halál törli le az egyénekről radikálisan mindazokat a különbségeket, amelyek egyénekké és emberekké, eleven lényekké, szubjektumokká teszik őket.”[2]


A könyv első fejezete ezek a filozófiai és erkölcsi gondolatok boncolja, ami szinte váratlanul és indokolatlanul vált át elbeszélésbe és foglalja egy fiktív történet keretei közé az egész filozófiai gondolatmenetet. Ebből adódóan a két fejezet között nem diskurzus jön létre, hanem inkább elfedik egymást, a filozófiai rész magyarázza az elbeszélést, az elbeszélés pedig szemlélteti a filozófiát. A két rész egyrészt nehezen mosható egybe, hiszen a fókuszuk teljesen eltér, másrészt nagyon nehéz őket szétválasztani, mert maga az elbeszélő és a szerkesztés is összeköti a két részt. A szöveg ettől kap egy erős és önkényes motivációt, ami a főszereplő (és így egyben az elbeszélő) személyéből következik, de a motívumok és erkölcsi gondolatok erőltetetten túlsúlyba kerülnek.

Mindezek ellenére a szegénységgel kapcsolatosan felvetett gondolatok a mai napig megállják a helyüket.


A szöveg megfogalmazásában a szegénység egy, a kapitalista és globalizációs fejlődés felől megalkotott hiányképzet. Ugyanakkor ez a gondolat magába foglalja a jólét kérdését is, amely a szövegben három tényező szerint határozható meg: pénzügyi biztonság, sikeres karrier vagy hivatás, illetve sikeres szociális és szexuális kapcsolatok.


De mivel a „jóléti állapot” pusztán ezekre a tényezőkre szorítkozik, a szöveg világában a szellemi és erkölcsi eszmék alapvetően kirekesztettséget okoznak, ahogy maga az elbeszélő is ebből a kirekesztettségből szólal meg:

„Még az is nehezünkre esik. hogy emberek, igazi hús-vér emberek – önmagunk legyünk; restelljük ezt, szégyennek tartjuk, és azon iparkodunk, hogy holmi nem létező általános-emberek legyünk. Mindnyájan halva születünk, és ez egyre jobban és jobban tetszik nekünk. […] Nemsokára már kitaláljuk, hogy valami eszmétől szülessünk.” (166.)


A könyv végére bármennyire is leszámol az elbeszélő az eszmékkel, és ezeknek a gondolkodásban elfoglalt központi szerepével, ezzel csak egy újabb eszmét alkot, amely erősen az elutasításra építi nézőpontját. Ez azt az eszmei rendszert tagadja meg, amelynek része a kirekesztett (ebbe a szociokulturálisan szegényként megítélt ember is beletartozik) elem is, hiszen az elnyomásra és hierarchiára épít. Viszont ezzel szemben maga a szöveg nem ajánl fel semmilyen erkölcsi, eszmei útmutatást vagy alternatív rendszert, inkább figyelmeztetésként szólal fel, mintsem a rendszer megváltoztatásaként.


Ha a kortárs diskurzusokba emeljük Dosztojevszkij szövegét és szegénységábrázolásának módját, akkor látnunk kell, hogy jelen esetben erősen az eszmék elutasításának (erkölcsiség kiemelése) érvényesítésének eszköze a szegénység – a rend fenntarthatatlanságának következménye –, nem pedig magának az elbeszélésnek a célja vagy ábrázolásának fókusza. Ezt fokozza, hogy a szegénység mint motívum nem jelenik meg erőteljesen az elbeszélésben, a szereplők nem éheznek vagy szenvednek bármilyen fizikai hátránytól. A szegénység inkább a társadalmi kirekesztettségből adódik, és így lesz az ebből eredő erkölcsi, filozófiai gondolatoknak keretet adó fő narratológiai elem. Erre tökéletes példa a szöveg második részében szereplő bordélyház-jelenet, ahol az örömlány státusza is csak több erkölcsi okfejtésnek ad helyet, magát a tényleges problémát nem szerepelteti (112–127.). Ennek az eszmeközpontú elbeszélésnek stílusbeli következménye a hosszú, több oldalon tartó monológok, illetve az önmagyarázó, parabola-szerű helyzetek. Dosztojevszkij fenntartja azt az elvet, hogy egyszerre magyaráz és megmutat, de mivel az ábrázolás mindig a magyarázat után következik, ezért példázat jellegű lesz, valamint megkérdőjeleződik az elbeszélő által sokat emlegetett „őszinteség” is. Továbbá az elbeszélés sajátossága, hogy az egész regényt egy individuális elbeszélőre építi, aki az általa elutasított, de mindig megszólított hallgatókhoz beszél. Így a szöveg diskurzusként építkezik, vagyis a dialógusok mintázatából az egyoldalúságot és az eszmei feldolgozásból adódó profetikus hangot próbálja elkerülni. Viszont ez a dialogicitás nem harmonikus, a mérleg nyelve mindig a főszereplő oldalára dől, nemcsak magából a szöveg (beszéd) mennyiségéből, hanem magából az eszmei igazságból adódóan is. Az elbeszélő állandóan tagad, magyarázkodik, kiegészít és legfőképpen vitatkozik, ez pedig tökéletesen illeszkedik a regény filozófiájához és világához.


