Lukács Bence Napüdvözlet Figyelnek minket a hegyek. A folyók a lábaink közé kívánkoznak, minden csillag egy-egy tűszúrás. Mellkasunkból tépi ki magát, vadászni indul a táj. A futásnak eredő erdők is mi vagyunk, a vasgyökeret eresztő beton is. Fém ízű szavakból, gyomrunk köveiből épülő városok – akár a telehányt csönd. Dobogunk egymás torkában. Lukács Bence 1986-ban született Budapesten. Tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Karán hagyta félbe. Első kötete ( Mire valók a

Farkas B. Szabina Animus Emlékszem a meleg fűtéscsövekre a lakótelep mögötti erdőn, ahol délutánonként üldögéltünk. Emlékszem a lúdra, ami egyszer hazáig kergetett. Emlékszem a ládára, amit elloptunk a kisbolt mögül. Hogy hogy jutottunk haza, arra nem emlékszem. Emlékszem sirályokra a horvát tengerparton. Emlékszem a foltra a ruhámon. Az évtizedre nem emlékszem. Emlékszem a lyukakra az öltözőkabinon. Belenéztem, de nem emlékszem mit láttam. Ementáli lapok a szendvicsben. Emlé

Aldermann D. Judit Kartotékolt kíváncsiság a jelentéshez ragaszkodás nem luxus volt, hanem a psziché koraszülött tüdejére kötött lélegeztetőgép – sosem hagyott pihenni. De közben valaki mindig éhes volt. te voltál az, aki megetetted – néha mondattestekkel, amik annyira voltak fontosak mint egy rosszul hivatkozott lábjegyzet; máskor hangalakokkal, amiket nem lehetett visszaöklendezni – olyan ismerősen csengett ki belőlük a hiány gyengéden kanalazva lassan, mindig a szeméb