Noblet Péter

Lesbian Line - Interjú Tayla Halfacre-rel

Ezt az interjút azzal a céllal készítettem, hogy a magyar közönség betekintést nyerjen az angolszász színház világába és, hogy ezáltal egy sajátos inklúzív párbeszéd jöhessen létre a magyar és angol olvasók között. A szexualitás témája kifejezetten érzékeny, amit Tayla érzékeltet is a válaszaiban. Ez a szöveg reményeim szerint, lehetőséget ad arra, hogy megfelelő perspektívából és kellő odafigyeléssel tudjunk reflektáni és képesek legyünk tágítani a szemléletünket.

Interjú Tayla Halfacre-rel, angol író, rendezővel és költővel, a Lesbian Line (magyarul: Leszbikus segélyvonal) című darabjáról, aminek 2022 októberében volt premierje a northamptoni Masque Theatre-ben. A Lesbian Line egy biztonságos közeget nyújtó lokális hívóvonal volt az Egyesült Királyságban, ami számos hívónak jelentett segítséget és biztonságot a szexuális identitásuk megtalálásában.

A darab a 80-as években Northamptonban működő segélyvonalról szól, ami kifejezetten a helyi leszbikus lakosságot vette célközönségként. Tayla nemrég végzett a Warwick Egyetemen kreatív írás és angol irodalom szakon. Jelenleg a Brit Filmintézet rövidfilm forgatókönyv programjának keretein belül dolgozik a következő szövegén.

Could you give a short summary of Lesbian Line?

Össze tudnád foglalni röviden, hogy miről szól a Lesbian Line?

Lesbian Line is a one-act play that pays homage to the grassroots community support landline that was there for women c.1970’s-1990’s across the UK from Cambridge, Manchester, London, Oxford, and many more. The Lesbian Line that this play is based on is the Northampton landline in 1987. Liz and Trish are the phone operators and at the end of their lines is an interweaving triptych of stories from the mouths of women of different ages through their joy, their fear, and their silence. Lesbian Line centres a married woman, a young competitive swimmer, and a flirt. This is Sarah, Viv and Paula's stories out of hundreds, thousands, and more.

A Lesbian Line egy egyfelvonásos darab, amely tiszteletét rója le a hetvenes és kilencvenes évek között működő segélyvonalnak. Anglián belül Cambridgeben, Manchesterben, Londonban, Oxfordban és még számos más városban működött. A segélyvonal a mai napig létezik például Dublinban. A darab az angliai Northamptonban játszódik 1987-ben és az események a város hívóvonalához intézett betelefonálásokat követik. Liz és Trish ebben a telefonközpontban dolgoznak. A dráma egy három szálon futó cselekménysort követ, amelyben három különböző korú nő meséli el történetét saját örömükről, félelmükről és hallgatásukról. A Lesbian Line három központi szereplője egy házas nő, egy fiatal versenyúszó, és egy udvarló. Ez Sarah, Viv és Paula története, amely több száz és ezer történet egyikét meséli el.

How did you come about writing Lesbian Line?

Mi vett rá, hogy megírd a Lesbian Line-t?

I came across the history of Lesbian Line on social media just over a year ago, from this, the idea started to form. Months later I started researching for a project at University on Section 28 where I delved into the history of Lesbian Line even more. Once I graduated, the opportunity to write a short local based piece at The Masque Theatre arose and I thought it would be the perfect opportunity and a great home for a piece about a local and specific part of community history.

A Lesbian Line történetével egy pár évvel ezelőtt találkoztam még az egyetemen, ahol tovább kezdtem kutatni a Section 28-cal kapcsolatban (Angliában a homoszexualitás népszerűsítésének betiltása), aminek köszönhetően még mélyebbre tudtam ásni a Lesbian Line történetébe. Miután végeztem az egyetemen, lehetőségem nyílt megírni egy rövid darabot, a Masque Theatre előadásában, ami egy tökéletes helynek bizonyult arra, hogy a helyi közösségről szóló darabot színpadra tudjuk vinni.

What is the main message or a line from the play that encapsulates the essence of Lesbian Line?

Mi a fő üzenete a darabnak? Ki tudnál esetleg egy mondatot emelni belőle, ami összefoglalja a mondanivalóját?

