Bertók Sugárka É.

A nyest



Érdekes család voltak, emberekhez képest. Én mindig csak a falakból figyeltem őket, halkan mozogtam, mint egy kísértet. Létezésemről sem tudtak. Az anyát mindig a konyhában találtam, az apa a pincében dolgozott, a lány pedig a szobájában volt. Sosem voltak együtt, csak amikor ettek. Nem értettem, miért van a fészkük ennyire szétválasztva, hogy minek kell ennyi tér külön-külön. Sokáig nem értettem meg, aztán egy kora őszi délutánon, azt hiszem, megsejtettem az okát.


A lány érkezett haza először, de nem egyedül, ahogy azt eddig megszoktam. Benyitott az ajtón, belesett rajta, hangosan köszönt. De nem volt otthon senki, csak én. A bejárati ajtó falában bujkáltam, vissza akartam kiabálni neki, hogy én itt vagyok, de nem tudtam. Mire ez a nagy óvatosság?


A lány belépett az ajtón, és mögötte feltűnt egy alak. Az a másik lány. Összemosolyogtak, lerúgták a cipőjüket és felsiettek az emeletre. Rohantam utánuk, hogy kiderítsem mi folyik itt. A lány, az én lányom, a ház lányának szaga érdekes volt, mintha részben megegyezett volna a vendég szagával. Édeskés volt.


A hálószobában találtam rájuk. Az ágyon feküdtek, de nem láttam fel az ágyra, az nekem túl magasan volt. Csak hallottam őket… azt hiszem őket. Halk pihegés, lélegzés, cuppogás hallatszott. Az édes illat felerősödött, nyögéseket hallottam. Aztán azt is, hogy lent nyílik a bejárati ajtó. Ők ezt nem hallhatták, mert nem mozdultak rá. Léptek indultak felfelé a lépcsőn. A szőröm felborzolódott és megijedtem. Le fognak bukni. Átvetettem magam a falakon, kiugrottam a biztonságos rejtekhelyemről és lépcső előtt találtam magam.


Halk elfojtott sikoly, majd valami koppant a szobaajtó előtt. A két lány szétrebbent. Már arra jöttek ki, hogy a radiátornak csapódott valami, ahogy erősen megrúgták. Eszméletlenül fekszik a szőnyegpadlón. Az anya remegve kiabál az apának, aki éppen most érkezett haza:,,Hozd a puskát, itt egy patkány!”





















Kétezerben született, irodalmat hallgat az egyetemen. Sokat ír, vagy arról gondolkodik, miről tudna írni.

0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png