Nádasdi Éva

A hétköznapok mélységei

(Alice Munro: A Jupiter holdjai, Park Könyvkiadó, 2021)

A 2013-ban Irodalmi Nobel díjat nyert Alice Munro tizenharmadik magyarul megjelent novellás kötete erősen törekszik a precizitásra és a részletek érzékletes megragadására. Olyan hétköznapiságot közvetít, ami mellett életünk történéseinek sodrában mi csak elrohanunk, nem figyelünk fel a lényeges részletekre, míg Munro megmutatja, hogy a mindennapokban is ott rejlik a mélység, az emberi múltak kiszámíthatatlansága. Kis részletekből rakja össze szereplői belső világát, amelyek önmagukban nem tűnhetnek jelentősnek, együtt viszont kiadnak egy egész személyiséget. Ezek a karakterek olyanok, mint mi, elválnak, elköltöznek, titkos viszonyokba keverednek, különösebben nem történik velük semmi rendkívüli, ne számítsunk a novellák közepén megjelenő hurrikánra, de számíthatunk egy-egy élethelyzet több oldalról megtekintett, érzékletes bemutatására.

„Tudom, hogy a nosztalgia hiábavaló – írja a naplójába. – Néha a legszívesebben kitörölném amit írtam, főleg ha úgy érzem, túl szigorúan ítéltem meg egyes embereket vagy helyzeteket, de már eldöntöttem, hogy semmit sem törlök ki, mert szeretném nyomukat hagyni a valódi érzéseimnek egy-egy időszakban. Szeretném hűen dokumentálni az egész életemet. A legnehezebb problémának mindenütt azt látom, hogyan ne hazudjunk.” (Valerie vacsorája 214. o.)

Ez a pár sor akár Munro ars poeticájaként is megállja a helyét. Mivel hús-vér emberekről beszélünk, így a hitelességre, a múltak és jelenek összekapcsolására helyezi a hangsúlyt, miközben az idő elrohan a fejünk felett, és már csak visszatekintésekben tudjuk értelmezni az identitásunkat. A kötet erős motívuma a nosztalgia, a fiatalság elvesztése és az ezzel járó szembenézés vagy beletörődés.

„Nem a társalgás, hanem a munka adott tartalmat az életüknek, formát a napjaiknak. Ma már tudom. […] Számukra a munka egészen mást jelentett, mint nekünk-nem olyasmit, amin egyszerűen csak túl kell esni. Hanem olyasmit, ami sosem ér véget, és nem is szabad véget érnie.„ (Chaddeley-k és Flemingek2., 46.o.)

A megállt idő tragédiája a Chaddeley-k és Flemingek 2. részében teljesedik ki, amelyben megismerhetjük a tanyán élő nővérek sorsát. A nővérek bár kiszakadhatnának a kemény munkával teli életükből, neveltetésük, és zárt világlátásuk miatt nem is képesek rá. A munka ad értelmet számukra, ami a mai korban nem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen szinte már a gépek végzik el helyettünk a házimunkát, illetve az étel megteremtéséért sem kell órákat dolgoznunk a földeken. Egy olyan kor előtt tiszteleg Munro a történetükkel, amit a mi gondolkodásmódunk már nem tud teljesen megérteni, magáévá tenni.

A Nobel-bizottság azzal indokolta döntését a díjjal kapcsolatban, hogy Munro mesterfokra emelte a novellaírás művészetét. Munro azért is örült ennek a díjnak, mert véleménye szerint ezáltal végre világos lett a világ számára, hogy a novellák nem csupán ugródeszkák egy író számára a regényig, hanem önmagukban is jelentős alkotások. Egy novellát bizonyos szempontokból nehezebb is megírni, mint egy regényt, hisz teljes életutakat, tanulságokat kell belesűríteni pár oldalnyi szövegbe. Munro ezt a kihívást azzal oldja meg legtöbb novellájában, hogy bizonyos időszakaszokat kiemel a cselekményből, és csak a fontosabb történési pontokat tárja az olvasó elé. Ezáltal egy szinte regényi történést sűrít bele be egyetlen novellába. Ezek között a cselekménypontok között sokszor évtizedek telnek el. A történet időszerkezete nem lineáris, a szereplők véletlenszerű történetei visszaröpítenek minket a múltba, majd az író újra a jelenbe ránt vissza minket folytatva a központi cselekményt. A legérzékletesebben ez a technika a Baleset című novellában (114-159.o.) emelkedik ki, ahol a két szerető sorsa, és egy kisfiú halála elkerülhetetlenül összefonódik egymással.