“It’s hard for most women, let alone women like us”

The play follows interweaving monologues between Viv who is sixteen, and Sarah who is in her forties. Both women speak to operators who know exactly what it is like to feel the way that they feel, because they have been subjected to either similar situations, or emotions; the thing that encapsulates the essence of Lesbian Line is this sense of intergenerational trauma, and intergenerational support, and chosen family. My motivations behind the interweaving form was to directly parallel a woman in her forties (yet is experiencing the feelings of a teenager with a first romance) and a girl of sixteen who has had to grow up fast in a bid to accept herself. Then, I suppose, the message is the importance of community in a world where there is often a lack of permission for queer people, for lesbians, to be innocent and grow up in the same way heterosexual people do – we run on a different timeline. This is why there is representation of different ages in the cast, both manning the landline and callers, at its heart this is a play about lost time.

“It’s hard for most women, let alone women like us” (magyarul: „Így is nehéz a legtöbb nőnek, hát még a magunkfajtáknak”)

A darab a tizenhatéves Viv és a negyvenes éveiben járó Sarah egymással összefonódó monológjaiból tevődik össze. A hívóközpontban dolgozó Liz és Trish, akik a két nővel beszélnek teljesen megértik a nehézségeket, amivel Vivnek és Sarahnak kell megküzdenie, hiszen maguk is hasonló dolgokon mentek keresztül. A több nemzedéken átívelő trauma, támogatói közeg és választott család az, ami a Lesbian Line esszenciáját képezi. Az egymást váltó telefonbeszélgetésekkel az volt a szándékom, hogy párhuzamot vonjak egy negyvenes nő, aki egy kamasz érzelemvilágával éli meg első románcát, valamint egy tizenhatéves lány között, akinek a körülményei miatt hamar kellett felnőtté válnia, annak érdekében, hogy saját identitását el tudja fogadni. Úgy vélem, hogy a közösség szerepe igazán fontos, és az, hogy a „queerek” és leszbikusok a saját ritmusukban tudjanak felnőni, és ne skatulyázzák be őket egy heteronormatív létbe, hogy megélhessék úgy az érzelmeiket nyíltan, mint a heteroszexuálisok. Emiatt is van hangsúlyozottan nagy szerepe, hogy különböző korosztályok bemutatásán keresztül lehessen reprezentálni a kapcsolatot a hívóvonal dolgozói és a betelefonálók között, egy darabban, ami lényegében az elveszett időről szól.

A lot of narratives, for example news, film, and theatre, tend to be presented in an explicit way without any focus on the nuances and emotions regarding their topic. How do you go about writing sensitive stories, as the ones in Lesbian Line?

Manapság számos narratíva, legyen az a médiában, filmekben vagy színházban, direktbe vitatja meg az adott témát és kevesebb szerepet kapnak a részletbeli kérdések és azok érzelmi vonulatai. Hogyan kezdesz neki olyan érzékeny témának, mint amiről a Lesbian Line is szól?

It is always my intention to write with sensitivity and authenticity and I hope I do it justice. Personally, a lot of what I write comes from experiences or observations. For this project I had the pleasure of being able to talk to an activist and previous volunteer of Northampton Lesbian Line. To speak with specialists or people with experience about the subjects I write about is very important to me, and often the best way to ensure that my writing is as authentic as possible when dealing with subject matters like those in Lesbian Line.

Mindig az a célom, hogy érzékenyen és autentikusan tudjak írni és hogy eleget tudjak tenni a témának. Személy szerint, a legtöbb dolog, amit írok a tapasztalataimból és megfigyeléseimből születik. Ennek a projektnek a megírásához nagy örömömre szolgált, hogy aktivistákkal tudtam beszélni, akik a northamptoni Lesbian Line életében aktívan szerepet vállaltak. Szakemberekkel beszélni, és olyan emberekkel, akiknek volt ezen a téren tapasztalata, kifejezetten fontos volt nekem, és talán a legjobb módja annak, hogy igaz tudjak maradni a Lesbian Line-ban szereplő témákhoz.

How do these voices help to locate some of the fragments and stories within the LGBTQ+ community?

Hogyan tudnak a darab narratívái segíteni abban, hogy a töredékes történeteket az LMBTQ+ közösségben el tudjuk helyezni?

I wanted to locate fragments and stories that echo and reinforce authentic accounts of the lesbian experience and pay homage to those who had to call Lesbian Line, those who set it up and those who kept it going. Therefore I like to think these stories themselves are fragments, the premise of Lesbian Line is to bring to light the interwoven stories of the lesbian experience at this time. In this sense Viv and Sarah’s stories are relatable in that they echo stories in the LGBTQ+ community. A motivation behind everything I write is that I hope a member of the audience or a reader regardless of their identity will be able to see themselves in it and would feel less alone – be this through seeking community, or the journey to self-acceptance.

