Földvári Ármin

Aki Sziszüphosz hónalját csiklandozza

Ideje volt már, érezték, és újratelepítették az agytörzsbe a mágikus gondolkodást - hűlő katedrálisok. Íves derekát utoljára még megcsókolták, és kacagva integettek szép lányok a privát marhavagonok után és mozdulatlanságba merevedett utánuk az örvénylő szorongás, a kőbe zárt fájdalom és felharsantak a barlangok mélyén a felszabadító techno-kürtök és révület és rémület járja most át a bemetrósított csontvelőt, a katedrákon belterjes virágok és májaskonzervben füstölgő csikkek és féktávhosszan feltépett hús, hús, hús és vér és véres csont és idegek kötegei és belek és szív és máj, vesék és agy, “Ezt szorítottad annyira” - mondták és nevettek rajtunk, nevettek, amikor részegen imádkoztam és istent káromoltam, nevettek, amikor az aluljáróban aláírást gyűjtöttem, mert még ennyi idő után is revíziós terveket dédelgettem a csípődre vonatkozólag és nevettek, amikor a párhuzamosak találkoztak a végtelenben és már nem ismerték meg egymást pont korukból és nevettek, amikor bármilyen inger érte őket, előbb-utóbb nevettek mindenen, és én elsírtam magam azon a hajnalon és nekiláttam volna lexikont írni, keresni megszállottan az egy hertznyi különbséget, amiből kiderül, amiből kiderül minden, de eszembe jutott akkor, hogy oldódni bármiben bűn, hogy szertefoszlani illegális. Hogy a bal kezem belebetonozták az Örök Törvénybe, a jobbamat pedig a kétkedésbe. Hogy öt sebnek érzem a poloskacsípéseim. Hogy az éj megtapogat, mint a vak az arcot, hogy kifulladok a szintek közti őrült liftezésben. Aztán jöttek a hordókkal, tele testnedvekkel, és vérre ment minden, mert voltak, akik kereszttűzben cseperedtek fel és voltak, akik a falhoz állítva, aztán vérmérséklet kérdése volt, hogy kinek lesz erre erekciója, hát nekem csak rossz álmaim lettek, de bepótoltam, mert a szemérmesen vetkőző igazság azért fel tud izgatni, bomlasztani a meglévő rendet, aztán aggódni a káoszban, visszavágyni a gyűlölt gyermekségbe. És lassan a nomádok visszatelepedtek a városba, kertesházaik kerítésén nyereg és alsónemű, vasalás szaga áradt a lányaik ruhájából és úgy kellett megtanulni szeretni őket, ahogy a tiszavirág párzik, felfogni az emlékké nemesedés érzelmi kéksajtosodását, addig is jusson eszedbe hogy szertefoszlani illegális, ez az egyetlen törvény. Futni a kertesházak alatt, felverni a port, teleköpködni a szomszéd ágyásait, várni, várni, várni. “Csak nézni, ahogy telik a kurva élet.”

Földvári Ármin 1998-ban született. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanul. Gödöllőn él. Aggódva figyeli az emelkedő lakásárakat.