Dosztojevszkij nagyobb elbeszéléseihez hasonlóan A feljegyzések az egérlyukból ismerős hangot üt meg, főleg a regény második részében, viszont ebben a szövegben sokkal kevesebb felvezetéssel teszi ezt. Dosztojevszkij zsenialitása itt érhető tetten: egy ilyen rövid elbeszélésben is képes egy mindannyiunk számára ismerős és átélhető karaktert alkotni. A kor „felesleges ember” mintája tökéletesen ér össze az odúlakó személyében. Természetesen ebből az is következik, hogy nem igazán árnyaltak a karakterek, jellemrajzuk nem engedi meg a többrétegű olvasat felgöngyölítését, inkább csak egy kormintából fakadó leképezések. A regényt erősen áthatja az individualizmus, amivel társul a fentebb említett kirekesztettség és általános elutasítás a külvilág felé. Barcsi Tamás[3] ezt így foglalja össze: „A legfontosabb dosztojevszkiji hősök főként az első és a harmadik elismerési formához kapcsolható sérülésekkel küzdenek. A hősök a belső rend állapotát, az ellentmondásos Szelf-részek integrációját a világgal szembeállított Énjük különlegességének önmaguk számára való felmutatásával vélik elérni. A másoktól elkülönült Én megkonstruálásával önelismerésre törekszenek. Számukra az a fontos, hogy önmagukat elismerjék, pontosabban az egyéni módon értelmezett önmegbecsülés (saját különlegességük, kiválóságuk tudata) a meghatározó.”[4] Egy ilyen kisregényben ez az elbeszélő remekül árnyalt és önazonos a saját filozófiájával. Egyetlen pontja, amely problematikussá válhat, hogy talán túl önazonos is néha, és a saját hibáira (ami a filozófia hibáit is jelentik) saját maga ismer rá, ami tovább erősíti a példázatszerűséget a könyvben.


A Feljegyzések… helyzetei a mai napig átélhetőek és relevánsak, viszont a folyton felmerülő erkölcsiség olyan megkérdőjelezhetetlen alapot képez a szövegben, amely a mai olvasatban túlságosan egyoldalú, és egy olyan biztos világnézetet feltételez, amelyre inkább csak rákérdezni tudnánk, mintsem pontosan meghatározni. A szöveg által alkotott erkölcs, tekintély, megbecsülés, tisztelet és jólét fogalmai a múlt század óta nemhogy biztosabb alapra kerültek, hanem még inkább széttöredeztek, ami megnehezíti ennek a szövegnek a befogadását. Természetesen az elbeszélő nem olyan helyzetből beszél, amely a mai olvasónak irreleváns, mindannyian szembesülünk ezekkel a helyzetekkel és problémákkal, inkább a fennköltsége és a messianisztikus beszédmód az, amely egyfajta manírt és modorosságot képez a szöveg köré. Ennek okait persze kereshetnénk a Dosztojevszkij-kánonban (méltón) elfoglalt magas helyéből adódóan is, viszont más műveihez képest ezek a jellegek sokkal jobban kiütnek itt, főleg a szöveg esettanulmány-olvasata miatt.


Minden fentebb említett kritika mellett egy maradéktalanul fontos regények tartom A feljegyzések az egérlyukból-t, mert a gondolatai, a nyugati kapitalista központú, fejlődéselvű kultúra jogos és ma is releváns elmarasztalását nyújtja. Mindezek mellett észre kell vennünk, hogy a mai kortárs irodalom már teljesen más irányba tart, más tendenciák mozgatják; ugyanakkor ez az a szükségszerű történeti távolság, amiből képesek vagyunk a mai irodalmat meghatározni és értelmezni, az elmozdulás mértékét felmérni.





Felhasznált irodalom:
Barcsi Tamás: Az agresszió mint morális sértés, in Az agresszió, szerk. Laczkó Sándor, Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány: M. Filozófiai Társ., Szeged, 2016, 338–341.
http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/8366/1/Platon-2016-Agresszi%C3%B3.pdf
Gyürky Katalin: „Mindannyian nihilisták vagyunk”, Dosztojevszkij és az orosz nihilizmus, Debrecen, 2007.
https://dea.lib.unideb.hu/dea/handle/2437/3384

[1] Gyürky Katalin, „Mindannyian nihilisták vagyunk”: Dosztojevszkij és az orosz nihilizmus, (Debrecen, 2007).
[2]Uo., 75–76.
[3]Barcsi Tamás, Az agresszió mint morális sértés, in Az agresszió, szerk. Laczkó Sándor, (Szeged: Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány: M. Filozófiai Társ., 2016.) 338–341.
[4] Uo., 341.
















Szabolcsi Alexander vagyok, magyar szakos hallgató. Kényszeres olvasó, alkotó, irodalmár. Szeretek hatásvadász lenni és eltévedni, félmondatokban gondolkozom. Ha keresnél, ez a pár sor az otthonom.

0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v