Olyan történeteket és töredékeket szerettem volna elhelyezni, amelyek rezonálnak és megerősítik a személyes beszámolókat és tisztelegnek azok előtt, akik valamikor az életük során felhívták a Lesbian Line-t, valamint azok előtt, akiknek köszönhető a vonal létezése. Tehát, úgy szeretnék gondolni ezekre a történetekre, mint töredékekre, és a Lesbian Line az, ami segít ezeket az egymással összefonódó töredékeket a felszínre hozni a leszbikus élménnyel kapcsolatban. Ebből a szempontból Viv és Sarah története visszhangozza a számos személyes történetet az LMBTQ+ közösségen belül. Azért írtam ezt a darabot, hogy a nézők és az olvasók, identitástól függetlenül felismerjék magukat ezekben a történetekben. Így talán kevésbé érzik magukat egyedül azáltal, hogy megtalálják a közösségüket, vagy éppen önmagukat lesznek képesek elfogadni.

Do you think the play can resonate with people beyond the borders of the UK?

Szerinted a darab rezonálhat emberekkel az Egyesült Királyság határain túl?

Laws and safety for LGBTQ+ people vary across the world and it would not feel right to generalise but I would like to think so... Lesbian Line is for anyone who feels out of place, or different and that is not strictly limited to those in the UK. I would hope that specific emotional strands in the stories are relatable, even if you do not identify as a lesbian, even if you do not reside in the UK.

Az LMBTQ+ személyek helyzete mindenütt más, és nem igazán szeretnék általánosságban kijelenteni semmit sem, de szerintem igen… a Lesbian Line-t azoknak írtam, akik nem egészen találják a helyüket vagy kicsit mások, és ez nyilván nem korlátozódik csak az Egyesült Királyságra. Remélem, hogy a történetekben megjelenő érzelmi szálakkal együtt tudnak érezni az emberek, még akkor is, ha nem leszbikusok vagy éppenséggel nem az Egyesült Királyságban laknak.

How do surroundings or local communities affect the individual’s approach about their identity?

Hogyan szabja meg a környezet, illetve a helyi közösség az egyén saját identitásához való viszonyulását?

Everyone’s experiences are different but I think when your environment is prescriptive towards a particular way of life that does not fit the way you want to live yours, it can make you feel alone. This can often lead to confusion, denial, and shame. For example, in Lesbian Line there is reference to the fact that often women feel pressure to follow the status quo: being with a man and becoming a wife and mother – particularly in the era the play was set. This message was presented through Sarah’s character who was married. Sarah had to work to unpick her own prejudices which aligned with what her environment expected from her in order to accept her attraction to Meena. The answer of whether she decided to pursue this lifestyle at the end is left deliberately ambiguous to shed light on the pressure of male dominated society during that time. Being a lesbian means to resist being with men in a society that often determines the value of women based on their relationship to men, this is a lonely experience. Lesbian Line explores the weight that these surroundings have on women who love women, regardless of their age, and how they navigate reclaiming their identities.

Mindenkinek más a tapasztalata, de szerintem, ha a környezeted egy adott életképet közvetít, ami nem felétlenül cseng össze azzal, ahogyan te élni szeretnéd az életedet, akkor nagyon egyedül tudod magad érezni. Ez sokszor összezavarodottsághoz, öntagadáshoz, és szégyenhez vezethet. A Lesbian Line gyakran utal arra, hogy a nők számos alkalommal éreznek nyomást, hogy fenntartsák az aktuális állapotot, azaz egy férfivel lenni, megházasodni és anyává válni, ami hangsúlyozottan igaz arra a korra, amiben a darab játszódik. Ez a narratíva a házas életet élő Sarah karakterén keresztül valósult meg. Sarahnak meg kellett tanulnia levetkőznie azokat az előítéleteket, amiket a kor elvárásként épített fel vele szemben, hogy aztán el tudja fogadni a vonzódását a szerelméhez, Meenához. Az, hogy ezt az utat választotta-e végül, nem véletlenül van csak sejtetve a darabban, hogy rámutasson a patriarchális társadalomra, ami a kort uralta. Ebben a társadalomban egy nő értéke gyakran mindössze csak annyiból áll, hogy milyen szálon kötődik egy férfihez, ami egy leszbikus nő esetében egy kifejezetten magányos élethelyzet. A Lesbian Line azt értelmezi, hogy az adott környezet mennyire képes befolyásolni a nőket, akik más nőket szeretnek, kortól függetlenül és attól, hogy hogyan próbálják visszaszerezni az identitásukat.

