Szente B. Levente

VOX POPULI

Ragyás-Dufla Pipogya Péter, 1989-ben született.

Jelenleg állambölcselet, klasszika-filológia és filozófia PhD hallgató

az egyik leghíresebb nyugati egyetemen – azt mondja,

de azt is tudni kell róla, hogy a hatodik, államilag akkreditált diploma birtokosa,

mindemellett író, költő, slammer, műfordító, festő, grafikus, zenész, színész.

Másodállásban hegesztő, könyvelő, szobafestő, víz-gáz szerelő, csaptelepítő,

autóbádogos, villanyszerelő, órás, ács, kőműves, szakács, cukrász, népművész,

fodrász, masszőrködik szabadidejében és bokát, vállat, akármilyen ficamot

helyretesz, lelkiekben pedig egyenest otthon van,

hej, mennyi szerelmes fiatal és mennyi gazdasszony, néha még

egy-két uraság is tanácsot kér, hogy ez s hogy az, hova, ki, mi,

erre-arra hány méter, s ha már a világ végére is kihívják, távoli tanyákra,

dolgavégezetlenül haza nem megy, ő egyszer nem, állatorvosnak áll, ha kell,

ezzel azonban semmi újat nem árul el, hiszen – azt mondja, ezekkel

itthonjában is rengeteg ember, mi több, sok jó barátja is így van,

és már 2000-ben megjelent egy akkor még nem annyira ismert,

itteni, országon belüli folyóiratban, no nem éppen a legfontosabb

munkája ugyan, de mindenképpen figyelemreméltó mégis, a nevezetesen

Arcrekonstrukció és agrippai memorizációs zavarok leküzdése,

illetve, Hogyan gravírozzunk tükörlenyomat élére antigravitációs célirányokat

az ókortól napjainkig címmel,

és ezzel, mintegy napra pontosan jelent meg,

természetesen másfele, éppen a szomszédországban, igen,

jól emlékszik, szóval az fix, meg is esküszik arra,

A semmi dicsérete, avagy a csere-bere, nem is vásár címet viselő,

pusztán 21 szonettet átölelő kötete a Traccsoljunk kiadónál

úton volt már feléje, s hát persze, ősz volt, esős, borongós, hideg idő járt,

rég túl már a törökbúzaszedésen, tudja ő, mintha tegnap lett volna,

a szomszéd faluból jött haza, az autóbusz rég elment,

egyéb jármű semmi, fia szekér legalább, az se jött,

a hideg csillagos ég tekintett le rá egyedül,

fogvacogva ugyan, de jöttek a rímek rendesen,

a huszonegyedik könyvem hamarosan piacon,

időm elég, leülhetünk valahol egy kupicára,

hátha lecseng valami meló -

jelenleg munkanélküli volnék.

Szente B. Levente (Szörényvár, 1972. szeptember 21.) költő, újságíró Első írásai a Romániai Magyar Szóban jelentek meg 1994-ben. Mesét, helytörténeti és néprajzi tárgyú írásait több folyóirat közli.

Verseit a Helikon, E. Helyőrség, Székelyföld, Korunk, Népújság, Napsugár, Erdélyi Toll, Agria, Ezredvég, Búvópatak, Hepehupa, Bárka, PoLÍsz, Vár Ucca Műhely, Tempevölgy, Várad, Művelődés közli.

Több nyelven is publikálják verseit.

A Garabontzia c. folyóirat munkatársa.

Egyik alapító tagja a Felolvasónak, valamint a Kányádi Sándor Irodalmi körnek.

2000. január 1-től Székelykeresztúr város Polgármesteri Hivatalának kulturális referense, 2019. január 1-től a Székelykeresztúri Városi Könyvtár munkatársa.

Kötetei:

● Az első éj (versek, Székelykeresztúr, 1996)

● Az ezüsthajú tündérlány (népmesék, Székelyudvarhely, 2000)

● Örök szél dala (versek, Kaposvár, 2001)

● Tollkalitka (versek, Székelyudvarhely, 2005)

● Tücsök, Zöld Manó és a többiek (meseregény, Marosvásárhely, 2014)

● Tükörszilánk (versek, háromsorosok, Marosvásárhely, 2014)

● Bingyó Bernyó Nekeresdországban (verses mese, Marosvásárhely, 2018)

● Csillagtitok (versek, Marosvásárhely, 2019)

● Bé kell nyúlni a medve torkába (anekdoták, igaz történetek, Székelyudvarhely, 2019)