Bali Péter

A vasárnap délutánok elviselhetetlen józansága


1.


A teraszon ültünk és fröccsöt iszogattunk. Olaszrizling. Fehér. Száraz. A márkáját nem tudom, de Orsi azt mondta, hogy ezernégyszázperüveg. Szódaként a legolcsóbb ásványvíz funkcionált. Szépen kiült a pára a pohár szélére, a szénsav ízlésesen gyöngyözött a fal mentén. A kertben két agárkölyök kergette egymást vagy a saját farkukat.


Orsi alacsony lány volt, rövid, vállig érő, természetes vörös haj, kék szemek, néhány szeplő a nyári napra elővirágozva és az arca bal oldalán himlőhegek. Bőre fehér volt a nyári nap ellenére, némi pirosas színezettel. Túl fehér a nyárhoz, panaszkodott. Napozóágyon feküdt az árnyékban, kezében a borospohárral, a másikban pedig egy szál kéken füstölgő Dunhillt tartott. Én egy háromlábú hokedlin ültem mellette, hamarosan a kedvenc székemmé vált.


A ház sárga színű volt és sütött róla, akárcsak a hatalmas teraszról, a nagypolgári jólét. Az egész olyan idilli volt, mintha csak Krúdy álmodta volna papírra, csak finom ételek helyett finom cigarettákkal, (mondjuk én Symphoniát szívtam) és századforduló helyett 2013-al.


- Ó, Tamáskám, nagyon tévedsz - mondta, miközben kecses kezeivel a hamutálba lágyan ürítette az elhamvadt dohányt. - Orwell szarsága nem az üres, jellegtelen prózában található, hanem a karakterek semmilyenségében. Például a nyolcvannégyben a nő... a... nem is tudom már a nevét, annyira jellegtelen.


- Ne tőlem kérdezd…


- Félbehagyhatod, tudok a névmemóriád hiányosságairól. Mondjuk az irodalomban nincsenek is őszinte női karakterek. Ha férfi írja, akkor azért, ha pedig nő, akkor ő nagyon rámegy az individualista és „erős nő vagyok” vonalra. Egyszerűen nem merik bevallani, hogy férfifüggőségük van.


- A Bronte nővérek?


- Az szépen megírt faszfüggőség, nem férfifüggőség.


Felnevettem, majdnem az orromon fröcskölt ki az ital. Én kevésbé kecsesen, de szintén ürítettem egy másik hamutálba. Valami görög vázaminta volt rajta. Szép, formás seggű férfiak egy szál faszban birkóznak egymással.


- Na igen, a faszfüggőségről tudnék mesélni - mondtam -, bár mióta kidobott Hümér…


- A férfiak azért jobbak ezen a téren, mert nem tudsz egyetlen regényt sem mondani, ami nem a pina körül forog, de mégis, a férfi írók be merik vallani, valamint azt is, hogy képesek leszarni. A nők erre nem képesek. Ezért most utálni fogsz, de erre kiváló példa A bimbózó lányok árnyékában Prousttól.


- Majd te – kerültem ki döfését.


- Hahh - nevetett fel -, mióta fogyókúrázom azóta nem tudok írni, mert nem szabad innom, de néha tehetek kivételt. Főleg miattad, úgyse jártál még nálunk.


- Ha szabadna megjegyeznem, kedves Orsolya, kurva jó ez a bor.


- Tudom, borok terén nehezen tévedek. Kérsz még, igaz?


- Természetesen.


Bement. Elővettem a telefonomat, és unalmamban basztatni kezdtem, megnéztem, írtak-e, de nem érdekelt, sokkal jobban lekötött jelenleg Orsi. Érdekes, hogy bár alacsony termetű, 153 magas, ha jól tudom, de hosszú combjai vannak. Szerette is kihangsúlyozni. Gyakran dicsértem. Nem is tudom, egyáltalán komolyan tudta-e venni a bókjaimat, tudván, hogy nincs mögötte olyan szándék, hogy meztelenül akarom látni. Valljuk be, hogy minden mögött ez van. Tökmindegy, hogy estélyiben van, vagy szakadt ingben, a csinos vagy azt jelenti, hogy "aha, tök jó ez a ruha, de mi lenne, ha levennéd már végre". Nem is vitte túlzásba előttem az öltözködést, egy kinyúlt, kifakult pólóban volt, melleit nem kötötte a melltartó börtönébe, egy bugyiban, illetve rózsaszín crocsban. Utóbbira tettem több, nem túl barátságos célzást is.

Visszatért Orsi a borral, és töltött nekem, már-már professzionális mozdulatokkal.