The play is set in 1987 a year before Section 28 which prohibited the “promotion of homosexuality”. What shift in public consciousness do you think there has been since?

A darab 1987-ben játszódik egy évvel azelőtt, hogy bevezették volna Angliában a Section 28 törvényt, mely tiltotta a „homoszexualitás népszerűsítését”. Mennyit változott szerinted azóta az emberek látásmódja ezen a téren?

In the UK in 1988, Section 28 completely prohibited and silenced conversations about the LGBTQ+ community in schools to avoid the ‘promotion’ of homosexuality. The legislation and the reinforcement of it by the media was harmful for young people as shown by Viv’s character, who is sixteen and growing up in an environment that cultivated a hatred towards the LGBTQ+ community, and valued silence over acceptance. Section 28 was only repealed in 2003, despite this I think that there has been some growth in acceptance in the sense that there is more willingness to have conversations. Unfortunately, there is still resistance towards education about the LGBTQ+ community in schools by parents in the UK since it was made compulsory for education about the community to be implemented in schools in 2019. In Scotland there is the TIE Campaign which encourages the integration of awareness of the LGBTQ+ community in education. I think there will always be some resistance in public consciousness towards the community, with nuance depending on issues faced by the different strands of identities that the community encompasses until education is able to be implemented for long enough in schools to filter this prejudice out.

1988-ban az Egyesült Királyságban, Section 28 teljesen ellehetetlenítette az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatos témákról való beszélgetést, hogy elkerüljék a homoszexualitás népszerűsítését. A törvényjavaslatot a média csak erősítette, ami rendkívül károsító hatással volt a fiatalokra. Ez Viv karakterén is látszódik, aki tizenhat évesen egy olyan környezetben nő fel, ahol gyűlölet övezi az LMBTQ+ közösséget, és ahol a hallgatás nagyobb értéknek bizonyult, mint az elfogadás. A Section 28 csak 2003-ban lett hatálytalanítva, ennek ellenére szerintem egyre inkább nő az elfogadás és beszélgetésre való igény. Sajnos azonban még mindig van egyfajta rezisztencia az LMBTQ+ közösséggel szemben. A gyerekek szülei sokszor nem túl kooperatívak még azóta sem, hogy 2019-től kötelező beszélni az LMGTQ+ közösség jelenlétéről az iskolákban. Skóciában van egy úgynevezett TIE Kampány, ami biztatja az LMBTQ+ tudatos látásmód integrálását az oktatásba. Szerintem mindig lesz egy kicsi visszakozás a közvéleményben addig, ameddig az oktatásnak nem lesz része az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatos kérdések, és nem fektetnek hangsúlyt az egyes identitások különbségére, annak érdekében, hogy átformálják az eddig kialakult előítéletek.

How do these individual stories help the broader community?

Hogyan segítenek a darab egyes történetszálai a tágabb közösségnek?

I would like to think that the question of youth and education in the play is transferable. Particularly the importance of it when it comes to difference, I suppose these stories can be translated into numerous aspects of the broader community in terms of putting to question what people do and do not accept. I hope that Lesbian Line is the kind of story that evokes questions about how we approach difference in our lives, and how we can listen more and appreciate one another’s differences. I also hope these individual stories raise the importance of accepting ourselves too, even if our environment does not reflect or represent us.

Azt szeretném gondolni, hogy a fiatalság és az oktatás kérdése a drámában átültethető más témába. Kiváltképp, amikor a különbségekkel kapcsolatos kérdések kapnak hangsúlyt. Úgy gondolom, hogy ezek a történetek lefordíthatók számos aspektusra, hogy mi elfogadott, és mi nem, a tágabb közösség által. Remélem, hogy a Lesbian Line egy olyan történetet mesél el, ami felvet kérdéseket arról, hogy hogyan közelítsük meg a másságot az életünkben és, hogy tudjunk figyelni ezekre különbözőségére és hogy képesek legyünk meghallgatni és értékelni másokat ilyen tekintetben. Remélem, hogy az egyes történetek felhívják a figyelmet annak a fontosságára, hogy elfogadjuk önmagunkat, még egy olyan közegben is, ami nem képvisel bennünket.

NOBLET PÉTER 2000-ben született Budapesten. Az angliai Warwick Egyetemen irodalom és színházelmélet szakon végezte tanulmányait. Jelenleg Londonban él. Kifejezetten érdeklik a különböző kultúrák és nemzetek, valamint az identitás.