A műben központi szerepet kap a női helytállás a mindennapi megpróbáltatásokkal szemben. A feleség, akit nem tisztel a férje családja szegényes származása miatt (Chaddeley-k és Flemingek 1., 11-35.o.), a tizennégy éves kislány, aki próbál helytállni az első munkahelyén két pulyka kibelezése között (Pulykaszezon, 91-113.o..), az írónő, aki egy komoly kapcsolat után elvonul egy elhagyatott szigetre, illetve felbukkannak szeretők, anyák, vénlányok egy öregek otthonában, egyszóval mindenféle női útkeresés, és útlezárás is megjelenik a novellákban. A középkorú nők magányának témája több novellában is tetten érhető, mint például nosztalgikusan a volt szeretőre gondolva A bardoni busz-ban (160-187.o.), beletörődve a Moszatban (59-90.o.), vagy a nyugdíjas otthonban élők szinte kétségbeesett társaságkeresésének jelensége a Mrs. Cro és Mrs. Kidd-ben (230-258.o.). A magány nem feltétlenül jelenik meg negatívan, inkább az élet velejárójaként tekint rá az írónő.

A már korosodó párok nehézségeit a Valerie vacsorája című novellában (195-229.o.) teszi láthatóvá, felmutatja azokat a problémákat, kételyeket, amelyekkel ezeknek a párkapcsolatoknak meg kell küzdenie. Ilyen a nő szemszögéből a saját szépségének a megkérdőjelezése. A test elkezd átváltozni, felveti benne a kérdést, hogy így vajon elég kívánatos lehet-e még a férfinak, miért ne hagyhatná el egy fiatalabbért? A férfi szemszögéből egy új embernek a rigolyáinak megszokása, és a nő gyerekeihez való viszony megalapozása mind megpróbáltatás lehet egy bizonyos életkor után.

A Látogatók-ban (284-309.o.) egy ehhez hasonló párkapcsolat bontakozik ki előttünk, de itt a késői egymásra találás motívuma jelenik meg. Wilfred és Mildred mindketten olyan életet éltek, amelyben a házasság nem volt lehetséges opció, majd már mikor benne voltak a korban megállapodtak egymás mellett. Munro itt is egy párkapcsolat két tagjának egész életútját mutatja be egy családi látogatás hátterében. A novella másik lényeges pontja maga a családi látogatás, amikor is hosszú idő után Wilfred újra találkozik a testvérével.. Munro ebben a novellában rávilágít, hogy a testvérek, akikkel életünk egy nagyobb részét töltjük, lassan a felnőtkorral eltávolodnak tőlünk, és csak ritkán van esélyünk találkozni velük, ilyenkor pedig a meghitt családi hangulat inkább közönyössé válik, mivel mindenkinek a saját új élete lesz a lényegesebb.

Alice Munro új kötetétől ne várjuk, hogy kirobbantja szívünket a helyéről, vagy izgalommal telve várjuk a következő oldalt, viszont általa olyan tűpontosan megszerkesztett történeteket ismerhetünk meg, amelyek elgondolkodtatnak és esélyt adnak, hogy megérthessük a hétköznapok és az élet végtelen folyamát.

Nádasdi Éva, a Szegedi Tudományegyetem elsőéves hallgatója. Néha megjelenik itt-ott (Műút, Pannon Tükör). Egyesek tagadják létezését, de ő próbál ez ellen küzdeni. Kérem ne vegye komolyan, csak ha megteheti. Ha ön Ladik Katalin rajongó kérem köszönjön rá az utcán, majd menjen tovább.