- Nagyon szeretem ezt csinálni.


- A bortöltést?


- Igen.


- Nagyon hozzáértően teszed.


- Aha, sokat járok különböző borkóstolós helyekre, és figyelem a sommelier-k mozdulatait. Egyszer te is jöhetnél. Biztos találnál ott magadnak valami rendes fickót.


- Tuti kinéznének onnan. Tudod nagyon jól, hogy mennyire ég a gyomrom a bortól. Ezért kértem most is fröccsöt… Valami részeg arc, talán mérnöki kolis, mondta egyszer, hogy háromszáz forint felett borra kiadni pazarlás. Meg is fogadtam a tanácsát…


- Jaj, Ádám, majd' el is felejtettem, van meggypálinkánk. Panaszkodtál a múltkor, hogy csak szilva van mindenütt, és unalmas.


2.


Marta, kaparta a torkomat, ahogy lecsúszott, de gyönyörű, erőteljes meggyíze volt. Megdicsértem, miközben kiráztam a zacskóból az utolsó szálat. Elszoktam a töménytől. Nagyon meg is csapott, főleg ebben a hőségben. Talán köhögtem is tőle picit.


- Oké, ez tényleg kurva jó, még ha ilyen melegben nem is biztos, hogy okos ötlet volt meginni. De tökmindegy. Pincson biztosan durvábban tolja.


- Pájncson.


- Pinecone.


- Jól van, legyen, ahogy akarod.


- Annyira sajnálom, hogy a 49-es tételt magyarul olvastam el, mert rengeteg szójáték nem jött át, többek között az, hogy Oedipa egy Impalával jár, to impale, vagyis átszúrni, illetve Pierce, ami szintén szúrni. És ugye Oedipusznak át volt szúrva a lába a gyerekkorában vagy mi. Hogy biztos megdögöljön a vadak között. Nem tudom, miért nem lehetett csak simán elvágni a torkát.


- A rokongyilkosság ott is bűn.


- Miért, ha kirakják a picsába megdögleni, az nem gyilkosság? Nem csoda, hogy megölte az apját. Mi lett volna, hogyha nem próbálja meg az apja megölni? Lehet, akkor nem büntették volna meg az istenek rokongyilkosságért.


- Lehetséges, hogy igazad van. Szerették a görögök az önbeteljesítő jóslatokat, és az apjukat megölő gyermekeket, jó szimbólum volt az új generációra, arra, hogy átveszi az előző helyét a világ rendjében.


- Hmm... Amúgy szeretnék írni egy novellátperregényt, ami arról szól, hogy David Foster Wallace valójában Pynchon. Foster Wallace úgyis kinyírta magát 2006-ban, meg úgyis nagyon sokan hasonlítják hozzá. Pynchon meg valójában a még élő Gaddis. Mondjuk átrágni magam akkor mindhárom életművön, plusz életrajzok… Nem kis munka.


- Nem is tudom, ismerünk-e ilyen írót, aki hasonlókat csinál.


- Igen? Ismerünk?


- T.


- Ki az a Pelevin? Sosem olvastam Che Guevara levelét a marketingről, és azt se tudom, hogyan kell szanszkritul savanyú uborkát kérni. Meg hogy kik azok az urkok.


Mindketten elnevettük magunkat. Ezért is szerettem Orsit. Olyan nagyon jól el tudtunk egymás mellett és egymáson gúnyolódni. Bár én kevesebb fogást találtam rajta. Lehet, túlidealizáltam.


3.


Szépen lassan búcsúzni kezdtünk. Hűlni kezdett a levegő, és mindketten részegek voltunk. Még egy utolsó cigit elszívtunk az ő kontójára, a hamutálakat ezzel végleg púpossá pakolva, majd megöleltük egymást. Jó érzés volt a karjai között lenni, mindig jó illata volt, ügyesen választott parfümöket, de most mindezt elnyomta a hideg izzadtság, az alkohol és a cigaretta baráti szaga. Felültem a biciklimre és elindultam a szegedi éjszakába. Talán vár rám valahol egy kocsma. Levettem az ingemet, és félmeztelenül tekertem végig a városon. Legalább hűlt a testem.















’92-ben született Békéscsabán, Szegeden tanult történelem-magyar szakon, jelenleg egy aprócska dél-csehországi faluban él és dolgozik. Publikált többek között az Apokrif Onlineon, a Hídban, valamint a 2020-as PesText fesztiválon az előzsűri különdíját nyerte el.

0 comments

Recent Posts

See All

Éva

Kollázsok6.jpg
arrow&v